Dózsa igazsága a mi valóságunk!

„Minden eddigi társadalom története osztályharcok története” – kezdi Marx és Engels a Kommunista Kiáltvány első fejezetét. Ez az egy mondat a kiáltvány, sőt a marxizmus lényege is. Az osztályharc elmélete fegyver, a munkás szellemi fegyvere. Olyan eszköz, amellyel meg tudja magyarázni saját helyét a társadalomban, sőt arra is választ kap, hogy mit kell tennie. A tőkés ezért akarja elvenni tőle. Ha a munkástól elveszik a marxizmust, akkor valami más elmélet kerül a helyébe. Van elég példa a mában. A munkást azzal igyekeznek megszédíteni, hogy a tőkés társadalomban esélyegyenlőség és verseny van. Győzzön a jobbik, a tehetségesebb! Nem ezt halljuk Gyurcsánytól minden nap? Miközben tudjuk, hogy a gazdag és szegény nem egyenlő eséllyel indul. A multi és a magyar vállalkozó között nem verseny van, hanem a multik egyoldalúan tönkre teszik a hazaiakat. Marx és Engels szellemi fegyvert adott 1848-ban az akkori munkásnak. Ezt a fegyvert a mai munkás is használhatja. Éppen azért, mert a kapitalizmus, a kizsákmányolás lényege nem változott.
 Marx történelmi példák egész sorával bizonyítja, hogy az évezredek során változott a kizsákmányolás formája, változtak a szereplői, de a lényeg változatlan maradt. A földesúré volt a föld, a jobbágy az ő földjén dolgozott. A földesúr akkor vált gazdagabbá, ha jobban megsarcolta a jobbágyát, többet dolgoztatta, egyszóval jobban kizsákmányolta. Ha a jobbágy jobban akart élni, netán szabadon, akkor bizony szembe kellett szállnia a földesúrral. 1514-ben Dózsa György bizonyára szívesen választott volna kényelmesebb megoldást, mint az igen kockázatos parasztháborút. De gyorsan rájött arra, hogy a főuraknál nem lehet lobbizni, barátkozni. Lehet, csak akkor az már nem a népről szól. Egy eszköze maradt: az osztályharc, sőt annak is legkeményebb formája, a felkelés. Marxista volt-e Dózsa? Természetesen nem, de felismerte, hogy a magyar paraszt érdekeit csak a földesurak ellenében valósíthatja meg.
 Osztályharc létezett Marx előtt is. Osztályharc létezik akkor is, ha mi nem ismerjük fel. Az osztályharc törvényszerűen létezik, nem attól függ, hogy a szereplők jók vagy rosszak. Attól törvényszerű, amit Dózsa parasztjai is felismertek: nem lehet egyszerre gazdag a paraszt is, a földesúr is, a tőkés is meg a munkás is. Megdöbbentő, hogy mennyien áltatják magukat most is azzal, hogy például az egészségügyi törvény nem politikai kérdés. A politikai szót nyugodtan helyettesíthetjük az osztályharc szóval. Ha a tő­kés kezébe kerül az egészségbiztosítás, a munkástól, a dolgozótól fog pénzt elvenni, akár felismeri ezt a munkás, akár nem. Akkor már jobb, ha felismeri, mert akkor legalább harcolhat ellene.

THÜRMER GYULA

Jelképünk, zászlónk lehet

„Mi, a milliók, a rongyosak, azt akarjuk, hogy jogunk legyen a levegőhöz. Egyetlenegy ország vagyunk, ahol a rongyos milliók soha föl se lélegezhettek a dús ezrek miatt. […] Kell, hogy válasszunk hősünknek valakit, akit a nagyurak nem sajátíthatnak ki. […] Ha már nekik van pofájuk, hogy a történelmet szegezzék nekünk, jó. Válasszunk mi is valakit a történelemből, aki szimbóluma leszen a mi végtelen szenvedésünknek, majdnem undok tragédiánknak. S aki helyettünk kiáltsa a világnak, hogy Magyarország néhány ezer kiváltságosé, s hogy itt gyötrelmes élni minden munkás embernek. Ők már a múltból is elraboltak, meghamisítottak mindent. Elvették tőlünk Rákóczit és Kossuthot. Ők önkényesen válogatják ki a múlt nagyjait is, s ellenünk vonultatják föl őket. […] Hát nem vonultatnók föl mi is ellenük Dózsa Györgyöt? A Dózsa-tragédia Magyarország millióinak a legigazibb tragédiája. Megsütnek és egymással falatnak ma is föl bennünket Magyarország tulajdonosai. […] Dózsa György beszélne a nyomorgó, Amerikába szökő magyar nép, a tanítók, a vasutasok, entellektüelek, tisztviselők, iparosok, kereskedők helyett. Az egész munkás Magyarország helyett, melyet nagyurak jobban nyomnak, mint valaha.”

ADY ENDRE