NÉMETN MIKLÓS
TÁMADÁSBA LENDÜL

Húsz esztendeje, 1989. március 3-án tett Moszkvában látogatást Németh Miklós magyar kormányfő. Ez önmagában nem lenne ügy, hiszen a szocializmus évtizedeiben minden magyar miniszterelnököt fogadtak Moszkvában, de ne feledjük: 1989-et írunk, néhány hónappal vagyunk a magyarországi szocializmus megdöntése előtt, és két évvel a Szovjetunió szétverése előtt.

A RENDSZERVÁLTÁS KULCSFIGURÁJA

Németh 1988 novemberében lép Grósz Károly helyébe. Fiatalember, alig múlt negyven. Az egykori KB-titkár, Havasi Ferenc felfedezettje, gyors karriert csinál, de a csúcsra csak Kádár János távozása után kerülhet. Grósz megmarad az MSZMP főtitkárának. Grósz hatalma gyengül, a pártot hónapok óta frakcióharcok kötik le, a társadalom is kritikus szemmel tekint rá. A kapitalista út hívei kevésnek tartják a párt megújulását, a kommunista erők pedig sokallják, és féltik a szocializmus sorsát. Németh fontos hatalmi tényezővé válik, a tőkés ellenforradalom kulcsfigurájává.
  Némethnek nagyon kell, hogy a Kremlben fogadják. A Szovjetunió még Magyarország fő szövetségese. Ha Némethet nem fogadnák Moszkvában, az itthoni helyzete is nehezen lenne tartható. De másról is szó van. Németh ekkor már kapcsolatban áll a német vezetéssel. Kohl kancellárnak olyan magyar miniszterelnök kell, aki Magyarországon keresztülviheti a rendszerváltást, de egyben Moszkvával is jóban van. A német vezetés percre pontosan akarja tudni, hogy meddig mehet el a közép-európai ellenforradalmak támogatásában anélkül, hogy háborúba keveredne a Szovjetunióval. Németh is arra kíváncsi Moszkvában, hogy személy szerint meddig mehet el.

AZ EGYETLEN KOMMUNISTA

Németh Nyikolaj Ivanovics Rizskov miniszterelnökkel tárgyal. Rizskov ekkor közeledik a hatvanhoz. A gazdaságból jön, tapasztalt mérnök, egykori vállalatigazgató. Andropov idején már ő vezeti a pártközpont gazdaságpolitikai osztályát. A csúcsvezetésbe Gorbacsov emeli. Gorbacsov választása nem véletlenül esik rá. Gorbacsov vezértípus, álmodozó. Rizskov a kiváló vezérkarfőnök, mint egykor Napóleon mellett Louis Berthier marsall. Két lábbal jár a földön. Még sármos is, de nem annyira, hogy Gorbacsovot beárnyékolja. Évtizedek óta az első szovjet miniszterelnök, aki mosolyogni is tud. A szocializmus elkötelezett híve, a gorbacsovi csúcsvezetésből az egyetlen, aki máig megmaradt kommunistának.
  Rizskov nem szereti Németh Miklóst. Idegen neki Németh rámenőssége, méltatlannak tartja a magyar miniszterelnök ravaszkodását. Néhány hónap múlva megüzeni neki: Németh elvtárs fiatalsága a legnagyobb erénye, de egyben legnagyobb hátránya is. Németh soha sem fog büszkélkedni a nem túl hízelgő jellemzéssel.
  Most azonban a két ország viszonyáról van szó, félreteszik az érzelmeket. Ebben az időszakban a magyar külkereskedelem több mint 25 százaléka még a Szovjetunióval bonyolódik. A magyar-szovjet kereskedelem értéke az akkori magyar GDP egynegyedének felel meg. Messze nem mindegy, hogy sikerül-e előrelépni a konkrét ügyekben. Rendezni kell például a növekvő szovjet adósság ügyét, amit véglegesen majd később a Medgyessy-kormány rendez el meglehetősen vitatott módon. A magyar vezetés álláspontja ellentmondásos. Egyrészt, menekülne a kétoldali kapcsolatból, másrészt tudja, hogy a szovjet energiaszállítások nélkül semmire sem mennek. Úgy gondolják, hogy a kiút az áttérés a világpiaci árakra, a dollárelszámolásra. Az idő megmutatja, hogy rosszul gondolják. A magyar gazdaság néhány – nyugatra is termelő céget leszámítva – nincs erre felkészülve. Rizskov és Németh tárgyalnak az 1991-95 évi együttműködésről, talán nem is sejtve, hogy addigra sem a Magyar Népköztársaság sem a Szovjetunió nem fog létezni.

