Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

A FRANCIA LÁNY

A válság közepette nem érünk rá foglalkozni olyan apróságokkal, mint a nemzeti büszkeség. Megmondom őszintén: engem bánt az, ami a francia diáklány ügyében történik. Sajnálom a francia diáklányt. Idejött tanulni, hozzánk. Pontosan nem tudom, hogy szegény Ophélie Bretnacher miért pont bennünket választott. Nem hiszem, hogy azért, mert a magyar egyetemek nekünk ugyan sokba kerülnek, de a francia jövedelmekhez képest kifejezetten barátiak az áraik. A képekből ítélve a család nem tartozik a francia szegényosztályba. Lehet, hogy a kíváncsiság hozta ide. Szerintem évtizedeken át nem csak mi voltunk elzárva Franciaországtól, hanem ők is Magyarországtól. Ők talán még jobban, mint mi. A magyarok többsége biztosan tudja, hogy a mai Franciaország már nem a három testőr országa. A franciák egy része nem csak azt nem tudja, hogy mi is EU-tagok vagyunk, de még mindig valamilyen egzotikus keleti gyarmat képében élünk bennük. Ne mondd, hogy nem! Magam is beszéltem ilyenekkel. Na, mindegy, most nem ez a kérdés!
  Szegény francia lány idejött, majd eltűnt. A rendőrség nyomozgatott, sőt, talán még nyomozott is, de semmi. A lány sehol. A szülők ezt nem hagyták annyiban, ami emberileg érthető. Idejöttek, botrányt csaptak, mozgósították a francia sajtót. Köszönjük szépen, hiszen most többet beszélnek Magyarországról, mint bármikor. A francia sajtót ugyanis nem hatja meg sem egy Bartók Év, sem a magyar idegenforgalmi hatóságok nyugati reklámkampánya, Gyurcsány éppen esedékes történelmi bejelentése pedig főleg nem. Nem csak az a fontos, hogy beszéljenek rólunk, hanem az is, hogy mit mondanak. A francia szülők közölték, hogy ők nem bíznak a magyar rendőrségben. Szó, ami szó, megértem őket, bár nehezemre esik kimondani.
  Mi az én gondom? Ad egy: a magyar rendőrség főnökei, akik nyilván világlátottabbak az átlag rendőrnél, miért nem dobtak be apait-anyait, amikor hallották, hogy egy francia lányról van szó? Ad kettő: a magyar diplomácia miért nem tette szóvá, hogy egy ilyen ügy felfújása rossz fényt vet Magyarországra, amely nem szovjet gyarmat, még csak nem is a francia idegenlégió egyik gyakorlótere, hanem egy szuverén ország? Ad három: meddig tart még az, hogy az illetékesek összecsinálják magukat, ha a párizsi újságok megírnak valamit, de mit sem törődnek azzal, amit mi mondunk. Ha ugyanis a Belvárosban, az utcán lenne rendőr, legalább éjszaka, ilyen esetek nem történnének meg, sem francia, sem magyar lányokkal.

YES, WE CAN

Ha nagyon unod az életedet, navigálj az MSZP honlapjára! Jó, nem egy Ludas Matyi, ha még emlékszel arra, amire gondolok, de szerezhetsz magadnak pár felhőtlen percet. A múlt héten valami európai delegációval találkoztak a szocik legjobbjai. Te, hogy ezek miket nem mondtak? Butor Klára pártigazgató például elmondta, hogy „az embereket kizárólag az érdekli manapság, ami velük történik”. Érted Te ezt? Mi a túró érdekelne, amikor már almát se veszek a közértben, mert olyan drága? Okos pártigazgató folytatja: „Ennek fényében különleges energiákra van szükség ahhoz, hogy megértessük velük, valójában mit is szeretnénk elérni, ami egyben az ő saját érdekük is”. Tényleg, hogy nem látjuk be, hogy az ÁFA-emelés, az áremelés a mi elemi érdekünk? Hogy lehetünk ilyen földhözragadtak? Szégyelljük magunkat!
  Na, aztán a másik! Lévai Katalin, akit a szocik nagyon csípnek. Tudod, ez a nő, akinek fáradságos EP-képviselői munkája mellett van ideje ”női sorsokat boncolgató” regényeket írni. Na, szóval Katalin asszony azt mondja: „a tavalyi amerikai választásokat az internetes kampánnyal sikerült megnyernie Obamának, így a demokratákhoz hasonlóan, erre nekünk is óriási hangsúlyt kellene fektetni”. Te, ez a nő már akkor elszállt, amikor esélyegyenlőségi miniszter volt. Nem tudom, hogy az miért nem jut az eszébe, hogy munkahelyeket teremtsenek, nem virtuálisakat, hanem valóságosakat?
  A gyűlés végén megnyugodhattak azok is, aki Laci kedvéért, tudod, a mi Lacink kedvéért húzódtak be a hideg utcáról. Nos, Kovács László, az EU adó- és vámügyi minisztere felvilágosított bennünket, hogy nem a Gyurcsány-intézkedések nyúzzák meg a népet, csak a nép gondolja így, mert, hogy a Fidesz „már-már gyomorforgató kommunikációja” miatt szegény népünk megszorításként éli meg azt, ami tényleg megszorítás.
  De még nincs vége. Mindjárt kontrázott a másik EP-szépség, tudod, a Gurmai Zita. Jól figyelj, nem akármit mondott, nem mondom még egyszer: „verejtékes munkával igenis lehet tenni Magyarországért. Mi is meg tudjuk tenni azt, ami az Egyesült Államokban is sikerült”. Mivel, ezt Te nem értheted, de ne csüggedj, nekem is utána kellett néznem, elmagyarázom: ez az „igenis meg lehet tenni” szöveg nem más, mint az Obamáék jelszava: „yes, we can”. Szerény véleményem az, hogy nem Obama közhelyeit kellene bifláznunk, hanem megadóztatni a gazdagokat, a multikat, megvédeni a nemzeti gazdaságot. Ezt mi, munkáspártiak speciel meg tudnánk tenni, a szocik azonban nem!

THÜRMER GYULA