Nyílt levél Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek   

Miniszterelnök Úr hétfőn a Parlamentben elmondta „nemzetmentő, a gazdasági válságot megoldó” programját. Mondhatnám azt, mit sokan mások mondanak, hogy várva várt programját, de nem mondom. Én, mint egy a sok tönkrement középvállalkozó közül, már régen nem várok a Miniszterelnök Úrtól semmit, és főleg nem nemzetet mentő, válságot megoldó programot.
  Miniszterelnök Úr természetesen ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Az adók emelését nemes egyszerűséggel adócsökkentésként adta elő, a szociális juttatások szűkítését reformként, és sokat, nagyon sokat beszélt arról, hogy mit is akar csinálni 2016-ban, 2020-ban, és ennek milyen hatásai lesznek 2050-ben. Már fel sem háborodom ezen az arcátlanságon, csak interpellálok. Miniszterelnök Úr! Ezek az intézkedések későn jöttek, nem igazak, más kell, és egyébként is, miért higgyünk Önnek?

Későn jött intézkedések

Későn jöttek, elkéstek, mert az élőmunka adóját drasztikusan csökkenteni – ahogy a Munkáspárt programjában folyamatosan követelte – 2002-ben kellett volna elkezdeni, amikor pártja hatalomra került, és mellesleg, ahogy a választási programjában ezt meg is ígérte. Akkor még lett volna esélye egy sor vállalkozásnak arra, hogy talpon maradjon, hogy versenyképességét megőrizze. Ezzel szemben a fixen beígért adók csökkentése helyett – emlékszik, hogy az egészségügyi hozzájárulás eltörlését, a TB 4 százalékos mérséklését ígérték? – az elmúlt 7 évben folyamatos volt az ilyen vagy olyan adók növelése, új adók bevezetése. Adócsökkentés helyett folyamatosan és drasztikusan nőttek az energiaárak, a szállítási költségek, egyre kevesebbet ért és ér az emberek jövedelme.
  A versenytársak felnőttek, és mi ebben a versenyben, nyugodtan kimondhatom, alul maradtunk. Hány álmatlan éjszakát töltöttem azzal, hogy önmagam okoljam a kudarcokért, pedig ma már látom: az okok nem bennünk keresendők. Amikor az egységnyi megtermelt áru bevétele egyre kevesebb, a rávetített költség meg folyamatosan nő, azt melyik kis- és középvállalkozó éli túl? Látjuk, hogy egyre kevesebb.
  Miniszterelnök Úr mostani intézkedései későn jöttek, mert az elmúlt 19 év privatizációja az ehhez kapcsolódó, azokat kiszolgáló politika a multik, a külföldi tőke totális diktatúráját hozta. Ahol a külföldi tőke megjelent, ott a versenytársakat kiirtotta. Így mentek tönkre a kisboltok, a kistermelők.
  Késő azért is, mivel szinte nincs olyan vállalkozás, amit érdemes lenne csinálni. Ahol multi van a piacon, ott meg se próbálja magyar vállalkozó! Multinak beszállítani? Embert próbáló feladat, az tanácsolja, aki maga soha nem próbálta. Tudom, mert majdnem egy évtizeden át beszállítói voltunk a multiknak, többnek is. Nekem nem kell elmesélni, hogy ez mit jelent. Persze, ma már ez sincs, mivel a világ erősen globalizálódik, a multi körbenéz, hol a legolcsóbb az áru, és onnan vásárol. A minőség nem számít! Ezért irreális a mezőgazdasági miniszter felvetése, hogy a nemzetközi bevásárlóközpontok 80 százalékban hazai terméket forgalmazzanak. A Munkáspárt ezt sokszor követelte évekkel ezelőtt, akkor kellett volna ezt feltételnek szabni, amikor beengedték őket a hazai piacra, azzal megmenthető lett volna a magyar mezőgazdaság, a könnyűipar. Ma már nincs olyan magyar mezőgazdaság, árut termelő ipar, ami ezt a 80 százalékot produkálni tudná. Valaki komolyan gondolja, hogy a tönkrement, felszámolt, megszüntetett tevékenységeket valaki újra fogja kezdeni?
  Leírom a saját családi példámat. Lányom, aki közgazdasági főiskolát végzett, négy nyelven beszél, körbenézett, mit is csináljon. Önálló vállalkozást szeretett volna, a maga ura akart lenni, a maga tehetségével szeretett volna valahova jutni. Esküvőszervezés: nincs multi, csak hazai versenytársak vannak, azokkal megbirkózunk. Öt évig bírta. Áprilistól októberig éjjel-nappal, szombat-vasárnap is dolgozott. Arra nem tellett a hivatalos bevételből, hogy egy főállású segítőt alkalmazzon, mi családtagok segítettük a szállításban, az előkészítésben. Öt év múlva feladta. Elment külföldre, megfogadta az Ön tanácsát: „nem muszáj itt élni”! Ne nyugtassa meg magát! Ez nem egyedi eset.

