A Munkáspárt Baross utcai központjában és a könyvesboltokban is kapható Thürmer Gyula, „Az elsikkasztott ország” című könyve. Más politikusokkal ellentétben ez nem egy beszédgyűjtemény, nem egyszer már leírt és elhangzott mondatok egyvelege. Thürmer könyvében magáról is ír, de valójában a kérdés a lényeg: meg lehetett volna menteni a magyar szocializmust? Mit akart Kádár János? S hogyan tovább ma? A Munkáspárt elnökének könyve kitűnik még egyben: Thürmer Gyula a kiadótól a könyv megírásáért kapott honoráriumot forintra pontosan a pártnak adta. Az alábbiakban a könyvből idézünk.

„Még valamikor 1994 táján megjelent nálam egy idősebb úriember. Svájcból jöttem, mondja, 1956-ban őrnagy voltam, nem csatlakoztam Kádárékhoz, kimentem Svájcba. Nem szeretem a kommunistákat, de látom, hogy maguk Magyarország semlegességéért küzdenek. Ebben támogatni akarom magukat. Rendelkezzenek velem! Így kezdődött egy furcsa kapcsolat, amely majd elvezet a Semleges Magyarország Alapítvány létrehozásához, és egyáltalán a NATO elleni háborúnkhoz. Támogatónk ahhoz ragaszkodott, hogy Svájcba menjünk ki azért a pénzért, amivel az alapítványhoz hozzájárul. Svájcban egy étterem címét kaptuk meg, ahova telefonüzenet, majd egy újabb étterem címe érkezett. Mint a krimikben. A végén kiderült, hogy idős támogatónk nem egykori tiszttársaitól félt, nem is a svájciaktól, hanem a feleségétől.

Antall József nagyon haragudott Horn Gyulára, hogy a NATO-tagság követelésében Gyulánk leelőzte. Persze Antall miniszterelnökként kényesebb helyzetben volt, mivel 1991-ig itt voltak a szovjetek, így eleinte inkább csak a semlegességet emlegette. Gyulánk többet megengedhetett magának, s meg is engedett. Igaz, nem volt olyan rendszer, amely lakatot tudott volna tenni a szájára. Legalábbis tartósan.

Különösebb kétség nem fért ahhoz, hogy előbb vagy utóbb, de bevesznek a klubba. A NATO-ban nem az számít, hogy szegény vagy, netán gazdag, erre inkább az EU-ban figyelnek. A NATO-ban az a lényeg, hogy olyan legyél, mint ők, piacgazdaságra épülő demokratikus ország. Magyarul tőkés ország. Egyszer, még az 1950-es években a szovjetek is jelentkeztek. Nem vették fel őket. Ma sem vennék fel őket, pedig már nem azok, akik voltak. A NATO a konkurenciát se nagyon szereti. Magyarország viszont a rendszerváltás után már szocialista se volt, konkurenciát sem jelentett, így aztán csak idő kérdése volt, hogy felvegyenek. A magyar politikusok persze mindig bemagyarázzák a nagyérdemű közönségnek, hogy ők, és csak ők intézték el a szovjetek kivonulását, meg az amerikaiak bevonulását. Egyik sem igaz. Az 1990-es évekre világos volt, hogy a NATO keletre dübörög, de ehhez le kell számolniuk Jugoszláviával, amely mint egy indián bennszülött ragaszkodott a múltjához, na, meg a földjéhez. Nekünk kezdettől fogva az volt a véleményünk, hogy semlegesnek kell maradni, s erről döntsön népszavazás”.