Aktuális Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

Államosítás!

Számonkérés!

Munkahelyteremtés!

Dühös munkások a váci GE-nél

A General Electric magyarországi üzemeiben 2700 fős létszámleépítést jelentettek be. Ennek a felháborító hírnek kapcsán érkeztünk Vácra, ahol 700 dolgozó kaphatta kézhez a „Megérte? Ezt akartad?” és a „Fogjunk össze a jövőnkért!” című propagandaanyagot. A HírTV riporterei már a gyár előtt voltak, és rövid interjúkat készítettek a befelé tartó dolgozókkal. Még az eső is elállt, és csak akkor kezdett újra zuhogni, mikor végeztünk a röplapozással, az agitációs munkával.
 A dolgozók elmondták, hogy nagyon megdöbbentette őket a hír, és rendkívül aggódnak a jövőjükért. „A végkielégítés hamar elfogy, más munkalehetőség pedig alig van” – mondta egy többgyermekes családanya.
 A szórólapokból és A Szabadság bemutató példányaiból jutott a járókelőknek, a zöldségesbolt eladójának és a közeli sörözőbe is vittünk, ahol egy kisebb csoport azonnal nekilátott az olvasásnak.
 Az utcai akciók rendszeresítése mellett tovább folytatjuk a gyárak felkeresését. Mindig oda igyekszünk, ahol problémák vannak. Most a General Electric dolgozói néznek szembe országszerte a munkanélküliség rémével. Keressük velük a kapcsolatot! A Munkáspárt mellettük is áll!

 

Eredményes a kitelepülés Csepelen

A csepeli alapszervezet október 16-tól, a hét három napján (kedd, szerda, péntek), a csepeli SZTK előtti területre települ ki.
 Felhasználva a biztosított eszközöket, szórólapokat, kérdőívet, A Szabadság újságot és a saját készítésű két tablót, Kőszeginé Benedek Anna régióelnök vezetésével állítja fel napról napra kis asztalkáját a lelkes csapat.
 A rossz idő sem lehet akadálya a kitelepülésnek, mert Hegedűs Sándorné, Anika finom forró teával látja el az éppen „szolgálatban” lévőket. Természetesen az érdeklődők, a beszélgetők is szívesen kortyolnak a teából.
 Sokan már ismerősként üdvözlik az alapszervezet tagjait, és kérik el a Munkáspárt anyagait.
 Nagy sikere van A Szabadság újság kiosztott példányainak is.
 Van, aki, amikor végzett a rendelőben, kijőve az asztalnál mondja el véleményét, javaslatait.
 Általános tapasztalat, hogy szívesen fogadnak bennünket és az anyagainkat!
 Sokan mondanak véleményt, és tesznek javaslatot, milyen kérdésekről hallanának még szívesen.
 Nagyra értékelik, hogy a Munkáspárt állami támogatás nélkül, saját erejéből dolgozik, jelenteti meg A Szabadságot és a különböző kiadványokat.
 Thürmer Gyula könyvének dedikálására szóban is meghívtuk az embereket, így az eseményen szép számmal jelentek meg érdeklődők.
 Sokan felismerték már, hogy a Munkáspárt az embereket érintő, valós gondokkal foglalkozik. Menjünk ki az utcára minél többen, hogy széles tömegekhez eljussanak ezek a gondolatok!

 NAGY JÁNOS