Beszéljünk az „adócsökkentésről”!

A személyi jövedelem alsó kulcsát 18 százalékról 19-re kívánja „csökkenteni”, úgy hogy a sávhatárt szakaszosan kitolja 3 millió forintig. A 19 százalék 1 százalékkal több, mint a 18. Az a munkásember, aki eddig 18 százalék adót fizetett, 1 százalékkal több adót fog fizetni, akárki akármit mondjon. A többi meg spekuláció! Lendvai Ildiko,  frakcióvezető asszony vehemensen bizonygatta, hogy az átlagbért kereső emberek 11 ezer forinttal kevesebb adót fognak fizetni. Ő kiszámolta. Számos baja van ennek a számításnak, de legfőképpen az, hogy a képviselő asszony nem ismeri a valóságot. Ma Magyarországon nagyon kevesen élnek átlagbéren. A rendszerváltás 20 éve azt a szomorú változást hozta, hogy a lakosság egy szűk rétege nagyon jól él, az átlagbér többszörösén, a többség azonban rosszabbul él, átlagbér alatti jövedelmen. Így jön ki az átlag. Önnek, Miniszterelnök Úr, evidencia, hogy az alacsonyabb bérűek fizetik meg a magasabb bérűek adócsökkentését? Milyen világot élünk?
  A vállalkozások nyeresége után fizetendő társasági adót Ön 16 százalékról 19-re kívánja „csökkenti.” Szerintem ez 3 százalékkal több, mint ami volt. Abban az estben, ha eltörlik a 4 százalék különadót, amit szégyen volt bevezetni, 1 százalék csökkenésről beszélhet.
  Húsz százalékról 23-ra kívánja „csökkenteni” az ÁFÁ-t. Ez 3 százalék növekedés! Nagy érvágás a lakosságnak, különösen az alacsony jövedelműeknek, de a vállakozásoknak is. Ebben az ÁFA elszámolási rendszerben a 3 százalékot meg kell termelni, 3 százalékkal több forrás kell, mert lehet, hogy egy évig finanszírozni kell. Tudja-e Miniszterelnök Úr, hogy a havi ÁFA-bevallóknál jogos követelésüket 1 millió forintig nem lehet visszaigényelni, de még át sem lehet vezetni? Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság egy évig ingyen használja a pénzünket. Ebben a körbetartozós világban milyen megnövekedett nehézségeket fog ez okozni? Az ÁFA növelése nagy ár egy ilyen tingli-tangli „adócsökkentésért”! Én összességében nem látok jelentős adócsökkentést, csak azt látom, hogy a változás újra és újra az alacsony jövedelműeket sújtja, és a kis- és középvállalkozásokon sem lendít valami nagyot.

Beszéljünk a szociális támogatás változásairól!

Mindig kétkedve figyelem azt, amikor egy magát baloldalinak nevező párt a szociális kiadások megkurtításáról beszél. Például a családi pótlékról. A családi pótlékot azért találták ki, hogy a családok életkörülményeiből adódó különbségeket mérsékeljék. Akkor miért kap családi pótlékot a bankigazgató? Én szégyellnék ezzel a példával előhozakodni. Önök nem tudtak azon a liberális gondolatkörön túllépni, hogy minden gyerek gyerek, akárki gyereke is legyen. Pedig nem így van! Van gyerek, aki mindent megkap az életben, s van, aki nem kap sokat az élettől. Az előbbit nem kell, nem szabad támogatni, az utóbbit viszont támogatni, segíteni kell! Csak a határokat kell meghúzni, és a mértékeket meghatározni! Szerintem ennyire egyszerű. Még bátorság sem kell hozzá! Vagy igen? Miniszterelnök Úr nem meri a gyárigazgatónak megmondani, hogy a családi pótlékra nem jogosult?
  A Gyeddel kapcsolatos megszorításokat felháborítónak tartom. Még ma is fülembe cseng a rendszerváltók nagy vádja „pusztul a magyar… minden évben ceglédnyi lakossal vagyunk kevesebben”. Akkor miért nem támogatjuk az anyaságot? Kijön az iskolából a fiatal, munkahely nincs, esélye sincs, hogy munkaviszonyt teremtsen. Akkor még azt a lehetőséget sem támogatja, hogy családot alapítson, gyerekeket szüljön? Ahelyett, hogy ösztönöznének, megszorítanak. Bízom benne, hogy az intézkedés mögött nem rejtett rasszizmus van, mert, ha igen, azt adminisztratív intézkedéssel tisztességtelen rendezni.

