A Munkáspárt Baross utcai központjában és a könyvesboltokban is kapható Thürmer Gyula, „Az elsikkasztott ország” című könyve. Más politikusokkal ellentétben ez nem egy beszédgyűjtemény, nem egyszer már leírt és elhangzott mondatok egyvelege. Thürmer könyvében magáról is ír, de valójában a kérdés a lényeg: meg lehetett volna menteni a magyar szocializmust? Mit akart Kádár János? S hogyan tovább ma? A Munkáspárt elnökének könyve kitűnik még egyben: Thürmer Gyula a kiadótól a könyv megírásáért kapott honoráriumot forintra pontosan a pártnak adta. Az alábbiakban a könyvből idézünk.

„Valamikor 1989 februárjában, az egyik utolsó alkalommal, amikor Kádár János még be-benézett a Házba, a mostani Képviselői Irodaházba, egyik este egyedül ültem Grósz Károly titkárságán. A lányok már hazamentek, rám maradt az ügyelet is. Egyszer csak benyitott Kádár János. Felálltam. Jelentkezem, Kádár elvtárs! – mondtam, ahogyan régen is. Kádár környezetében szokás volt a katonás jelentkezés. Thürmer elvtárs, el tudná intézni, hogy Grósz elvtárs fogadjon? – mondta. Kádár kérdése nem csak szokatlan, megrázó is volt. Érződött, hogy fontosnak tartja az ügyet, amiért jött. Látszott, hogy Kádár tudatában van annak, hogy egyre kevesebb a tiszta pillanata, de ez a pillanata tiszta.
 A pártelnök és a főtitkár beszélgethettek vagy fél órát, amikor Grósz kiszólt a közvetlen vonalon: hozz be egy kis whiskyt! Bevittem, kiöntöttem. Üljön le, Thürmer, maga is! – fordult hozzám Kádár. Grószra néztem, kellemetlennek tűnt a meghívás. Grósz bólintott, leültem.
 Egy éve jártam Kínában – folytatta Kádár a whisky előtti gondolatot. Vissza kell térni a kérdésekre. Menjen el, Grósz elvtárs, Kínába, beszéljen a kínai vezetéssel! Ön egyedül nem fog tudni megkapaszkodni. Most nekik van a legtöbb tapasztalatuk. A kínai párt megtanult harcolni az osztályellenséggel szemben, mi nem tudunk. Gorbacsovra nem számíthat. Ne hagyja ki, de ne építsen rá! A kínaiak megértik Magát. Most Ön kell a kínaiaknak, menjen! Most a kínai elvtársakkal megint egy hullámhosszon vagyunk, használja ki! Később Kína kinő bennünket, nem leszünk érdekesek. Most a kínaiak állnak hozzánk legközelebb. Ez a mi gyakorlatunk is. Én elmondtam Gorbacsovnak is, a többieknek is, amit a szocializmusról gondoltam. Ők nem akarják. Én meg már nem tudom.
  Nézze, Grósz elvtárs, tudom, hogy Maga másként látja a pártértekezletet. Nem volt törvényszerű az, ami történt. Néhányan ügyesen megszervezték, hogy kibuktassák a vezetés többi tagját. Én fokozatos cserét akartam, de nem engedték. Nekem már nincs támaszom ebben a vezetésben.
 Kádárt egyszer láttam életemben sírni. 1983 decemberében Aczél György kíséretében jártam Moszkvában. Ott találkoztam régi ismerősömmel, Igor Andropovval, az akkori szovjet vezető fiával. Nos, ő keresett meg. Mondd meg Kádár elvtársnak, hogy apám rosszul van. Apám üzeni, hogy néha javul egy kicsit, de az orvosok világosan megmondták, hogy egy-két hónap, nem több! Alighogy hazaérkeztünk, bejelentkeztem Kádár János titkárságán. Azonnal fogadott. Az íróasztalától átült velem szembe, a kis referáló asztalhoz, ahol általában azok ültek, akiket hivatott. Elmondtam, amit tudtam. Kádár szemében megjelentek az első könnycseppek. Magyarország és a magyar párt első embere sírt, előttem sírt. Ez több volt annál, mint amikor az idős ember elérzékenyül. Kádár egy barátját veszítette el, s talán a reményt is. Nem sokkal később, február 9-én valóban elhunyt Jurij Andropov.
  Most újra látom, hogy Kádár sír. Grósszal egymásra néztünk. Egyikünk sem szólal meg. Mindketten érezzük, hogy talán ez az utolsó találkozó. Így, hárman először találkoztunk, és utoljára is. Én soha többé nem találkoztam Kádárral, Grósz – legalább is úgy tudom – még igen. Tegyék meg nekem! – mondta Kádár. Én nem akarok már mást.
 Megszervezte-e Grósz a májusi pártértekezletet? Grósz később többször elmondja jelenlétemben Gorbacsovnak, hogy a pártértekezlet nem puccs volt, nem volt szervezkedés, bár Kádár kétségkívül így érezte. Nem úgy tűnt, hogy Grósz magyarázkodna Gorbacsovnak. Nem is volt igazán szüksége rá. Pár hónappal később, az új Munkáspárt kongresszusán magam is látom, hogy a pillanat ereje, a mélyben meghúzódó vágyak néha képesek mindent elsöpörni, és utat nyitni azelőtt, amit az emberek akarnak.
 Javaslom Grósznak, hogy szedjük össze a kádári gondolatokat egy kis kötetbe, de a kádári gondolatok senkinek sem kellenek. A kádári végrendelet részeit alkotó feljegyzéseken mindvégig rajta maradt a ,Szigorúan bizalmas’ pecsét.”