„A KAPUNK TÁRVA,
A SZÍVÜNK MÉG INKÁBB”

Elcsúszunk a lényegestől a lényegtelen felé, és akárhogy is vesszük, ez a kapitalista gondolkodásnak a sajátja – vallja Kozma Imre atya. Mindennapjait szegények és betegek között éli, őszinte hittel és segíteni akarással. A közösség fontossága, az ember élhető életének tiszteletben tartása és az emberi méltósághoz való jog hangsúlyozása mellett nem restellte II. János Pál pápa idézetét: „a kommunizmus bukása nem igazolja a kapitalizmust”.

– Ön szociálisan rendkívül érzékeny ember. A szegényekért él. Milyen indíttatásból?

– Ha igazán hívők vagy keresztények vagyunk, akkor nekünk ehhez a kérdéshez egészen sajátos viszonyunk van. Ha kereszténynek lenni annyi, mint Krisztus-követés, akkor nem maradhat ki az a tény, hogy Krisztus értünk emberré lett. Mindenkinek meg akarja mutatni a szeretetét. Ezt leginkább azok érzik, akik mások segítségére szorulnak, azok az emberek értékelik, akik bajban vannak, hiányt szenvednek. Krisztus nem véletlenül küld el bennünket ezekhez a szegényekhez, és mondja, hogy „amit egynek tesztek, azt nekem teszitek”. Arra biztatja az embert, hogy a szegényekben és a kicsinyekben fedezzék fel Istent. Az ember minden élőlény fölé emelkedik, mert értelme és szabad akarata van, az ember Isten rokona a mi hitünk szerint. A mi programunkban ez központi kérdés. Az emberben van egy olyan kísértés, hogy megtalálja, utolérhesse Istent, mert ő bújócskát játszik velünk. Amint az ember megtalálná, azonnal a maga oldalára állítaná, és igyekezne előnyt kovácsolni önmaga számára, igyekezne kihasználni saját érvényesülése érdekében.

Parancs, hogy a szegények oldalán találjuk meg Istent. Ez a lényege a küldetésünknek. Egész életünket meghatározza az, amiben felnőttünk. Jézus azt parancsolja nekünk, hogy „szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást”. Lehet, hogy ez kicsit furcsa, de ez a mi küldetésünk lényege. Az embert számtalan kísértés éri, életét meghatározza a környezete, egész életünket meghatározza az, amiben felnőttünk. Nem mindegy, hogy az ember hova születik, milyen hatások érik. Nem tudjuk kivonni magunkat ez alól. Hála Istennek, nagy családba kerültem, pedig másfél éves koromban árva lettem. Ez a család szociálisan rendkívül érzékeny és elkötelezett volt. Ebben a családban én azt tanultam, hogy a közösség java az egyén java fölé emelkedik. Mai világunk egészen más, itt túl sok szó esik az egyén érdekeiről, lehetőségeiről, a közösség érdekével szemben. Nagyon keveset foglakozik azzal, hogy az ember a közösség tagja. És ebben a közegben feladatai vannak. A közösség tagjának lenni ajándék, hiszen az ember társas lény, közösségben érzi magát biztonságban. A feladatait, tennivalóit a szociális érzéke határozza meg. Nem lehet közömbös számára a másik ember sorsa, helyzete, körülményei. Az, hogy a másik ember boldog-e, tud-e emberhez méltó életet élni, megtalálja-e élete értelmét, nem lehet közömbös a keresztény ember számára. A mi hitünk szerint az ember boldogsága nem a javakban való bővelkedéstől függ. Manapság az ember túl nagy jelentőséget tulajdonít a gazdasági javaknak. Látjuk, hogy ebben a gazdasági válságban felborult minden. Pedig egy közösségben úgy lehet élni, hogy az ember szeret és a másik ember a cél. Akinek én örömet akarok szerezni. Így vagyunk kódolva, csak akkor lehetünk boldogok, ha a másik embernek boldogságot okozunk. Egy kicsi gyerek nagyon frappánsan megfogalmazta a bűn fogalmát: bűn az, ha az ember csak magára gondol. Jön az ünnep, a Karácsony, ami erről szól, az emberről.

– Manapság egyes emberek óriási ajándékokat vásárolnak és rengeteg felesleges dolgot. Többen a bevásárlási lázban élik meg az ünnepet. Mi a véleménye erről?

– Ez egy pótcselekvés, az emberi kapcsolatokat akarják ilyen módon megvenni és gördülékennyé tenni. Minden ajándékban nekem kell benne lenni... Az ember önmagát akarja kivásárolni, de ez lehetetlen. Mai szemléletmódunknak egy csökevénye. Azt hisszük, ez a cél. Pedig a cél a másik emberrel való kapcsolat.

