Aktuális Cikkek
 

BELFÖLD

HÚSZ ÉVES AZ MSZOSZ

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége március elején ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. Húsz éve, 1990. március 2-4-e között ülésezett a magyar szakszervezetek XXVI. kongresszusa, amely kimondta a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) megszűnését és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) megalakulását. Az alapító dokumentumot 74 szakszervezet, illetve szakszervezeti szövetség képviselői írták alá.

VOLT, AMIKOR HARCOLT A SZAKSZERVEZET

 

 

Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
Pataky Péter Elnök Úr részére

Tisztelt Elnök Úr!

A Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége nevében köszöntöm a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét, megalakulásuk huszadik évfordulója alkalmából.
   Szívesen emlékezünk az elmúlt 20 év közös együttműködéseire. Így az MSZOSZ Baloldali Munkásplatformjával való több mint egy évtizedes szoros kapcsolatunkra, vagy például a Munka Törvénykönyvének szigorítása, illetve a TB privatizációja elleni közös demonstrációkra.

   A rendszerváltás, az elmúlt 20 év gyökeres változást hozott a magyar munkások, dolgozók és a hazai szakszervezetek életében is. A kapitalizmussal együtt megismerhettük a munkanélküliséget, a létbizonytalanságot, és a kizsákmányolás legkülönbözőbb formáit.

   Tudatában vagyunk annak, hogy a szakszervezetek érdekvédelmi munkáját az egymást váltó kormányok a szociális jogok korlátozásával, a szakszervezeti jogok megnyirbálásával is nehezítették. Úgy ítéljük meg, hogy a különböző politikai erők a rendszerváltáskor, és az elmúlt 20 év során azzal is gátolták a dolgozói érdekvédelmet, hogy tudatosan megbontották és gyengítették a szakszervezeti mozgalom egységét.

   Meggyőződésünk, hogy ma a súlyos gazdasági válság közepette, amikor annak minden terhét ismét a dolgozó osztályokra hárítják, kiemelkedően fontos feladat hárul a szakszervezeti mozgalomra és az Önök szakszervezeti szövetségére, mint legnagyobb magyar szakszervezeti tömörülésre.

   Ehhez a felelősségteljes küzdelemhez erőt és sikereket kívánunk Önöknek, és valamennyi ágazati szakszervezetüknek!

Budapest, 2010. március 2.

Tisztelettel:
Thürmer Gyula

a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke

MOST A MUNKÁST VÁLASZTJA AZ MSZOSZ?

 

2002-BEN AZ MSZOSZ AZ MSZP-T VÁLASZTOTTA.

 

2006-BAN AZ MSZOSZ AZ MSZP-T VÁLASZTOTTA.