Cikkek
 

MOZGALOM

ellenőrzés nem létezik. Semennyire. Tudniillik az állam feladata, hogy bebizonyítsa: a vagyonnyilatkozat nem igazán felel meg a valóságnak. Saját maguk ellen pedig csak nem indíttatnak vizsgálatot?!
  Nekünk, pórnépnek abba sincs beleszólásunk, hogy ugyan, miért a bankokat akarják megsegíteni ahelyett, hogy a magyar gazdaságot fejlesztenék abból a pénzből. Abba sem, hogy miért segítik dupla pénzhez ugyanezen bankokat, a kisember, az adósságba kényszerítettek hátrányára.
  Mert legyen tiszta: először is az állam pénzt ad a banknak a „kiesett bevételek” kompenzálására. De ne csapjuk be egymást: azt a pénzt hosszabb távon, de a bank busásan meg fogja kapni az adóstól. A rendszer ugyanis így működik: a hitelt felvevő annyira eladósodott, hogy már nem képes a hitelösszeget a korábban szerződött mértékben fizetni.
  A csőd elkerülésére – s azért, hogy a bank ne veszítse el jól fizető ügyfelét – nagy kegyesen belemennek egy szerződés-módosításba, mely a futamidőt hosszabbítja, így a havi törlesztőrészlet csökken. Persze! De a hosszabb futamidő sokkal több kamatot, sokkal több kezelési költséget hoz a banknak. Csak hosszabb távon. Rövid távra meg megkapja az államtól azt az adóforintot, amit a szerencsétlen adófizető pont azért nem tud törlesztésre fordítani, mert azt befizette már adóban…
  Gusztustalan körforgás ez, ahol az átlagember lohol a mókuskerékben.
  Kell az állás, főként a bejelentett, mert ahhoz jár TB meg nyugdíj. Elméletben, legalábbis, hiszen a TB-nek az egészségügy korrekt működését kellene biztosítani. Hát a mai magyar egészségügyről jót, vagy semmit… S ha ilyen kiváló az ellátottságunk, vajon a mostani dolgozó lesz nyugdíjas? Dehogy lesz. Fel fogják emelni a nyugdíjkorhatárt, az idősödő ember nem pihenhet meg tisztességben ledolgozott évei után. S ez mit eredményez? Fokozódó munkanélküliséget, hiszen a fiatal mehet az utcára – nincs hely számára a foglalkoztatásban.
  „Miért fáj neked az égő élet?” „A gróf tán mulat valahol” – ismerős sorok ezek. Sirathatjuk mi is az eladott magyar javakat, amiből nekünk juthatott volna megélhetés, munka, létbiztonság. Az egyre rongyosabb tömegek panaszkodhatnak: honatyáink jól szórakoznak. Vagyonuk az övék, köze hozzá senkinek. És ezt jó poénként az arcunkba is vághatják. Vagyonnyilatkozattal, törvényekkel, rendeletekkel. Meddig?

CSEH KATALIN

 

TÖMEGTÜNTETÉSEK GÖRÖGORSZÁGBAN

Január közepe, vagyis hónapok óta az egész országra kiterjedő tüntetéseket és útlezárásokat tartanak a kis- és középvállalkozó gazdák. A mezőgazdászok traktoraikkal Görögország minden jelentősebb autópályáján, sőt, a görög-bolgár határon is létrehoztak zárlatokat. A farmerek a kormány mezőgazdasági politikája ellen tiltakoznak, a termékekre meghatározott árat ugyanis túl alacsonynak, költségeiket pedig túl magasnak tartják. A képlet egyszerű: korábban a gazdaság törzsét képező olíva ára elérte a három eurót, ma már csak kettőt, helyenként 1,7 eurót ér a betakarított termény.
  Aleka Papariga, a Görög Kommunista Párt elnöke meglátogatta az egyik útlezárást, és a sajtónak tett nyilatkozatában elmondta, hogy a görög kommunisták mindenben támogatják a gazdák törekvéseit. Elítéli a kormány politikáját, amely szegénységbe taszítja a mezőgazdasággal foglalkozókat azért, hogy kiszolgálja az EU kívánalmait. Hangsúlyozta, hogy az útlezárásoknak nincsen pártállásuk, a gazdák ideológiától és pártszimpátiától függetlenül összefogtak egy közös célért, a saját életben maradásukért.
  Az országot ellepő több ezer traktor megrettentette a kormányt, amely kedvezményt akart tenni a gazdáknak egy 500 millió eurós csomag formájában, azonban ők ezt megtagadták, mivel nem nyújtana valós megoldást a problémákra. A farmerek több követelést is megfogalmaztak a kormány felé, ezek pedig: garantált ár a mezőgazdasági termékekre és az élelmiszerre, az előállítási költségek csökkentése, a helyi termékek támogatása és az export növelése, teljes kompenzáció természeti katasztrófa esetén, a kölcsönök befagyasztása 3 évre.
  A gazdák útlezárásai mellett az egész országban sor került az izraeli agresszió elleni tüntetésekre is, a Görög Kommunista Párt és annak ifjúsági szervezete aktivizálta helyi szervezeteit, és minden nagyobb városban tüntetéseket tartottak. Aleka Papariga hangsúlyozta, hogy a világ kommunistáinak el kell ítélnie a Palesztina elleni agressziót.
  A görög híradások egy további tüntetésről is szólnak, ugyanis napok óta tiltakoznak a Gazdasági és Pénzügyi Minisztérium előtt textilgyári munkások, akik Thomas Lanaras üzletember gyáraiban dolgoznak. A munkások a kifizetetlen bérek és a tervezett elbocsátások miatt döntöttek úgy, hogy többnapos tiltakozást tartanak a minisztérium előtt.