Cikkek
 

INTERJÚ

A kapitalizmus ellensége mi vagyunk

Beszélgetés Meggyes Zoltánnal,
a Magyar Kommunista Munkáspárt aktivistájával


Meggyes Zoltán

1966. augusztus 20-án született Budapesten. Első tíz esztendejét vidéken élte, majd Budapestre költöztek, és azóta a fővárosban lakik. Általános iskolába Farmoson és a Szemere utcában járt. A 4-es számú Vörös Csillag Szakmunkásképzőben vas- és fémszerkezeti lakatos szakmát szerzett. Egy lánya van, akire nagyon büszke. Jelenleg a XVIII. kerületben él.
 Minden rendezvényen jelen van, legutóbb a GE dolgozóinak védelmében tartott sajtótájékoztatót. Ő igazán hitelesen tud beszélni a magyar munkásosztály gondjairól, s jó példa arra, hogy hazánkban igenis, vannak munkások.

Meggyes Zoltán munkás, a szó klasszikus értelmében. Tisztességes, becsületes ember, élt a szocializmusban, így nem véletlen, hogy gyűlöli a kapitalizmust. „Hétköznapi családból származom, nálunk nem volt divat az okoskodó, mindig az uralkodó politikai széljárással való haszonhelyezkedés. A szocializmus megbuktatása után újra az árulók, a milliárdosok kerültek hatalomra. Megint vannak munkanélküliek, hajléktalanok, szegények, és vannak gazdagok, jól fizető állások. A pártok sajnos a többséget az orránál fogva vezetik. Azt kívánom, hogy ez megváltozzon, mert ennek a becsapott többségnek a mi pártunk szavazói között a helye!”

– Hogyan kerültél a mozgalomba?

- Röviden? Ez a szemét, gazdaságát szinte az utolsó fillérig eladó, népét nyomorító, tolvaj és hazug polgári demokrácia van a nyakunkon. Kapitalizmus van, amit szívből utálok.
 Bővebben... Hétköznapi családból származom, nálunk nem volt divat az okoskodó, mindig az uralkodó politikai széljárással való haszonhelyezkedés. Szerencsére a szocializmus éveiből még jutott nekem is! Van rálátásom az 1989 előtti időkre, saját bőrömön pedig tapasztalhatom a rendszerárulás utáni megpróbáltatásokat. Ha ma szocializmus lenne, nyugodtan élhetnénk. Lehet, hogy akkor nem lennék a Magyar Kommunista Munkáspárt tagja. Nem így történt, nem élhetek nyugodtan. 2006 őszén felkerestem a Munkáspártot, azóta itt vagyok.

– Mi a véleményed az utcai akciókról?

– Nagyon kellenek! A gyárak, munkanélküli hivatalok, felsőoktatási intézmények, piacok előtt mindig, minden nap. Mindenhol, ahol meg lehet szólítani az embereket. Ezt alapvető munkaként kell alkalmazni, része kell, hogy legyen mindennapi életünknek. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a kapitalizmus – úgy is mondhatnám, hogy polgári demokrácia – legfőbb ellensége mi vagyunk. A demokráciának nevezett intézmény sok embernek barátja. Karöltve jár a munkanélküliséggel, a kizsákmányolással, a neki nem tetsző országok megszállásával, etnikai konfliktusok szításával, és még lehetne sorolni. Itthon egyedül mi nem tetszünk neki, ki is szorít minket, ahonnan csak tud. De az utcára még kimehetünk...

– Fontos az Internet...

– Az Internet lehetőségei még nincsenek teljes körűen kihasználva a mozgalom szempontjából. Nem vagyok nagy internetező, de abban biztos vagyok, hogy fontos stratégiánk egyike lehet a mai nemzedék megszólításában, fasizmus elleni fellépésében, a mai oktatás hazugságainak a tisztázásában. Fontos, de nem kizárólagos.

– Mivel töltöd a szabadidőd?

– A lányommal sok időt töltök, és elmegyek a párom kézilabda-meccseire nézőként. Ha pedig otthon vagyok, olvasok és tévét is nézek.

– Milyen könyveket szoktál olvasni?

– Elkezdtem Csujkovtól Az évszázad ütközetét. Közben elolvastam Pintér Istvántól a Kémtörténetek a XX. századból című könyvet. Most Thürmer Gyula, Az elsikkasztott ország című művét olvasom.

– Mit kívánsz a jövőtől?

– Gyermekkoromban sok időt töltöttem nagymamámnál az Alföldön, és hallgattam a történeteit. Az I. világháború befejeztével, Trianon után, a ma gyakran dicsőített Horthy kormányzósága idején anyai nagyanyám, sok más hozzá hasonló sorstársával együtt tizenegynéhány évesen gazdagéknál szolgált éhbérért. „Szerencsés” volt, mert nem volt munka nélkül. Igaz, iskolában lett volna a helye, de nem született jó helyre. Több millióan születtek rossz helyre. Számosan földbe vájt kunyhókban, nincstelenül, hajléktalanul tengődtek. Másik oldalon a kulákok, az úri osztály talpnyaló kiszolgálói – többek közt a csendőrség – más életszínvonalon “tengette” napjait.
 Aztán jött a II. világháború. Aki be tudott szolgáltatni, mondjuk 2-3 vagon búzát, vagy volt sok pénze, maradhatott. Akik rossz helyre születtek, mentek a háborúba, a Szovjetunió ellen. Jött Jalta. Szétlőtt, szétrombolt, több sebből vérző országot hagyott maga után a politikai elit. Szerencsére fordult a kocka! Kommunisták kerültek hatalomra, és felépítettek egy olyan országot, ahol mindenki ingyen tanulhatott, mindenki dolgozhatott, megélhetéséhez elég fizetést kaphatott. Eltűnt a nyomor, béke és gyarapodás köszöntött be. Európai színvonalú kórházakban gyógyulhatott a beteg. Volt jövőképe és kilátásai a népnek. A szocializmus megbuktatása után újra az árulók, a milliárdosok kerültek hatalomra. Megint vannak munkanélküliek, hajléktalanok, szegények, és vannak gazdagok, jól fizető állások.
 És vannak agybetegek, magyargárdisták és csendőrséget szervező félkegyelműek, cigányozó-zsidózó szellemi törpék. A pártok az oszd meg és uralkodj alapon működnek. Egymás között mindent megosztanak… A cél érdekében minden módszert bevetnek és alkalmaznak. Sajnos a többséget az orránál fogva vezetik. Azt kívánom, hogy ez megváltozzon, mert ennek a becsapott többségnek a mi pártunk szavazói között a helye.