Csuhaj Ildikó, a Népszabadság munkatársa terjedelmes interjút készített Boross Péter, egykori miniszterelnökkel (Népszabadság, 2009. január l4.). Történt ez annak kapcsán, hogy az MDF főtanácsadója lemondott parlamenti mandátumáról.

Boross Péter bölcs ember, a hivatalos média agyonkérdezett „Magyarország-bölcse”. Nyílván nagy tapasztalatokkal, történelmi és jogi ismeretekkel rendelkezik – a rendszerváltás előtt például vezette a délpesti vendéglátóipari vállalatot is. Ezért érdemes megnyilatkozásaira figyelni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell vele érteni. Sőt, alig valamiben. Nála Horthy Miklós, Bethlen István idolok, követendő példák. Ebből következtethetünk politikai-etikai beállítottságára.
  Nem lehet célom most egész eszmei arzenálját felsorakoztatni, de egy – a jobboldalon szigorú szabályként kezelt – kliséjével foglalkoznom kell, nevezetesen a Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter által felvetett nemzeti érzéssel, melyet egyetértőleg maga is vall: „A magyar baloldal hagyományai között az úgymond, a magyar lélekhez közel álló nemzeti gondolat sohasem tudott tanyát verni. Károlyi, Kun Béla, a Rákosi-korszak, vagy a nacionalizmus elleni harc jegyében működő Kádár-rendszer – a magyar baloldaliság – sohasem értette meg egy álmokat is kergető nemzet belső atmoszféráját…” Nem mellesleg jegyzem meg, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn így fogalmazott: ”A magyar baloldal, amikor csak tehette rárontott a nemzetre” (Kun Béla, Rákosi Mátyás).” Sajnálom, hogy ezeket a súlyos kijelentéseket nem illusztrálták konkrét példákkal.
  Én tényekkel kívánom bizonyítani mindennek az ellenkezőjét. Amikor 1919-ben Bethlenék hason csúszva esedeztek az antantnál segítségért, s miközben az Antibolsevista Comité grófjai-bárói kirabolták a követséget, a magyar Vörös Hadsereg testével védelmezte hazáját a románokkal és csehekkel szemben. Vöröskatonák ezrei estek el a hazát védve. A sors iróniája, hogy a honvédő háborút túlélők a horthysta rendszerváltás után börtönben, internáló táborban töltöttek éveket „nemzetáruló tetteikért”. A két világháború között, a kommunisták és szociáldemokraták nemcsak a dolgozók életkörülményeinek megjavításáért küzdöttek, de a népellenes fasisztoid rezsim ellen is, ugyanakkor kiálltak Horthyék nemzetvesztő német orientációjának leleplezése mellett. Háborúellenes akciók szervezésével kockáztatták életüket, szabadságukat. A legkritikusabb időszakban pedig élére álltak a fegyveres ellenállási mozgalomnak.
  És mit tett ez idő alatt az akkor is, most is melldöngető „nemzeti” oldal? Támogatta Horthyék kalandorságát, a nyilasok randalírozását, vagy „jobb esetben” passzívan várta, amíg a vészfellegek elvonulnak a feje felől. A 45-ös demokratikus átalakulásban is a baloldal játszotta a főszerepet, a munkásság építette fel az országot a romokból – nagy áldozatok közepette.
  Így festett valójában a baloldal hazaárulása és a „nemzeti” erők patriotizmusa.

HEGEDŰS SÁNDOR

A tengeren-túli úriember első ízben járt Budapesten Eljött, gondolván, Magyarország az USA leghűségesebb szövetségese Európában.
  Annak idején támogatta az amerikaiak jugoszláviai agresszióját, átengedve a magyar légteret az amerikai bombázó-gépeknek, melyek a Vajdaságban magyarlakta területeket is bombáztak. Ugyanígy, a következő, immár „szocialista” magyar kormány is támogatta Irak, és Afganisztán lerohanását, sőt magyar katonákat is küldtek a két országba.
  Hősünk budapesti városnézésre indult, meg akarta ismerni a várost, így a tömegközlekedést választotta. Miután fél órát várt villamosra, ahonnét egyszerűen lelökték, cigánynak nézve, felülbírálta tervét. Taxival próbált eljutni a belvárosba. A taxisoför, dollárban kérte tőle az útiköltséget, ami többe került, mint egy vasúti jegy Chicago és Washington között.
  A Városligetben azt hitte, hogy otthon van az Államokban. A rengeteg baseboll-sapkás, rágógumizó, gördeszkás srác a tengeren-túlt idézte.
  Bement egy McDonalds étterembe, ahol sült krumplit és hamburgert ebédelt, és ismét otthon érezhette magát Chicagóban. Már csak azért is, mert az étteremben amerikai zene szólt. Aztán gyalog visszasétált a szállodájába, több zebrán is kis híján elütötték az autók… Ismerős volt ez is.
  Szombat este volt, a szállodában leült a tévé elé, sorra vette a különböző magyar tévés adókat. Nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy mindenütt amerikai krimi, vagy akciófilm ment. Hősünk elégedett volt, eddig is úgy gondolta, hogy tulajdonképpen csak kitaláció az európai kultúra, nem más az egész, mint egyszerű reklám-fogás. Kicsit azért dühös is volt: ennyi pénzért akár otthon is maradhatott volna.

DEZSŐ LÁSZLÓ