Aktuális Cikkek
 

MAGYARORSZÁG

Utcán az Elnökség

A Munkáspárt Elnöksége úgy döntött, hogy a hétfői elnökségi ülések előtt egy-két órát az utcán tölt. Mutassunk példát tagjainknak, győzzük meg szervezeteinket, hogy most az utcán a helyünk! – nyilatkozta a döntésről Thürmer Gyula, aki Karacs Lajosnéval és egy kis csapattal ezentúl minden hétfőn Újbudán, a Móricz Zsigmond körtéren lesz. A budapesti vezérkar, élén Kajli Bélával a Józsefvárosban, a 32-esek terén foglalt „harcálláspontot”.

Jó ötlet, érdemes követni!

Az első „kiülés” a 3. régióban

Pénteken, október 30-án délelőtt kihelyeztük a „vörös posztós” asztalunkat a forgalmas, XI. kerületi Fehérvári úti Vásárcsarnok előtti térre. Itt villamos végállomás, buszmegállók, SZTK, piac, gyalogátkelők és más üzletek vannak. Forgalmas hely ez, sok ember fordul meg itt.
 Sokan maguktól az asztalhoz jöttek, biztattak bennünket, a programunkat kérték, és A Szabadság újságunk példányai között válogattak.
 Jött egy műhelyben dolgozó férfi, aki egy munkatársa számára kifejezetten Kádár Jánosról készített fényképet keresett az újságainkban.
 De nem vártuk meg, hogy ki jön az asztalhoz. Aktívan, mindenkit megállítva mutattuk be a párt programkiadványait. Nagyon kevesen utasították el, így több száz darabot adtunk át. Később egyetlen egyet sem találtunk eldobva.
 Az akció hasznos volt. Láttatnunk kell magunkat!

BENYOVSZKY GÁBOR

Ki az utcára!

Országszerte elkezdődtek a Munkás­párt utcai akciói. Minden héten, ugyan­azon a napon, ugyanazon a he­lyen legyenek kint a kommunista ak­tivisták! Egyre többen mennek ki az utcára, vannak kitűnő példák. Csepelen pél­dául a vártnál jobban bevált a mun­káspárti kérdőív. Egy hét alatt több mint százan adták meg adataikat, cí­müket, mondván, kíváncsiak, és várják a Munkáspárt képviselőit, propaganda-­anyagait. A csepeliek kiegészítették a Munkáspárt szokásos dekoráció­ját is, nagy karton lapokra tűzték ki a Szabadság címlapjait, ezzel teremtve még „vörösebb” hangulatot. Tanuljunk tőlük!