MUNKÁSOKAT A PARLAMENTBE!
|
Nem elég a kormányt leváltani. Új embereket kell a parlamentbe küldeni, munkásokat, dolgozókat. Olyanokat, mint Szőke János. Így kezdte választási beszédét Thürmer Gyula a múlt vasárnap, Gyulán. A gyulai piac népszerű hely, amit az is jelez, hogy szinte ugyanabban az időben, ugyanott kampányolt a Fidesz jelöltje is. A Munkáspárt elnöke elbeszélgetett a piaci árusokkal. Szőke Jánost sokan ismerik, ki a Húskombinátból, ki a Munkáspárt helyi tevékenységéből. Haza kell küldeni a multikat! Tönkretesznek bennünket – volt a közös vélemény a piacon. Igazuk van, munkahelyeket kell teremteni! – mondták mások. A piaci rögtönzött „harcállásponton” Nagy Sándor, a választókerületi pártszervezet vezetője irányította a kis munkáspárti csapat munkáját. Az érdeklődőket teával, zsiroskenyérrel kínálták, s bizony, volt rá igény.
|
|
Március 19-én mindenki tudni fogja, hogy melyik párt hány egyéni jelöltet állított, s ennek alapján hány területi listával rendelkezhet. Tudni lehet majd azt is, hogy hány párt állíthat országos listát. Nagy meglepetések aligha várhatóak. A 2010-es választásra 45 párt jelentkezett be. Március első napjáig azonban csak 16 pártnak sikerült jelöltet állítani, s ez a szám lényegesen nem nőhet. A nagy és pénzes pártok, a Fidesz, az MSZP, a Jobbik tarolják a mezőnyt, szinte lehetetlenné téve mások számára a kopogtatócédulák gyűjtését. Olyan hagyományos pártok is küszködnek, mint az MDF, amely egyelőre messze van az országos listától. Mindez persze azt is jelenti, hogy a magyar polgári demokrácia keretei, lehetőségei még tovább szűkülnek. Az emberek nagyon kevés pártra szavazhatnak majd, és ebből egyenesen következik az, hogy az új parlament nem lesz képes kifejezni a magyar társadalom sok-sok rétegének érdekeit. A Munkáspárt számára is egy hét van hátra. Egy hét! Lapzártáig három helyen jelentették be a Munkáspárt jelöltjeit. Mint korábban is hírül adtuk, Szabó Jenőné Makón, Nagy Attila Salgótarjánban képviseli a pártot. Ugyancsak beadta a cédulákat Herczeg Antal, aki Mezőtúron a Munkáspárt jelöltje. A munka befejezéshez közeledik több más választókerületben is. Tudjuk azonban, hogy most már nagyon nehéz. Harcolni, küzdeni az utolsó pillanatig fogunk. A harc pedig ma azt jelenti, hogy rendületlenül gyűjtjük a kopogtatócédulákat. Még sok helyütt van esélyünk! Még küzdenünk kell és lehet is, a területi listákért és az országos listáért. A Központi Bizottság március 20-án ülést tart. Áttekinti a jelöltállítás helyzetét és dönt a párt további tennivalóiról.
|