1989. MÁRCIUS 15-E:
AZ ELLENFORRADALOM CSATÁT NYER

Húsz esztendővel ezelőtt, 1989. március 15-én tízezrek tüntetnek Budapesten. A Szabadság téren, a televízió lépcsőjén Cserhalmi György felolvassa a tüntetést szervező ellenzéki szervezetek 12 pontját. A kormányzó MSZMP ingadozik, az ellenforradalmi erők csatát nyernek.

AZ ELLENZÉK STRATÉGIAI ÁTTÖRÉST AKAR

Az ellenzéki erők március 15-én stratégiai áttörést akarnak elérni. Március 15-e jellegénél fogva alkalmas az ellenzéki demonstrációra. A nemzeti gondolatok, a zsarnokság elleni harc felidézése mellett lehetőséget kínál a szocializmus elleni támadásra. Több céljuk van. Demonstrálni akarják az ellenzéki erők lehető legteljesebb egységét. Egyúttal meg akarják mutatni ország-világ előtt, hogy az egyik oldalon vannak ők, úgymond a nép nevében, a másik oldalon a hatalom, az MSZMP. S még valami: bizonyítani akarják, hogy a nyugati világ, elsősorban az Egyesült Államok velük van.
  A rendezvénynek nagynak, félelemkeltőnek kell lennie, de nem léphet át bizonyos határokat. Mark Palmer, budapesti amerikai nagykövet világosan közli a magyar ellenzékkel, hogy az USA békés rendszerváltást akar, s abba nem férnek bele erőszakos fellépések. Ugyanezt közli a hatalom képviselőivel. Palmer március 14-én találkozik Borbély Sándorral, a Munkásőrség parancsnokával, és nyugalomra inti a hatalmat. A nagykövet ebéden látja vendégül Grósz Károly főtitkár tanácsadóját, és kifejezi reményét, hogy a hatalom részéről nem kerül sor beavatkozásra.

