KAMPÁNYNYITÓ SAJTÓÉRTEKEZLET SZÉKESFEHÉRVÁRON
|
Útjára indult a Munkáspárt választási kampánya. Most később kezdjük, mint az eddigiekben, mivel az ajánlócédulák gyűjtése elhúzódott – mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Székesfehérváron, a párt kampánynyitó sajtóértekezletén. A választásokon a Munkáspárt célja, hogy elősegítse a mostani kormány leváltását, és egyúttal új erőket, új embereket juttasson a parlamentbe. A kormányváltás szükséges, de nem elégséges – hangsúlyozta. Ma nincsenek munkások a parlamentben. Nincsenek parasztemberek, pályakezdő fiatalok, gyakorló orvosok és tanító pedagógusok, kis- és középvállalkozók. A Munkáspárt ilyen jelölteket indít. Kopogtatócédulákra még szükségünk van, kérünk mindenkit, keressen és támogasson bennünket! – hangzott el a sajtótájékoztatón. Délután a párt elnöke és Espár István megyei elnök az immáron hagyományos nőnapi ünnepségen köszöntötték a lányokat és asszonyokat, köztük Karacs Lajosnét, a párt alelnökét.
|
|
A magyar tőke még saját polgári demokratikus szabályait is felrúgja. Húsz éve még esküdtek a többpártrendszerre, ma elég, ha van két-három párt a parlamentben. Régóta tudják, hogy a kopogtatócédula rendszer rossz, tisztességtelen, mégsem változtatták meg. Sőt, megszigorították, hogy még a Munkáspárt se tudja összegyűjteni a cédulákat. Nekik nem érdekük.
|
GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA!
|
Óriási erőfeszítések árán küszködtünk az ajánlószelvények begyűjtéséért, legalábbis mindazok, akik valóban napról napra jártuk az utcákat. Természetesen, aki erre fizikailag, betegség, öregség miatt már nem képes – érthető. De a lustaság már nem magyarázható semmivel. Nincs olyan pillanat, amikor ne kellene megmutatnunk magunkat, hiszen esetenként még az évtizedes ismeretség sem segít: az emberek nem adták a cédulájukat. Mert félnek (mitől is?), mert közömbösek, mert megcsömörlöttek. Erre mondandó az, hogy gyáva népnek nincs hazája! Nekik kiút, hogy el sem mennek szavazni? Mert szerintük az az egy cédula, szavazat úgysem számít... Sajnos vannak ebben az országban két-három millióan ilyenek, létminimumon, szegénységi küszöbön vagy az alatt élők, akik ha vennék a fáradtságot, és netán akarnák az igazságot, akkor választanák a Munkáspártot. Az igenis meghatározó lenne a sorsuk jobbrafordulásában. Igaz, akik távol maradnak, és nem minket támogatnak, jól jönnek a kapitalista jobboldalnak. Csóró kizsákmányolt, így még sokáig fogsz panaszkodni!
FÜLÖP PÉTER
|