A nyugdíj tervezett változásairól

A Munkáspárt még ezekben a nehéz időkben is ragaszkodik ahhoz, hogy nem kívánatos a nyugdíjkorhatár felemelése, sőt a csökkentését javasolja. Amikor a kormány a nyugdíjakról beszél, egyetlen szempontból vizsgálja a kérdést, és ez a finanszírozás. Elismerem, hogy kitolódott a nyugdíjkorhatár, nőtt a nyugdíjasok száma, amiben nagy felelőssége van a rendszerváltásnak azzal, hogy a kapacitások megszüntetésével, leépítésekkel idő előtt nagyon sok embert kényszerített nyugdíjba. Elfogadom, hogy az aktívak befizetései nem fedezik a nyugdíjak összegét. Nem fedezik, mert nagyon alacsony az aktív keresők száma. Ugye Miniszterelnök Úr, egyetért azzal, hogy ha annyi munkahely lenne, mint a szocializmus legrosszabb évében volt, nem lenne kérdés a nyugdíjak finanszírozása? És ahelyett, hogy most a munkahelyteremtésen dolgoznának, korlátoznak, emelnek, elvesznek. Én ekkora munkanélküliség mellett engedném, hogy az emberek nyugdíjba menjenek, éppen azért, hogy legyen lehetősége a fiatalnak dolgozni, és ne azzal kezdje az életét, hogy sorba áll segélyért!

Más kell!

Az kell, amit a Munkáspárt mond, és következetesen mondott 20 éven keresztül! Ez a válság nem váratlanul jött, nem okozhatott senkinek sem meglepetést. Ön is tudja, mert tanulta, a kapitalizmus természetéből adódik az, hogy ciklikus válságok követik egymást. Hol kisebbek, hol nagyobbak. Ez most – mint az egyszeri mesében – gömböcnyi, egyre nagyobb lesz, egyre több embert, országot fal fel. A bajt tetézte az, hogy ez a válság a magyar gazdaságot hihetetlen legyengült állapotban találta. A kérdés az, hogy képesek-e kezelni a válságot, vagy a belső feszültségek kikényszerítenek más, drámai változásokat? Emlékeztetni szeretném, hogy ebből már kapott leckét, amikor az egészségügy – úgymond – reformját le kellett állítania. Emlékszik? Társadalmi nyomásra! Hogy nem tanult belőle, azt hallom, mivel újra fenyegeti a társadalmat azzal, hogy elkerülhetetlennek tartja ezen „reformok” későbbi időben való végrehajtását.
  Más kell! Nem kell több külföldi, elég multi van az országban! Korlátozni kell őket, meg kell őket adóztatni! Már látjuk, hogy az adókedvezmények ellenére is csökkentik a termelést, bezárják a gyárakat, ha érdekeik úgy kívánják.
  Támogatni kell a hazai kis- és középvállalkozót! Pályázati pénzekkel, állami megrendelésekkel, vissza nem térítendő támogatásokkal, valóságos adócsökkentéssel, kiszámítható, stabil adórendszerrel. Olyan gazdasági környezetet kell teremteni, ahol munkahelyek teremtődnek. Ez a kulcsa a jó gazdaságpolitikának.
  Értékváltás kell! Új értékrendszer, melynek középpontjában a munka, az ember áll, nem a pénz, a profit, az ügyeskedés. Nem szabad eltűrni a gyermekek éhezését, a hajléktalanságot, a kilakoltatást, a gáz, a villany kikapcsolását. Nem lehet a társadalmi különbségeket tovább növelni!
  Az Ön által felvázolt „megváltó” csomag sehova sem visz, a válságot nem oldja meg, tovább szegényíti az embereket, a nyugdíjasokat. Ez nem a megváltás programja!
  Ne vegye udvariatlanságnak, de nem írom ide, hogy tisztelettel. Önt nincs miért tisztelnem.

Karacs Lajosné
vállalkozó,
a Munkáspárt alelnöke