Jelentés Heves megyéből: felnőttünk!
|
Hosszú idő, több éves nehéz munka eredményeként a Heves megyei alapszervezet önállóvá vált a Magyar Kommunista Munkáspárt adminisztrációjában. November 4-én, Egerben, a fiatal helyi párttagság megtartotta a megyei alakuló gyűlést, melyen megszavazták a tisztségeket, s kijelölték a megyei pártszervezet számára az elsődleges, valamint a hosszú távú célkitűzéseket egyaránt. Egyhangú döntés alapján a megyei elnöki feladatokat Juhász Norbert fogja ellátni, helyettese, a megyei alelnök, Kovács Balázs lett, míg a gazdasági felelősi feladatok Gere Tündére várnak. Ahogyan az újdonsült megyei vezetés mondta: ez a gyűlés hosszú folyamat eredménye. Kezdődött 2005-2006-ban, amikor szinte a teljes Heves megyei tagság a szakadár Munkáspárt 2006-ba vándorolt át, s a megye egy rövid ideig fekete folttá lett. 2007-ben aztán néhány főiskolás fiatal megszervezte először az egri Baloldali Frontot, majd kis idő elteltével újraszervezték a párt helyi alapszervezetét is. Azóta azon munkálkodtak, salgótarjáni irányítás és segítség mellett, hogy újraépítsék a Heves megyei pártszervezeteket. Mostanra a helyi, a regionális nógrádi és hevesi, valamint a központi pártvezetés szerint is megérett az idő arra, hogy Heves megye végre papírforma szerint is különváljon. Jelenleg három alapszervezet működik a megyében: az egri és felsőtárkányi közös pártszervezet, a mátraderecskei, valamint a Heves városi. A fiatalok ígérete szerint az egyre látogatottabb Nógrád-Heves megyei regionális párthonlap is kettéválik, megújul, valamint színvonalasabb formát kap. A regionális pártszervezet különválásával természetesen nem csorbul a kapcsolat a salgótarjáni és az egri kommunisták között, hiszen mondhatni, testvérszervezetekről van szó. Kovács Balázs, az újdonsült megyei alelnök szerint „rengeteg problémát együtt vészeltünk át, s még több programot együtt szerveztünk, hajtottunk végre. Salgótarján hozza a tapasztalatát és óriási munkamorálját, a munkásosztály spirituszát, Eger pedig a fiatalos lendületet, az aktivitást a pártba, s mivel közel vannak egymáshoz, gyakorlatilag az évek folyamán nagyszerű szimbiózis és munkamegosztás is kialakult köztünk”. A friss Heves megyei pártszervezet máris megkezdte a párt választási kampányát: a múlt héten több éjjelen át széleskörű plakátozást hajtottak végre, a jövő héttől pedig hetente két alkalommal is kitelepülnek Egerben, járják a környező falvakat, fölkeresik az ismerősöket, a szimpatizánsokat. Csak így tovább, hevesiek!
|
November 7-re emlékeztünk
A Munkáspárt budapesti, 8. számú régiója koszorúzást és ünnepi megemlékezéssel egybekötött taggyűlést tartott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 92. évfordulója alkalmából. A régió tagsága minden évben a X. kerületi Újköztemetőben emlékezik, ahol koszorút helyeznek el a szovjet hősi obeliszknél. Idén is Kozák András, a Központi Bizottság tagja tartotta megemlékező beszédét.
|
A szegényekért meneteltek vasárnap Budapesten a Magyar Szociális Fórum és az Otthonvédők szervezetei. Azért rendezték a demonstrációt, mert úgy vélik, véget kell vetni a kormány szegényeket sújtó politikájának, és meg kell akadályozni, hogy több ezer család veszítse el az otthonát. Simó Endre szervező, a Magyar Szociális Fórum képviseletében elmondta: az országban totális létbizonytalanság teremtődött. Milliókat fosztanak meg létfeltéteteleiktől, ezért megálljt kell parancsolni a népnyúzó politikának és az embertelen kizsákmányolásnak. Azért jöttünk, hogy kimondjuk: nem tűrjük tovább, ami tűrhetetlen. A gyűlésen felszólalt Thürmer Gyula is. A Munkáspárt elnöke szerint a szegénység nem véletlenül van ma jelen Magyarországon. Ennek megvan az oka. Szegénység van Magyarországon, mert a magyar gazdaságot a külföldi vállalatok uralják. A tüntetés megszervezésében oroszlánszerepet vállalt Kovács István, a Munkáspárt KB tagja.
|
Pest megye létfontosságú!
|
Pest megyei lista nélkül nincs remény a sikeres választási szereplésre. Ezt már megtanultuk az első, 1990-es választáson, amikor Pest megyében nem tudtunk listát állítani, és bizony nagyon hiányoztak a megyei szavazatok. 2006-ban ugyan volt listánk, de csak éppen annyi egyéni jelölttel, ami minimálisan szükséges. Az MSZP ezt észrevette, és a választási szerveknél megtámadta egy emberünket. A végeredmény ismert: nem lett Pest megyei listánk. Budapest és Pest megye vezetői igyekeznek elkerülni, hogy ez a helyzet megismétlődjön. Ezt szolgálta a pártelnök múlt heti látogatása a vecsési választókerületben. Monoron kora reggel piaclátogatás, ami mint mindig, ezúttal is sikeres volt. Aktivistáink lelkesen osztogatták a röplapokat. Vecsésen Kortye Vilmos, a Williams TV Studió tulajdonosa vezette be a munkáspárti csapatot a magyar kisvállalkozók életének nehézségeibe. Szlahó Csaba polgármester örömmel üdvözölte, hogy a Munkáspárt aktivizálódni akar a térségben. A délután újabb két település meglátogatásával folytatódott. Maglódon Tabányi Pál, Péteriben Molnár Zsolt, a települések polgármesterei fogadták Thürmer Gyulát. Jó és szükséges volt ez a nap, bár érződött, hogy még nagyon sok javítani való van. A programot lényegében Budapestről szervezték, és a lebonyolításban is kivették részüket a pestiek: Kajli Béla elnök, Fogarasi Zsuzsanna és Arató István alelnökök. A feladat a helyi szervezetek erősítése. Dolgozzunk érte!
A Munkáspárt aktivistái is részt vettek a múlt héten a „Békéért és az Erőszakmentességért” szervezett meneten. A rendezvényt világszerte megszervezték, Budapesten sajnos a vártnál kevesebben mentek el. Kemény, a háborút, a kapitalizmust és a globalizációt elítélő jelszavakat is csak a munkáspárti csapattól lehetett hallani.
|
|