Cikkek
 

INTERJÚ

HISZEM, HOGY SOK MUNKÁVAL
GYŐZNI FOGUNK!

BESZÉLGETÉS KATÓ TAMÁSSAL,
HAJDÚ-BIHAR MEGYE 2. VÁLASZTÓKERÜLETÉNEK KB-MEGBÍZOTTJÁVAL


Kató Tamás

1986. április 19-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén. 2005-ben érettségizett a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskolában. Jelenleg Debrecenben, a Sirius Informatikai Szakközépiskola esti tagozatán tanul, mellette kézbesítőként dolgozik a Debreceni Egyetemen. Nincs a városban olyan rendezvény, ahol ne láthatnánk kötegnyi szórólappal a kezében, emberekkel beszélgetni. A megyei munkáspárti honlap állandó cikkírója.


Kató Tamás fiatal kora ellenére tudja: a szociális értékek képviselete, a munka, a közös érdekekért vívott küzdelem, egymás segítése az út egy igazságosabb társadalom létrehozásához. Elítéli a tőkés világszemléletet, az opportunizmust és a pénz hajszolását, különösképp annak vadkapitalista formáját, az embertársakon való átgázolást. Hangsúlyozza: kommunista fiatalként a szolidaritást és a rászorulók támogatását tartja valódi értéknek.

– Hogyan kerültél a mozgalomba?

– Egészen fiatal korom óta vonzódom a baloldali eszmékhez, figyelem a nehézségekkel küzdő emberek életét, amelynek magam is részese vagyok. Tudom, hogy mit jelent a tanulás mellett munkából élni. 2008. májusában léptem a Magyar Kommunista Munkáspárt tagjainak sorába. Egy hónap elteltével kértem felvételem a Baloldali Frontba is, hogy saját munkámmal is segítsem a fiatalok szervezetének tevékenységét. Óriási élmény volt számomra, amikor három hét elteltével találkozhattam Thürmer Gyulával, a párt elnökével. Később részt vettem a Kádár-megemlékezésen, és életemben először beléphettem a Baross utcai pártközpontba. Ezek az élmények feltöltöttek energiával és bizakodással. Hiszem, hogy sok munkával győzni fogunk.

– Mit szoktál olvasni?

– Sok időt szánok olvasásra. Nagyon kedvelem a magyar költészetet és az orosz novellákat. Szerintem, ha Csehov művészetét mindenki ismerné, picit boldogabb lenne az emberiség. Minden műveltnek nevezett embernek ismernie kellene a világirodalom nagy klasszikusait. A szép beszéd és az élvezetes, érthető, szabatos írás szerintem ezek nélkül elképzelhetetlen.

– Milyen filmeket nézel?

– Nem vagyok nagy filmrajongó, de szívesen megnézek egy-egy vígjátékot vagy kalandfilmet. A régebbi magyar filmeket különösen kedvelem, az ócska, gagyi, amerikai szennyet utálom. Sajnos a televízióban nagyon kevés az élvezhető, tartalmas film, pedig lenne rá igény.

– Mi a legfontosabb érték az életedben?

– Ennek a kérdésnek nagyon örülök. Mindenkinek fel kellene tennie önmagának. A legfontosabbaknak a szociális értékeket tartom, a munkát, a közös érdekekért vívott küzdelmet, egymás segítését. Míg a tőkés világszemlélet csúcsán a siker és pénz hajszolása áll, az embertársakon való átgázolás árán is, addig, mi kommunista fiatalok a szolidaritást és a rászorulók támogatását tartjuk az értékhierarchia leglényegesebb elemének.

– Ha találkoznál az aranyhallal, mi lenne a három kívánságod?

– Hogy legyen újra szocializmus, tűnjön el a fájdalom, és lehessen még akármennyi kívánságom...

– Családod hogyan viszonyul politikai szerepvállalásodhoz?

– A családomban soha senki nem foglalkozott politikával, de mindig a becsületes munkát és a haladást tekintették a legfőbb értéknek. Szinte az egész rokonságom melós, a szüleimet és a nagyszüleimet is beleértve. Kisgyerekkorom óta érdeklődöm a politika iránt, és feleszmélésem óta baloldalinak tartom magam. Családom támogatását élvezem tevékenységemben.

– Mi a kedvenc ételed?

– Kedvelem a hagyományos magyar ízeket, de nincs kedvenc ételem. Mondhatnám azt is, jobban szeretek főzni, mint enni.

– Mivel töltöd a szabadidőd?

– Szeretem a természetet, és nagy állatbarát vagyok, de szívesen töltöm az időm a számítógép előtt is.

– KB-megbízottként mit teszel a városban?

– Tisztában vagyok azzal, hogy nekünk nincsenek milliárdjaink, hogy a médián keresztül tájékoztassuk az embereket elképzeléseinkről, programunkról. Ezért ki kell mennünk az utcára, dacolva a hideggel és hőséggel. Plakátokat és szórólapokat juttatunk el a lakossághoz a személyes beszélgetéseken túl. Ez azért is fontos, mert gyakran azonnal kapunk visszajelzést. Jól fogadnak bennünket, egyáltalán nem tapasztaltam negatív megnyilvánulást, biztató szavakat annál inkább, ami lendületet ad a kitartó és nehéz munkához.
  Sok anyagot juttattunk el a Dobozi-lakótelepre, a Fényesudvar környékére. Ezeket a részeket nem szereti a tőkés hatalom, ide nem jut a fejlődésből. Túl sok a hajléktalan és a szegény ember. A válság következtében egyre rosszabbodnak a körülmények, és az emberek közelednek az igazság teljesebb felismeréséhez, hozzánk, kommunistákhoz.
  Minden fronton igyekszem dolgozni, bár a munka és tanulás mellett nehéz. A mozgalomra persze mindig szakítok időt és erőt. Világosan el kell mondanunk az embereknek, hogy mik a céljaink személyesen, Interneten és A Szabadságban.