Cikkek
 

AKTUÁLIS

Vedd a Vörös Újságot!

A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 90. évfordulójára a Munkáspárt kiadta a párt első lapjának, a Vörös Újságnak az első számát. Az ezer számozott példányból még megvásárolható 500 forintos áron a Munkáspárt Baross utcai központjában.  

RADNÓTI CENTENÁRIUM

100 éve, 1909. május 5-én született a modern magyar líra, a fasiszta elnyomás elleni tiltakozás egyik legnagyobb magyar lírikusa, a 35 éves korában, Abdán, 1944. november 9-én SS katonák által tarkón lőtt Radnóti Miklós.

A Magyar Kommunista Munkáspárt május 5-én,
a Munkáspárt XI. kerületi előadótermében
Radnóti irodalmi est
keretében szándékozik emlékezni a mártírhalált halt
költőre versben, prózában és műveinek kiállításon
történő bemutatásával.

Február folyamán megalakítjuk a Radnóti Miklós irodalombarátok körét, ezért hívjuk mindazokat, akik fontosnak tartják Radnóti Miklós emlékének ápolását, mindazokat, akik a rá való emlékezéssel is segíteni akarják azt, hogy a ma embere, ifjúsága megismerje azt a kort, amelyben a költő élt.
  Radnóti Miklós az emberi és művészi helytállás klasszikus példáját adta azzal, hogy az embertelen megpróbáltatások és üldöztetések ellenére, egyenes gerinccel, megalkuvás nélkül tűrt és tette a sokszor lehetetlennek tűnő helyzetekben, a folytonos halálveszedelmek közepette a dolgát. Az utolsó pillanatig rögzítette annak a szörnyű korszaknak minden rezdülését azzal az elkötelezettséggel és céllal, hogy pozitívan legyen képes visszahatni az őt körülvevő világra.

 

 

 

A költő verseinek
CD-válogatása

Várjuk mindazok jelentkezését február 24-ig, akik részt kívánnak venni az irodalombarát kör megalakításában, annak munkájában, és kölcsön tudnak adni a birtokukban lévő Rad­nóti kötetekből a rendezendő kiállításhoz, a Radnóti Fal elkészítéséhez, a Radnóti életmű bemutatásához.

(Természetesen a kölcsönadott köteteket a kiállítás után mindenkinek visszaadjuk)

Szívesen vennénk azok jelentkezését is, akik vers- vagy prózamondással tudnák majdan segíteni a tervezett Radnóti irodalmi estet.

Jelentkezni a Munkáspárt XI. kerületi irodájában minden csütörtökön 09.00 -11.00 óra között személyesen, vagy postai úton lehet: 1115 Budapest, Bartók Béla út 79.

Telefon: 466-4667, E-mail: mkmpxi@freestart.hu

 

Gondolkodó Ember
Filmklub

A 2009-ES ESZTENDŐ ELSŐ FÉLÉVÉRE A KÖVETKEZŐ INGYENES FILMVETÍTÉSEINK LESZNEK:

 

•  2009. február 28. szombat, 17:00

A Lenin-vonat

(színes, amerikai-olasz-francia-német-osztrák játékfilm, 122 perc)

 

•  2009. március 28. szombat, 17:00

Agitátorok

(fekete-fehér magyar játékfilm, Hobo főszereplésével, 1969)

 

•  2009. április 25. szombat, 17:00

Valahol Európában

(fekete-fehér magyar játékfilm, 1947)

 

A filmvetítések után kötetlen beszélgetés! Gyere el!!!

HELYSZÍN: 1082 Budapest, Baross utca 61. III. emelet

(megközelíthető a 4-6-os villamossal, a Baross utca megállónál kell leszállni)

 

Írj! Fényképezz!

A Szabadság mindannyiunké. Közös érdekünk, hogy tájékozódjunk mindarról, ami országunkban történik. Legyen az jeles vagy felháborító esemény: tudnunk kell róla! A Szabadság szerkesztõsége ezúton hív fel mindenkit, aki ilyennel találkozik: írja meg, vagy fényképezze le, s küldje be! Várjuk tudósításaitokat levélben a székház címére „A Szabadság” felirattal, vagy az info@aszabadsag.hu e-mail címre.

 

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest VIII., Baross utca 61.; Telefon: 313-5420 (közvetlen); 334-1509/22 m. Telefax: 313-5423;
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu