Sokan hitték, hogy a kapitalizmus világa jobb lesz. Akik így képzelték, mára csalódtak. Húsz éve a mezőgazdaság még egymillió embernek adott megélhetést - ma alig százezren dolgoznak benne.

De a kis- és középvállalkozók sem örvendeznek annyira az új világnak. Rájöttek, hogy igaz a mondás: a nagy halak megeszik a kis halakat. Mind több kis üzlet tulajdonosa kényszerül vállalkozását feladni. Zöldségboltosok kerülnek a tönk szélére az úgynevezett jóléti társadalomban, jelzik az „Eladó”, „Kiadó” táblák a kiürített helyiségek ajtaján. Ez lett a sorsa az egyetlen zöldség-gyümölcs kiskereskedésnek is a nagykőrösi Bárány utcában, ahol - vagyis az egész lakótelepen - nincs egy vendéglátóhely sem. A Lilla presszó is a múlté már. Pusztít a kapitalizmus, mint a pestis, miközben pusztítja, fölemészti önmagát is: ezért a világgazdasági válság, amely minket sem kímél.
  A nagy áruházak, amennyire bővítették a kínálatot, annyi rosszat tettek a napi gyakorlatban. Lefokozták a valaha jól képzett szakemberekkel dolgozott, vevő-központú kereskedelmet. A kereskedőből eladó lett, az eladóból pedig polcokat töltögető kuli, aki áruk tömegét húzza-vonja görgős kocsival, többnyire segédmunkási bérért.
  „Megérte? Ezt akartad?”

KOHL ANTAL

22 évesen „öregfiú”

Nehéz ilyet leírni, pedig hát: mégis! Öregnek éreztem magam, huszonkét évesen, amikor egy frissebb generáció – remélem nem példaértékű – képviselőivel találkoztam. Nem volt bonyolult helyzet: élelmiszerért mentem egy közeli nagyáruházba. A kisboltokat már rég bezárták örökre, s ahol még megvehettem volna a szükséges dolgokat, dupláját fizettem volna: kénytelen voltam ott vásárolni.
  Barátokkal álltunk a főbejárat előtt, beszélgettünk, néztük a vásárló embereket. Hamar úgy éreztem: egy másik bolygóra csöppentem. Vagy száz évvel korábbra, ahol én mondom azt:„Ezek a mai fiatalok! Bezzeg az én időmben!”. Sosem hittem volna, hogy megértem a lényegét. De 15 éves forma srácokat elnézni rózsaszín tarajos hajjal, minősíthetetlen trágár beszéddel, vasalt orrú bakancsban, turulmadarastól, Nagy-Magyarország térképes matricákkal – nekem is sok volt. Fiatalnak hittem magam, de 22 évesen én már nem közéjük tartozom, talán sosem tartoztam. Én is lázadtam, talán még most is, de a durvaság, a fényes nappal sörivás sosem tartozott az elfogadható megnyilvánulások közé. Egy szó, mint száz: öreg vagyok! Ehhez az új, liberális világhoz nagyon-nagyon öreg!

SZABÓ TAMÁS

Vigyed! Terjeszd!

Magyarázd!

Elkészült a „Megérte? Ezt akartad?” című röplap. A megyei elnökségek ezekben a napokban vehetik át. Most van muníció, pártszervezeteink, aktivistáink most országszerte dolgozhatnak vele. A cél nem az, hogy a postaládákba szórjuk szét, hanem hogy keressünk fel személyesen minél több embert, és beszélgessünk velük. A városokban, megyeszékhelyeken szervezzünk nyilvános utcai kitelepüléseket, s adjuk kézbe a munkáspárt értékelését a rendszeváltás húsz esztendejéről. A fiataljaink, a megyei elnökségekkel közösen a következő hónapokban akciókat szerveznek azokhoz a gyárakhoz is, ahonnan ezekben a hetekben munkások százait, ezreit bocsájtják el – többek között az esztergomi Suzukihoz, a dunaújvárosi Hankookhoz, a hatvani Bosch-hoz, a győri Audihoz, de Pécsre, Debrecenbe és Komárom megyei cégekhez is.

A február-márciusi országos akciónkat a legtudatosabban használjuk fel arra, hogy az európai parlamenti választások előtt minél több új szimpatizánst, támogatót találjunk, s vegyük fel őket az un. „ezres listákra”, azok sorába, akiket néhány hónap múlva  a kopogtatócédulákért is felkereshetünk.