A SZAKSZERVEZETI MOZGALOM SZÉTVERÉSE

Húsz esztendeje, 1989. március 6-án a SZOT felfüggeszti alapszabályát, s ezzel utat nyit a szakszervezeti mozgalom szétverése előtt.

A SZAKSZERVEZETEK ÚTJÁBAN VANNAK
A TŐKÉS ELLENFORRADALOMNAK

Akkoriban a magyar szakszervezeti mozgalomban egy szövetség, egy konföderáció van, a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Komoly politikai erő, közel négy és fél millió tagja van. Az MSZMP, a kormány szövetségesének tekinti. A vállalati szakszervezeti vezetők a párttitkárokkal, ifjúsági vezetőkkel és a vállalatok igazgatóival együtt alkotják az „üzemi négyszöget”. Törvény által biztosított joguk és lehetőségük van a dolgozók életét érintő minden kérdésbe beleszólni, némileg még a termelésbe is. A szakszervezetek oldják meg az emberek üdültetését, s ehhez óriási infrastruktúrával rendelkeznek, üdülőkkel a Balatonon, az ország más helyein.
  A szocializmus elkényelmesíti a szervezett munkásságot. A kapitalizmusban mindennap meg kell harcolni a magasabb bérért, a jobb munkakörülményekért. A szocializmusban nem kell harcolni, hiszen ugyanaz a célja a munkásnak is, a hatalomnak is. Kikopnak a harcolni képes vezetők, előjönnek az ügyeskedők. Ráadásul ebben az időszakban megjelennek olyan gondok is, amelyekkel a szakszervezetek nem igen tudnak mit kezdeni. A magyar társadalom az 1980-as évekig nem nagyon ismeri az áremelkedés problémáját. Aztán hirtelen emelkednek az árak, ami feszültségeket idéz elő. Kezelni kellene őket, de hogyan? Mit csináljon a munkásszakszervezet, amikor a munkáspárt egyetértésével a munkás-paraszt kormány hoz ilyen intézkedéseket? Vigye őket az utcára? Legyenek sztrájkok? Lehetne, de teljesen nyilvánvaló, hogy abban a pillanatban a társadalmi probléma politikai konfliktussá válik. A szakszervezeteknek ilyen tapasztalatuk nincs.
  Az új feladatokhoz új módszerek kellenek, új emberek. Ezt tudja Kádár is, s sok mindent tesznek is ennek érdekében. A szocializmus ellenfeleinek azonban nem az a céljuk, hogy harcosabb szakszervezetek szülessenek. A négy és félmillió ember nagy erő, a szakszervezet pedig – minden hibája ellenére – fegyver a munkásság kezében. A tőkés rendszerváltók ezért arra törekednek, hogy felszámolják az osztályharcos szervezeteket. Ennek érdekében maradinak kiáltják ki azokat, akik kiállnak a szocializmus mellett. Korszerűtlennek nyilvánítják az egységes mozgalmat, és követelik a pluralista mozgalom bevezetését. Elhitetik sok munkásemberrel is, hogy a szakszervezetnek „mentesnek” kell lennie a politikától. Ez 1989-ben a szakszervezeti mozgalom és az MSZMP együttműködésének felszámolását jelenti.  

AKI FELSZÁMOLJA A MOZGALMAT

A kádári időszakban a SZOT vezetője Gáspár Sándor. Öt évvel fiatalabb Kádárnál. Mintha erre a munkára teremtették volna. Valamikor motorszerelőként kezdte a munkáját, de élete nagy részét a szakszervezetekben tölti. Az 1930-as években a szociáldemokrata pártba lép be. Élete végéig van a magatartásában valami a szociáldemokraták kötetlenségéből. 1956-ban Kádár mellett dönt, és megalapozza kettejük későbbi viszonyát. Kádárt 1988 májusában felmentik, az események elsöprik Gáspárt is.