FELEMÁS ÚTRAVALÓ GORBACSOVTÓL

A moszkvai út lényege azonban a Gorbacsov-Németh találkozó. Grósz támogatja az utat. Némethet nem tudja maga mellé állítani, de legalább megkísérli leválasztani Pozsgayról és Nyersről. Grósz finom trükkhöz folyamodik. Némethen keresztül köszönti Gorbacsovot születésnapján, és rajta keresztül jelzi, hogy március végén Moszkvában találkozni akar az SZKP főtitkárával. Finom jelzés arra, hogy Gorbacsov partnere Grósz, és nem Németh.
  Németh tudja, hogy Gorbacsov Grószt támogatja. Némethnek ráadásul nincsenek gyökerei Moszkvában, nem ismeri a szovjet vezetést. De azt is tudja, hogy az 1989-es Gorbacsov már nem az, mint akit 1985-ben megismert világ. Az SZKP vezetése szavakban ugyan szocializmusról beszél, a valóságban azonban rohamosan térnek le erről az útról. Márciusban engedélyezik, hogy magáncégek földet béreljenek, megindul a központi tervgazdálkodás felszámolása. Folyik a Népi Küldöttek Kongresszusának előkészítése, amelynek küldetése az, hogy lebontsa az SZKP vezető szerepét, és valamilyen parlamenti párttá tegye.
  Németh agresszív tárgyaló fél. Gorbacsov mellett ugyan megilletődik, de folyamatosan löki előre a témákat, igyekszik Gorbacsov szájába adni olyat, amit Gorbacsov legfeljebb gondol, de nem mond ki. Némethnek nem kell, hogy Gorbacsov támogassa, elég, ha nem mond nemet.
  Németh számára alapvető, hogy elfogadtassa a szovjetekkel a magyarországi többpártrendszert. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a többpártrendszer bevezetése a szocializmus feladását jelenti. Mit szólnak hozzá a szovjetek? Végül is ekkor még egy egész szovjet hadseregcsoport állomásozik Magyarországon, és a szovjetek ezernyi formában jelen vannak a magyar valóságban. Többször körbejárják a témát. „A vélemények sokfélesége nem dráma, ellenkezőleg, nyereség a társadalom számára” – mondja Gorbacsov. Igaz, rögtön hozzáteszi: „Vannak, akik a demokráciát saját önző céljaikra akarják kihasználni, de ezzel meg lehet birkózni. A KB tagjai között sajátos pozíciót foglal el Jelcin. Azt mondanám, tipikus balos.” Borisz Jelcin, a későbbi orosz elnök, a fő ellenfél Gorbacsovnak. Az akkori szovjet gondolkodásban már minden a feje tetejére áll. Aki gyorsan akar kapitalizmust, az „balos”, aki védi a szocializmust, az meg „jobbos”. Ez jó trükk arra, hogy elfeledtessék: az egész szovjet vezetés a kapitalizmus irányába tolódik.
  Németh érti Gorbacsov célzását, és válaszol: „A legfontosabbnak most azt tekintjük, hogy létrehozzunk a KB-ban egy egységes program köré tömöríthető egységet”. Hogy mi köze ennek az „egységnek” a szocializmushoz, arról nem beszél. Németh újra rátér a többpártrendszer ügyére, és meglepő kijelentést tesz: „Nem látok különbséget az egypártrendszerű és a többpártrendszerű pluralizmus között”.