A HATALOM MEGADJA MAGÁT

Az MSZMP vezetése tisztában van azzal, hogy az ellenzék kihasználja március 15-ét. A Politikai Bizottság január 31-én az egyik „nagyágyúra”, Berecz Jánosra bízza a hivatalos ünnepségek megszervezését. Február 20-án a vezetés elébe menve az ellenzék követelésének bejelenti: március 15-e legyen hivatalos munkaszüneti nap. Ez újdonság, korábban március 15-e ugyan ünnep volt, de szünet csak az iskolákban volt. Február 23-án Andics Jenő KB-osztályvezető előterjesztésében Berecz János ellenjegyzésével a vezetés elé kerül március 15-e tervezete.
  Bereczet utólag sem lehet naivitással vádolni. Tisztában van azzal, hogy március 15-én csata lesz. Tisztában van a hatalom korlátaival is. A Politikai Bizottság egyetlen tagja sem szavazná meg, hogy az ellenzéki tüntetést a rendőrség verje szét. Ez a kisebbik baj. Az igazi gond az, hogy a vezetésnek nincs igazi mondanivalója március 15-én. A hatalom birtokában lehetetlen a zsarnokság elleni küzdelemről beszélni, s a nemzeti jelszavak terén sem lehet leelőzni az ellenforradalmi erőket. S, persze a nagy kérdés: minek tekintjük az ellenzéket, potenciális szövetségesnek vagy ellenforradalmi tényezőnek.
  A vezetés tudja, hogy győzni nem lehet. A maximum a károk csökkentése. Központi szónoknak Nyers Rezsőt jelölik ki, akiről mindenki tudja, hogy a pártvezetésben ő az egyik fő ellenzéki. Megkísérlik megosztani az ellenzéket. Reálisan nem számítanak arra, hogy az egész ellenzék kész együtt ünnepelni a hatalommal, de már az is siker, ha egy-két szervezetet sikerül leválasztani. Ez sikerül is. Március 15-én, a Múzeumkertben beszédet mond Vörös Vince is, aki akkoriban a Kisgazdapárt képviselője. Felszólal Ruttner György, a szociáldemokraták akkori vezére is. A Politikai Bizottság számít arra, hogy az egyházak is támogatják a központi ünnepséget, vagy legalábbis nem állnak az ellenzék mellé. Ez a számítás nem jön be. A katolikus egyház a templomokban ünnepel. Az MSZMP vezetése még valamit nem kalkulál be. Ha március 15-e szabadnap lesz, akkor az emberek élnek a frissen kapott lehetőséggel, és meg sem állnak Bécsig, a bevásárlóközpontokig. Ez be is következik. A tervezett 50-70 ezer ünneplőnek csak töredéke megy el a Múzeumkertbe.
  A Politikai Bizottság tesz még egy lépést, ami világosan mutatja, hogy nem meri, és nem akarja vállalni a tényleges összeütközést az ellenzékkel. A gyülekezési törvényt módosítva lehetővé teszik, hogy a Kossuth tér az ellenzék politikai demonstrációjának színtere legyen. A Politikai Bizottság határozatában van egy aprócska figyelmeztetés: nem ért egyet azzal, hogy az ellenzék „jelképesen” elfoglalja a televíziót. Ez azonban nem hatja meg az ellenzéket. Pontosan tudják, hogy az MSZMP vezetése nem tudja meghúzni azt a határt, amit már nem lehet átlépni.
  Hiányzik a szellemi-politikai határ is. Ezt világosan jelzik az MSZMP ünnepi jelszavai. Olyan helyzetben, amikor az ellenzék nyíltan a hatalom átvételéért küzd, vajon mit ér a következő intelem? „Nemzeti összefogás IGEN, széthúzás NEM!” A párt, amely már engedélyezte a többpártrendszert, nagyon nem is tűzhet mást a zászlajára, mint azt, hogy „Demokratikus többpártrendszert!” De van ennél jobb is. „Természeti kincseinket unokáink is látni akarják.” Az ellenzék ehhez képest konkrét dolgot akar, Bős-Nagymaros leállítását.

ELLENZÉKI GYŐZELEM

Az ellenforradalmi erők március 15-én Budapest minden pontján ott vannak. A Március 15-e téren az akkor 56 éves Mécs Imre beszél, akit 1958-ban „a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért” halálra ítéltek, de megúszta öt év börtönnel. Követeli, hogy október 23. is ünnep legyen, és mellesleg azt is, hogy a Munkásőrséget oszlassák fel. Mécs később az SZDSZ színeiben parlamenti képviselő, majd egy pillanatban átigazol az MSZP-hez.
  A Szabadság téren Csengey Dénes, az MDF egyik alapítója a szónok. „Itt állok egy meghasadt nemzet élén.” Mondata szép, legfeljebb nem igaz. „Ne féltse tőlünk senki a televíziót! Nagyon fogunk vigyázni rá, mert az a miénk.” Ezzel kezdetét veszi az MTV jelképes elfoglalása.
  A Kossuth téren Kis János, az SZDSZ vezére beszél. Azóta már kilépett. „A szocializmusnak nevezett rendszer felett a történelem kimondta az ítéletet” – hangzik el a liberálisok kedvenc szövege. Elhangzik a programmondat is: „Az MSZMP már nem tud igazán tiltani, de valódi kiegyezésre sem hajlandó. Mi azt ajánljuk a kommunistáknak, hogy súlyuknak megfelelő részt szerezhetnek az új Magyarország pártjai között, ha elfogadják a szabad választásokon nyugvó demokratikus többpártrendszert”. A kommunista szón itt már az MSZMP megalkuvó, az ellenforradalommal egyezkedő vezetőit kell érteni. Orbán Viktor itt is mond néhány emlékezetes mondatot: „Én félek a vörösöktől, ha ajándékot hoznak is”. Orbán nem hiába vallja magát a kor gyermekének, tudja, hogy mit kell követelni: „Ki kell zárni minden pártszervezetet a hadseregből és a rendőrségből”.