A SZOT új vezére Nagy Sándor. 1988 nyarán, 43 évesen veszi át a tisztet, fiatal politikusnak számít. Németh Miklós egyetemi társa. Élete nagy részét a KISZ és a SZOT apparátusban tölti. Soha egy pillanatig nem dolgozik a termelésben. 1984-ben, a kádári fiatalítás jegyében lesz a SZOT titkára. Innen csak felfelé lehet menni.
  A SZOT Elnöksége még 1987 februárjában tárgyal egy ügyet, amelyre 32 éven át nem volt példa. Az történt ugyanis, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének szakszervezeti alapszervezete bejelentette: ők új és önálló szakszervezetet akarnak létrehozni. A SZOT Elnökség vitájában Gáspár ezt súlyos veszélynek ítéli, és mint ilyet, megengedhetetlennek tartja a kiválást. Nagy Sándor viszont azt hangoztatja, hogy nem lehet azok ellen fordulni, akik, úgymond, más struktúrában akarnak gondolkodni.
  Nagy Sándor abban a hitben él, hogy a tőkés átmenet egyik szereplője lehet, ha megszabadul az MSZMP politikai befolyásától. A párt Központi Bizottságának tagja, sőt 1989 márciusában felszerelik nála a csúcsvezetőket összekötő titkos PB-telefont is. Telefonszáma: PB 132. Ugyanez a Nagy Sándor 1989 augusztusában majd levelet intéz az MSZMP vezetéséhez, amelyben eljátssza a mindentől, de különösen az MSZMP-től független szakszervezeti vezető szerepét. „A szakszervezeti mozgalom alapvető feladatának és stratégiai céljának a munkavállalók képviseletét tekinti, erőit erre kívánja mozgósítani, és viszonyát a pártokhoz az határozza meg, hogy a pártok programja tartalmazza-e a munkavállalók érdekeit szolgáló gazdasági és szociális lépéseket, mind taktikai, mind stratégiai kérdésekben. Ahhoz, hogy a szakszervezetek ezt a társadalmi szerepvállalásukat teljesíteni tudják, meg kell állítani a lejáratás és dezorganizációra törekvés kétségtelenül tapasztalható jeleit.” 1989 szeptemberében kilép az MSZMP Központi Bizottságából, és kiveszi a szakszervezeteket a párt befolyása alól.
  Az MSZMP vezetése pedig többé-kevésbé tehetetlenül szemléli az eseményeket. Grósznak nem tetszik Nagy Sándor lépése. De hát 1989 őszét írjuk. A pluralizmus, a többpártrendszer, amelynek megteremtéséhez Nyers, Pozsgay, Németh és mások mellett Grósz is hozzátette a magáét, javában tör előre.
  Nagy Sándor képzett ember. Egy pillanatra sem szabad feltételezni, hogy merő naivitásból teszi azt, amit tesz. Már az 1987-es esetnél teljesen nyilvánvaló, hogy a szocializmus politikai intézményrendszerének kikezdéséről van szó. Az értelmiségi szakszervezet önállósodása, majd a szakszervezetek szerepének újrafogalmazása Nagy Sándor tollából nem más, mint a tőkés politikai rendszer elemeinek bevezetése. Vásárhelyi Mária, Nagy Imre egykori sajtófőnökének lánya, az 1989-90-es ellenforradalom egyik ismert személyisége mondja még 1988-ban: „A szakszervezeti megoldás sok szempontból ideális küzdőterepet biztosított azok számára, akiknek szeme előtt végső célként a rendszer egészének átalakítása lebegett”.

MIT VESZÍTETT A MAGYAR MUNKÁSSÁG?

A tőkés ellenforradalom befejezi azt, amit Nagy Sándor irányítása mellett elkezdtek: felszámolja az egységes szakszervezeti mozgalmat. Politikailag egymással szemben álló konföderációk jönnek létre. A szakadás végbe megy az ágazatokban, sőt az üzemekben is, ami lehetetlenné teszi, hogy a munkásság egységesen lépjen fel.
  A magyar munkásosztály elszenvedi legnagyobb történelmi vereségét. Amíg húsz éve mindenki dolgozhatott, ma hivatalosan 400 ezer embernek nincs munkája, nem hivatalosan egy milliónak. Húsz év alatt másfél millió munkahelyet tettek tönkre, de egyet se pótoltak. Húsz éve a pályakezdőket tárt karokkal várták a munkáltatók. Ma körülbelül 80 ezer pályakezdő fiatal indítja életét munkanélküliként. Húsz éve napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni. Ma sokszor 13-15 óra is kevés.
  A munkásság kiszolgáltatottá vált. Húsz éve a Munka Törvénykönyve a munkást, a dolgozót védte. Ma a tőkést védi. Húsz éve a szakszervezeteknek tényleges jogaik és lehetőségeik voltak az érdekvédelemben, a szociális kérdések eldöntésében. Ma a szakszervezetek jogai korlátozottak. Húsz éve megbecsülték a tisztességes munkát, ma az ügyeskedőknek, a csalóknak áll a világ. Húsz éve a munkásembernek becsülete volt, ma másodosztályú polgár saját hazájában. Húsz éve sem volt minden fenékig tejföl. De éreztük: a szocializmus van az emberekért, és nem az emberek vannak a szocializmusért. Ma nem a kapitalizmus van értünk, mi vagyunk a kapitalizmusért.

JÓ IDŐBEN, JÓ HELYEN

Nagy Sándor persze nincs egyedül a tőkés ellenforradalom idején. A SZOT Elnökségében ott találjuk többek között Kósáné Kovács Magdolnát, későbbi munkaügyi minisztert, aki manapság az Európai Parlamentben tölti nyugdíjas éveit. Ott van persze Sándor László is, Nagy Sándor utóda, aki kevésbé jár jól. Az MSZOSZ elnökeként megpróbál valamit tenni a munkásokért, és nem csak a munkavállalókért, de nem sikerül neki. Megadja magát az MSZP neoliberális vezetésének, de a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban legalább a kenyérgondjai megoldódnak.
  Nagy Sándor jó időben, jó helyen volt. Horn Gyula elnöksége idején az MSZP vezetése fontos tényezőnek tekintette az MSZOSZ-t. A Horn-kormány szakszervezeti irányítás alá tette a társadalombiztosítást, ami azonban nem jelentett valóságos társadalmi ellenőrzést, hanem csupán az MSZP-MSZOSZ-elit uralmát jelentős anyagi források felett. Cserébe az MSZOSZ teljes mértékben az MSZP-kormányok kiszolgálójává vált. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy Nagy Sándor nem értett egyet a Horn-kormány privatizációs politikájával, és 1995-ben le is mondott az MSZOSZ elnöki tisztségéről. A lényegen azonban ez nem változtat. Hosszú ideig parlamenti képviselő, mondani sem kell, hogy MSZP-színekben, majd a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányban államtitkár. 2006-ban Gyurcsány szabadulni igyekszik az MSZP régi csapatától, így Nagynak is mennie kell. A jól csengő nevű Regionális Fejlesztési Holding Zrt. elnökeként keresi a betevő falatot.