A tőke ellen Ausztriában
|
A Kommunista Kezdeményezés elnevezésű osztrák szervezet vendége volt múlt vasárnap Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A szervezet öt esztendővel ezelőtt vált ki az Osztrák Kommunista Pártból (KPÖ), mivel úgy ítélték meg, hogy a „történelmi” párt egyre kevésbé harcol a kapitalizmus ellen, és egyre mélyebben kötődik az opportunista Európai Baloldali Párthoz. Otto Bruckner, a szervezet elnöke, civil foglalkozását tekintve építésvezető, elmondta, hogy öt év alatt szervezetük sokat erősödött. Erőteljes a munkások részvétele. A KPÖ-től eljött a teljes kommunista ifjúsági szervezet, és hozzájuk csatlakoztak. Nincs olyan antikapitalista, antiglobalista rendezvény, ahol a Kommunista Kezdeményezés tagjai ne vennének részt – tette hozzá. A televíziót elvehetik tőlünk, de az utca a miénk! Ismerős jelszó! Az osztrák Munkáskamarai választásokon 2009-ben közel kétezer szavazatot, azaz 0,73 százalékot kaptak, és így Otto Bruckner bejutott a Bécsi Munkáskamarába. Ez nagy siker, ami a politikai eredmény mellett a párt anyagi lehetőségeit is segíti. A Munkáskamara (Arbeiterkammer) az osztrák munkavállalók törvényileg létrehozott érdekvédelmi szervezete, amely képviseli a munkavállalókat a munkaadókkal és a kormánnyal szemben. Jelenleg a 8,3 millió lakosú Ausztriában a szervezetnek 3,2 millió tagja van. Mindegyik szövetségi tartomány, így Bécs is rendelkezik a saját szervezetével. Bécsben 645 ezer tagot számlál a szervezet. A kommunista szervezet első alkalommal vett részt ilyen választáson, és máris bejutott a Bécsi Munkáskamarába. Sikerünk titka következetes harcunk a tőke ellen. Nem alkuszunk a kapitalistákkal – hangsúlyozta Otto Bruckner. A szervezet tagjai meleg szavakkal köszöntötték Thürmer Gyulát. Kommunisták vagyunk, a tőke ellen harcolunk. Internacionalisták vagyunk, a mi barátaink Ausztria munkásai, az osztrák kommunisták – hangsúlyozta a párt elnöke. Thürmer Gyula németül elmondott beszédét többször szakította meg taps. Bruckner és Thürmer megállapodtak, hogy tovább fejlesztik a magyar és osztrák kommunisták közötti kapcsolatokat, beleértve a Burgenland és a Győr-Moson-Sopron megyei kommunista szervezetek közötti együttműködést is.
|
Dabason is várják a Munkáspártot
Húsz évvel a Munkáspárt születése után, sajnos, még mindig vannak olyan települések, ahol a Munkáspárt nincs jelen a közéletben, vagy ahova a párt aktivistái egész egyszerűen nem jutottak el. A Nagy-Budapesti Elnökség nem kezdett el sopánkodni ezen az állapoton, hanem elkezdte módszeresen felkeresni ezeket a településeket. A múlt héten Dabasra szerveztek látogatást. A közel 16 ezer lakosú Pest megyei városban nincs szervezete a Munkáspártnak, s rendre ki is maradt a megyei szervezet politikai munkájából. Pedig van mit keresni itt is! A városi rendelőintézet előtt a helyi lakosok meglepődve, de szívesen fogadták a munkáspárti szórólapokat. Thürmer Gyulát sokan megismerték a piacon, és már panaszolták is gondjaikat. A munkáspárti csapat látogatást kért a Dabasi Nyomdában, és láss csodát, itt sem volt akadály. A párt elnöke Kajli Béla nagy-budapesti elnök és Pál József térségi képviselőjelölt kíséretében felkereste Kőszegi Zoltánt, Dabas polgármesterét. A Munkáspárt képviselőjelöltje Inárcs községbe való. Munkásember, egy helyi szállítmányozási cégnél dolgozik, ahogyan mondani szokás, látástól vakulásig. Pál József fiatal ember, vállalta a többletmunkát. A programból nem maradhatott ki ez a község sem, hiszen itt sokan ismerik jelöltünket. Laczy Károly polgármester adott tájékoztatást a településről. Örkény volt a harmadik állomás. A város különbözik az előzőektől. Itt az MSZP adja a polgármestert, míg Dabason a Fidesz. Örkényben két évtizede működik a párt alapszervezete. Előfizetik A Szabadságot, gondozzák a szovjet emlékművet, tartják a kapcsolatot az önkormányzattal. A korábbi választásokon mindig összegyűjtötték a kopogtatócédulákat. Reméljük, most is így lesz! – mondotta Thürmer Gyula az alapszervezet taggyűlésén, amelyen részt vett Kulcsár István alpolgármester is. A párt elnöke kérte a helyi tagságot, hogy vállaljanak még nagyobb áldozatot, gyűjtsenek minél több pénzt a választásokra, mert máskülönben nincs esély. Menjetek vissza Dabasra is, nem kell sokszor, de hetente egyszer igen. Nehéz, de nem lehetetlen munka, és megéri.
|
Debrecenben bevált az utca
A debreceni pártszervezet „kiszokott” az utcára. A múlt szombaton is nagy rutinnal állították fel a központból kapott asztalt, a környező oszlopokra pedig munkáspárti zászlókat, transzparenseket erősítettek. Debrecen központjában egy pillanatra odafigyeltek a Munkáspártra. A hideg idő ellenére a párt idősebb és fiatalabb aktivistái lelkesen osztogatták a röplapokat. Közben a Munkáspárt programjából olvastak fel, jól kihangosítva, hogy a szomszéd utcában is lehessen hallani. A rendezvény motorjai a Központi Bizottság helyi tagjai, Edelényiné Nagy Mária, Dózsa Miklós és Gacsó Mihályné voltak, de ott szorgoskodott a Baloldali Front helyi vezetője, Kiss István is. Thürmer Gyula, aki részt vett az utcai rendezvényen, interjút adott a debreceni televíziónak, elbeszélgetett a járókelőkkel.
Egyetemisták között
A múlt héten a Pécsi Tudományegyetem Politikai Tanulmányok Tanszékének hallgatói invitálták Pécsre a Munkáspárt elnökét. Az előadás hivatalosan nem része a tanrendnek, de azért mégis csak több köze van a hallgatók képzéséhez, mint, mondjuk, ha az orvosi karra hívták volna. Éppen ezért nem igen volt érthető az egyetem rektorának döntése, hogy az előadást nem lehet az egyetem területén megtartani, csak azon kívül. Néhány nappal a munkáspárti vezető látogatása előtt Vona Gábor, a Jobbik elnöke volt hivatalos ugyanide. A rektor tiltó szavára ő azzal reagált, hogy lemondta az előadást. Thürmer Gyula nem mondta le, de véleményét elmondta a rektorról. „Rektor úr nem engem bánt döntésével, hanem a diákjait. Egyébként nem a Munkáspárttól kellene féltenie diákjait, hanem sokkal inkább a bolognai rendszertől” – nyilatkozta Thürmer Gyula a városi televíziónak. A jó két órás találkozót mintegy negyven egyetemista hallgatta végig, és tett fel számtalan kérdést. A párt elnökét elkísérte Gelb Zoltán megyei elnök is.
|