  A Roosevelt téren az akkor 41 éves Tamás Gáspár Miklós beszél, aki a “romániai diktatúra” elől, a monda szerint Aczél György támogatásával települ át Magyarországra. Az „új demokratikus mozgalmakat” közös cselekvésre szólítja fel. Akkor még nyoma sincs az azóta felvett álbaloldali jelszavaknak. Az ellenzéki március 15-e kiterjed a Bem térre is. A hangulatot itt is 1956 adja meg. A tényleges ünnep, március 15-e már csak ürügy. A Várban a szocialista kor egyik ünnepelt színésze, Sinkovics Imre szónokol, majd jönnek a Petőfi versek.
  Az ellenzék eléri, hogy majdnem teljes egységet demonstrál. Az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a Kisgazdapárt mellett ott van minden létező szervezet, köztük a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, a Salom Független Magyar Zsidó Békecsoport és sokan mások.
  Az ellenzéki plakátok nem hagynak kétséget a szándékaik felől. „Takarítsunk!”, „Ideológia helyett jogot!”, „Rendőrállam helyett jogállamot.”, „Nem engedünk ’48-ból, nem engedünk ’56-ból!”
  A rendőrség teljes készültségben, de tétlenül. A Margit-hídnál készenlétben a vízágyú, amit akkor nem használnak, csak jóval később a Gyurcsány-kormány. Aztán múzeumba küldik az öreg darabot.

VÉGJÁTÉK A FEHÉR HÁZBAN

Az MSZMP vezetése március 21-én elemzi az eseményeket. Nagyon elégedettek azzal, hogy a konfrontációt megúszták, és a korábbiakhoz képest újítottak. Nem vallják be önmaguknak sem, hogy a konfrontáció két félen múlott, s ezt most az ellenzék sem akarta. Beismerik viszont azt, hogy a nemzeti egységet nem sikerült demonstrálni. Még azt is bevallják, hogy sem az MSZMP-tagok, sem a KISZ-tagok nem értették meg a vezetés szándékait, és kimaradtak az évtized nagy csatájából. Az MSZMP vezetésének felemás, megalkuvó magatartása megbosszulta magát. A tagság elfordul a párttól, és az előretörő tőkés ellenforradalom passzív szemlélőjévé válik. Még egy év van hátra.
  Március 15-én történik még egy példátlan esemény. Az ellenzéki felvonulás élén megjelenik Mark Palmer, az USA budapesti nagykövete. Palmer tisztában van azzal, hogy magatartása sérti a nemzetközi normákat. De azt is tudja, hogy az akkori magyar vezetés nem fog másként viselkedni, mint egy banánköztársaság kormánya: lefekszik az amerikaiaknak.
  A Fehér Házban, az MSZMP központjában végsőkig kiéleződnek az ellentétek. Grószt néhányan a környezetéből megkísérlik meggyőzni, hogy a Magyar Népköztársaság külügyminisztériuma hivatalosan tiltakozzon az amerikai nagykövet megengedhetetlen magatartása miatt. Utaljon arra, hogy a magyar nagykövetet azonnal kiutasítanák az USA-ból, ha egy kommunista tüntetés élére állna. Grósz megígéri, hogy cselekszik. Horn Gyulát, aki még csak államtitkár, de de facto vezeti a minisztériumot, azonban már nem érdekli a pártvezetés véleménye. Nem hajlandó semmiféle USA-ellenes fellépésre. Horn ekkor 57 éves. Jelentős pártkarrier áll mögötte. Éveken át szolgál az MSZMP KB külügyi osztályán. 1957-ben, 26 évesen megkapja a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, később a Szocialista Magyarországért Érdemrendet is. Május 10-én előléptetik: ő a szocialista Magyarország utolsó külügyminisztere.