Cikkek
 

BALSZEMMEL

 

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak
a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy,
balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen
esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

BOKROS, A MUNKAHELYTEREMTŐ?

    A múlt héten arról elmélkedtem, hogy Dávid Ibolya médiatükrével tanácskozott, s a tükör ezúttal, teljes tisztelet mellett azt javasolta Dávid Ibolyának, hogy ne akarjon óriásplakátra kerülni, mondván, hogy szép vagy, szép vagy, de tudd meg, hogy nálad most már mindenki szebb. Na, ja, hát így jár az, aki megkérdezi. Az MDF elnök asszonya megfogadta a tükör tanácsát, de csak félig. Őt is felrakták az MDF új óriásplakátjára, de nem egyedül. És, ami ezután jön, az egészen lenyűgöző! Dávid Ibolya mellett, akit jogásznak titulálnak, Bokros Lajos szinte népmesei hősként tűnik fel a plakátokon. Nem azt írták oda, hogy volt miniszter, oktató, ügyeletes zseni, vagy valami ilyesmi. Nem, egészen mást! Bokros Lajos, kapaszkodj meg, a munkahelyteremtő! Mátyás király PR-szakemberei is akartak valami vonzót nyomatni királyukról, így került köztudatunkba a jelszó: Mátyás, az igazságos. Az MDF udvari PR-eseinek ez is tetszhetett, de ezzel a baj az, hogy nagyon viszonylagos. Kivel igazságos? Ugye, neked se könnyű a válasz. Aztán az eszükbe jutott a közelmúlt. Ki ne hallott volna Gerő Ernőről, akinek minisztersége idején újjáépítették a németek által lerombolt hidakat. Így lett belőle Gerő, a hídverő. Ez jó, de Bokrost mégsem lehet hídverőnek nevezni. Ezer és egy oka van, például nem ver hidat, s nem is rímel. Ha Gerő a hídverő, akkor Bokros legyen a munkahelyteremtő. Rendben, de elnézést, hogy beleszólok. Van ezekkel az elnevezésekkel egy kis gond. Utólag adják őket, és nem előre. Te, ha emlékszel, ha nem, Gerő idején tényleg vertek hidat. Nem is értem, hogy lehetett három, azaz három év alatt 20 ezer folyóméternyi hidat újra felépíteni a felrobbantott 27500 folyóméternyi hídból, na, de ez egy másik történet. Egy biztos: Bokros úr még nem teremtett munkahelyet, egyet sem. De ne legyünk igazságtalanok! Ismerve Bokros tevékenységét a Horn-kormányban, azért kijár neki egy toldaléknév: Bokros, a romboló.

AZ EGYSZERŰ MSZP-S TAG

    Bevallom őszintén, hogy már nem értem az egyszerű MSZP-s tag, szimpatizáns gondolkodását. Nem és nem! Felfogni sem tudom, hogy mit esznek Gyurcsány Ferencen. Odáig még értettem, hogy Orbánnal szemben kellett nekik egy fiatal, energikus ember, s ezért megbocsájtottak mindent. Az egyszerű MSZP-s tag, akinek hónap végén szintén jönnek a számlák, egyre kerekebb számokkal, lenyelte, hogy Gyurcsány milliárdos. Szemet húnyt afelett, hogy gátlástalan karrierista. Átlépett azon is, hogy az ilyen erőszakos, agresszív személyiségeket általában a Hárshegyen kezelték, már amíg a szocik meg nem szüntették. Az egyszerű MSZP-s tag az őszödi beszéd után sem váltotta le, pedig lekurvázta Magyarországot, benne az egyszerű MSZP-s tagot is. A tavalyi EP-választás után sem az egyszerű MSZP-s tag mozdult meg, hanem az elitben történt helycsere. Gyurcsány a sakktáblán maradt, csak egy sorral hátrébb. Maradt, és tovább rombol, és még tapsot is kap érte, az egyszerű MSZP-s tagtól. Vajon mit szól majd az egyszerű MSZP-s tag, ha kedvenc pártja nem ezüstérmet kap a választáson, hanem bronzot? Ha többen lesznek a Jobbik padsoraiban, mint a szocialistáknál? Akkor talán megérti, hogy ezért ő is felelős, az egyszerű MSZP-s tag. Ő nyelt le mindent, ő bocsájtott meg mindent, ő lépett át mindenen. Gyurcsány hatalmat szerzett az MSZP-nek, de ezért fizetni kell. Van egy tippem: nem Gyurcsány fog fizetni. Más, az egyszerű MSZP-s tag.

A FIDESZ FELELŐSSÉGE

   A múlt héten a Fidesz debreceni jelöltjei, élükön Kósa Lajos polgármesterrel, azzal dicsekedtek el, hogy 32 ezer kopogtatócédulát gyűjtöttek össze. A Fidesz országosan két millió cédulát akar összeszedni. Ez testvérek között is több mint 11 ezer cédulát jelent a 176 egyéni választókerület mindegyikében. Szerény kérdésem csupán az, hogy minek ennyi cédula? Hogy a Fidesz népszerű, tudjuk. Hogy a Fidesz nyeri a választást, sejtjük. Akkor minek a lélektani háború? A kopogtatócédulák gyűjtése még nem maga a választás. Ez csak egy selejtező. De milyen bajnokság az, ahol csak egy selejtező van és egy döntő, s még középdöntők sincsenek? Vajon hányan hiszik el a Fidesznek, hogy betartják a demokratikus játékszabályokat április után, ha már most akadályozzák a demokratikus játékszabályokat? Úgy tűnik, hogy a Fidesznek tökéletes az olyan parlament, amelyben csak két-három párt van. A mostani parlamentet azért utálja mindenki, mert a képviselők nem az emberek életével foglalkoznak, hanem önmagukkal. Döntéseik csak egy szűk réteg érdekeinek felelnek meg. Nos, mi lesz, ha az új parlament még ennyire sem fejezi ki az emberek érdekeit, hiszen az emberek képviselői nem lesznek ott? Válságos időkben olyan parlament segíthetne, amelyben a társadalom széles rétegei vannak jelen. Az új parlament nem ilyen lesz, és ezért a Fidesz is felelős.

THÜRMER GYULA