Kárpótlási jegyek, rendszerváltó, piaci döglegyek, Mindegy, milyen áron, csak „én” gazdag legyek. Így került szép hazánk eb harmincadjára, Meg dolgozó népünknek nemzeti vagyona. Olcsó, hamis játék, silány paródia, Közjó szólamába becsomagolt álca. Reváns, negyvenötért, meg az ötvenhatért, S íme az eredmény, elkeltünk bagóért! Társadalmi érdek, ma, egy üres malaszt, Újra lehetsz proli, vagy egy büdös paraszt. Sorosok, Lantosok tort ülnek feletted, Te meg, lassan már csak éhbéredet lesed. Mi lesz ennek vége, meddig folytatható, Mint egy ronda emlék, semmihez fogható! Furcsa tizedelés, a kilenc az egyhez, Kilencmilliónak nincs köze semmihez. Mintegy milliócska játssza színdarabját, Kilencmilliónak álszent megváltóját. „Nagy Testvérek” híznak, húsz éves válságon, Miközben feleznek a kirabló vásáron. Csapj markomba pajtás, a számat majd tartom! A csóróknak mondjuk azt, róluk szól a nóta, Mindent elhisz húsz év óta, csak korog a gyomra. Húsz éve a rendszernek olyan a működése,
|
Mint, egy „vadiúj” műlábnak a manikűrözése. A nép meg csiszolgatja a rendszerváltó profilt, Lehet más politika, hadd jöjjön a jobbik. Régi-új pártzsargont, centrumot és zöldet, Politikánk karneválján, csuda jól öltöztet.
Ám, ki a szegénynek pártja akar lenni, Keresztes hadjáratba készül elindulni. Húsz éve ural már mindent rabló tőke, Elveszett a magyar, jelene, jövője. Elég volt a gyáva szolgalelkűségből, Gondoskodjunk magunknak Nemzeti jövőnkről!
Kónya Béla
|