Sok mindent megveszünk, amire senkinek sincs szüksége. Olvasom a plázaújságban, hogy az idén elmarad a Karácsony. Sokkal kevesebbet vásárolnak az emberek, mint korábban. Igen, a bevásárlóközpontok számára elmarad. Nekik az a céljuk, hogy minél több dolgot eladjanak. Ha az ember bemegy a lakásába és körülnéz, látja, hogy mi minden van ott, amire semmi szükség, és esetleg jobb helyen lehetne máshol. Elcsúszunk a lényegestől a lényegtelen felé, és akárhogy is vesszük, ez a kapitalista gondolkodásnak a sajátja. Valójában ők kínálgatják a portékáikat, és mi lépre megyünk. Elindul egy ördögi kör, amelyben részt veszünk. Egyre többet akarunk vásárolni, és ezért egyre többet dolgozunk. Az ember az energiáit csak erre fordítja. Megveszi azt is, amire nincs szüksége, ezzel gazdagítva azt, aki valójában nem is értéket akar eladni. Az ember agyonhajszolt, kizsigerelt, kilúgozott lesz, és egyszercsak értelmetlenné válnak a törekvései. Akkor teszi fel magának a kérdést, hogy miért is? Lehetett volna másképp is élni.

– Milyen társadalmi formáció lenne előnyös az ember számára?

– Van néhány társadalmi formáció, amibe beterelik az embereket, hogy éljék az életüket. Végülis mindegy, hogy minek nevezzük, nem az elnevezés függvénye, hogy miként élünk. Az embernek fel kell építeni az életét, és célokat kijelölni. Ha nem ezt tesszük, csak veszíthetünk. Ez egy komoly belső folyamat, amit senki sem úszhat meg. Különböző ideológiákkal az embereket félre lehet vezetni. Az orránál fogva vezetett ember pedig mindenre felhasználható, és nem építő tényező. Sajnos fel is használják. Az emberi együttélés olyan helyzetbe kerül, ami elviselhetetlen. Azt gondolom, hogy elsősorban mindenkinek saját életét kell felépíteni, értékekhez igazodva. Nagyon egyszerűen azt mondom, hogy normálisan élni. Az erkölcs pedig a norma. Ha nem így élek, akkor öntörvényű ember vagyok. Az öntörvényű ember számára az az igaz, amit ő igaznak vél, az a jó, ami számára hasznos. Az abnormális emberek pedig nem tudnak társadalmi tényezővé válni. Kádárnak is tulajdonítanak egy bibliai mondást: aki nincs ellenünk, az velünk van. Egymást nem csaphatjuk be, egymás hátába nem vághatjuk a kést. Egymásért kell élnünk.

– Ebben a világban, ilyen helyzetben mit tehet az ember? A jóakaró ember?

– Hinni kell a példa erejében! Parancsszóra semmit nem lehet tenni. A példa vonz – ez igaz, és ebben kell hinni és értéket megjeleníteni. Jézus körüljárt és jót tett. A Szentírás szerint nem kérdezett semmit az emberektől, mégis megváltozott körülötte a világ, mert a jó cselekedet ragyog. Mai világunk tiltja a jó példát. Ez hamis gondolkodás! Tragédia, hogy lecsökkentek az adományok, mert az adót ezen tételek után is be kell fizetni, ami tragédia! Megnehezítik a segítés módját. A közlekedési eszköz után is adózni kell, ami az adományt szállítja. Ez a mai gondolkodás, amit piacgazdaságinak hívnak, ahol mindent a haszon mozgat. A megszorítások életellenesek és nemzetellenesek! „Primum vivere, deinde philosophari” – előbb élni, aztán filozofálni – tartja a latin közmondás.

– Mit üzen az embereknek Karácsony előtt?

– Találják meg egymást és legyenek boldogok! Jézus a legnagyobb ajándékot adta nekünk. Adjuk oda mi is az életünket a másik embernek. Az élet értelmének a keresése csak közösségben lehetséges. Nekem kell megtenni az első lépést, és nem várni. Isten úgy gondolta el a világot, hogy alapvetően minden az emberért történjen. Ezt az isteni tervet nem szabad keresztülhúzni. Ajándék, hogy élünk. Cselekedeteinkben csak magunkból indulhatunk ki. Kiadtunk egy könyvet Simone Weiltől, ezt fogjuk osztogatni. Nagyszerű gondolatokat tartalmaz. Minden évben kiadunk egy könyvet, mintegy tiltakozásul az üzleti gondolkodás ellen.

– Ez a világ nem kedvez az embernek...

– II. János Pál pápa mondta, hogy „a kommunizmus bukása nem igazolja a kapitalizmust”. Karácsony értünk van, emberekért. Ez egy program. Egymásra találásban nyílik ki az életünk. Jézus megjelent Betlehemben, hogy új kapcsolatot létesítsen és elkezdje a mi történetünket.

FOGARASI ZSUZSANNA