Menjünk a munkanélküli hivatalhoz!

Aradi Dániel korán megtapasztalta a kapitalizmus minden hátrányát, megismerkedett az ál-baloldallal, mire megtalálta helyét az igazi kommunisták között. Okkal vallja: „Ezt a rendszert igazságtalannak tartom, mert az állam nem a népet, a többséget védi, hanem a multikat, akik megnyomorítanak bennünket. Ha nincs pénzem, nincs jogom tanulni. Ezt korán érezhettem a saját bőrömön. Három alapvető jogot kellene biztosítani minden állampolgárnak: tanulni, dolgozni, élni.”

– Hogyan kerültél a mozgalomba?

– Proletár családban születtem és nevelkedtem, a baloldali gondolkodást a családomból hoztam. A mi kis otthonunkban mindig a polcon voltak Lenin, Marx és más nagy gondolkodók könyvei. Édesapám is arra ösztönzött, hogy ezeket olvassam. 14 esztendős korom óta proletár irodalmat olvasok. 2005-ben édesapám elvitt az ATTAC Magyarország gyűléseire, ez nem kommunista, csak antiglobalista szervezet. Tizenöt évesen beléptem az ATTAC-ba. Később sok más baloldali szervezettel is megismerkedtem. Ez volt az útkeresés időszaka.

– Először a Munkáspárt 2006 ifjúsági szervezeténél voltál tag.

– 2008 októberében részt vettem a Malmöi Szociális Fórumon, ahol megismerkedtem Trassciatti Attilával és barátaival. 2008. november 8-án létrehoztuk a FIBU-t, a Munkáspárt 2006 ifjúsági szervezetét, ahol Borsod megyei elnökként dolgoztam. Közben kommunista irodalmat olvastam, többek között az Interneten, és ráakadtam a Baloldali Front - Kommunista Ifjúsági Szövetség honlapjára. Megismerkedtem Nagy Judit és Szabó Tamás elvtársakkal és nézeteikkel. Ekkor már elég világosan láttam a két csapat közötti különbséget.

– Végül szakítottál a FIBU-val?

– 2009 tavaszán, márciusban a vezetőség elkötelezte magát a Munkáspárt 2006 mellett, ekkor többekkel együtt kiléptem abból a szervezetből. Egy ideig semmilyen szervezetnek nem voltam a tagja. Ez idő alatt leveleztem Nagy Judittal, és többször találkoztam Kónya Bélával. Végül létrehoztuk Ózdon a Baloldali Frontot. 2009 októbere óta a Munkáspárt tagja is vagyok. A Front megalakulása óta gyakran szervezünk akciókat.

– Már keresztül estél a „tűzkeresztségen”...

– Igen, történt velem egy sajnálatos esemény. Egyik este megtámadtak, és bakanccsal fejbe rúgtak hátulról. Mikor a hátamra fordultam, megláttam egyik támadóm felöltőjén az árpádsávos címert. Ezután szó szerint beleájultam a fájdalomba. Az arra járőröző rendőrök figyelmét felkeltette a buszmegállóban, földön fekvő test. Ők térítettek magamhoz, és kórházba kerültem. Több fogam összetört és kiesett. Úgy néz ki, hogy 20 esztendős koromra protézist kell viselnem. Ma is járok a fogászatra.

– Családod hogyan viszonyul politikai elkötelezettségedhez?

– Örülnek neki, felmenőim is párttagok voltak, több nemzedéken keresztül. Bíztatnak, hogy dolgozzak a pártban és a Frontban.

– Miket olvastál az utóbbi időben?

– Che Guevaráról szóló könyveket olvastam, és több kommunista vezető életrajzát.

– Mivel töltöd a szabadidőd?

– Szeretek kerékpározni, ping-pongozni és a természetben kikapcsolódni. Sajnos munkanélküli vagyok, remélem nem sokáig, de addig is több időm jut a politikai munkára.

– Fiatal emberként mik a tapasztalataid?

– A szocializmusban nem élhettem, de a kapitalizmust el kell szenvednem társaimmal együtt. Ezt a rendszert igazságtalannak tartom, mert az állam nem a népet, a többséget védi, hanem a multikat, akik megnyomorítanak bennünket. Ha nincs pénzem, nincs jogom tanulni. Ezt korán érezhettem a saját bőrömön. Három alapvető jogot kellene biztosítani minden állampolgárnak: tanulni, dolgozni, élni.

– Szerinted, hogyan kellene végezni a propagandamunkát?

– Ki kell menni minden aktivistának az utcára! Elsősorban a munkanélküli hivatalok és a gyárak elé. Személyesen is megtapasztaltam, hogy a munkanélkülivé vált emberek bíznak bennünk, a Munkáspártban. Már csak bennünk bízhatnak.