  Németh sehogyan sem tudja elérni, hogy Gorbacsov kerekperec igent mondjon a többpártrendszerre, de végül kiprésel belőle egy mondatot: „Önnek igaza van: ha a politikai mozgatóerőket nem használjuk ki annak érdekében, hogy egészséges gazdaságot teremtsünk, akkor elkerülhetetlenül elégedetlenség alakul ki a nép körében”. A magyar delegáció jelentésébe végül bekerül egy sokat sejtető mondat: „Gorbacsov elvtárs kijelentette: tisztelettel és bizalommal tekintenek az MSZMP KB február 10-11-i ülésén hozott döntésekre, mint amelyek a sajátos magyar körülmények mérlegelésére alapozva keresik a megoldás útját. Bíznak abban, hogy megérett döntések voltak. Az egypártrendszer működése során eddig még valódi demokráciát nem sikerült megvalósítani…” A szovjet fél azóta már publikált jegyzőkönyvében ilyen mondat nem szerepel.
  Gorbacsov szóbahozza Pozsgay 1989. január végi bejelentését 1956 átértékeléséről, és világosan megmondja: „Pozsgay kijelentésében vannak szélsőségek. Az események… eljutottak az ellenforradalomig”. Gorbacsov azt is tudja, hogy Németh ebben a csatában nem állt Pozsgay mellé. Németh szerint nem lehet egyszavas értékeléseket adni. Az események elején lehet népfelkelésről beszélni, de a vége már ellenforradalom. Gorbacsovnak ennyi elég, és elég Némethnek is. Gorbacsov megérti, hogy Németh önálló hatalmi tényező, nem kapcsolódik szervesen sem Pozsgay, sem Nyers vonalához. S, amíg így van, elvben adott a lehetőség, hogy kedvező irányban befolyásolják.
  Németh bedobja a magántulajdon, a privatizáció ügyét is. Tudja, hogy valami hasonló a Szovjetunióban is elindult. „A kormány megteremti a különböző formák fejlődésének lehetőségét, az arányokat majd kialakítja az élet” – mondja Németh. Értékelése enyhén szólva messze van a marxista értékítélettől.
  Gorbacsov lényegében rábólint arra is, hogy a magyar kormány diplomáciai kapcsolatot kíván létesíteni Izraellel. 1967 óta ugyanis, amikor Izrael lerohanta az arab országokat, és arab területeket szállt meg, a szocialista országok megszakítottak minden kapcsolatot Izraellel. A nemzetközi zsidó tőke azonban jelentős szerepet játszik a magyar tőkés ellenforradalomban, és Izrael újbóli hivatalos elismerése az egyik szimbolikus követelésük.
  Németh el akarja fogadtatni a Néphadsereg csökkentését is, békeidőben 125 ezer főre, mozgósítás esetén 250 ezerre. Gorbacsov elvben egyetért azzal, hogy modern hadsereg kell, de érezteti Németh Miklóssal, hogy ez messze nem magyar ügy, hanem a nagyhatalmi egyezkedés függvénye.

EPILÓGUS

Németh eléri, amit akar. Megérzi, hogy a szovjetek nem fognak beavatkozni. Gorbacsov után könnyedébben tárgyalhat Helmuth Kohl német kancellárral, magabiztosan teniszezhet Mark Palmerrel, az USA magyarországi nagykövetével. A következő hónapokban a kormányt már nem csupán önálló tényezővé teszi, de függetleníti az MSZMP-től. Ő lesz majd az, aki 1989 októberében az MSZMP-t szétverő kongresszuson az eseményeket átlendíti a holtponton, leszereli a Munkásőrséget, az MSZP-nek adja az MSZMP vagyonát, és biztosítja a tőkés ellenforradalom zavartalan lebonyolítását.