Magyarország valóban két részre szakadt.
   Egyik fele választási őrületben tölti napjait, másik fele gondosan begubózik, még fejére is kispárnát húz, nehogy hallania kelljen a politikusok újramixelt hazugságait.
   Minek is hallgatnák? Attól még nem lesz pénz kenyérre, tejre, villanyszámlára. S bármit is mondanak a „nagyok”, a választások után sem lesz.
   Választás? Ugyan, miből lehet ma kis hazánkban választani? Kapitalizmust akarsz – vagy kapitalizmust akarsz…
   Nincs a „nagypolitikai” palettán egyetlen olyan párt sem, mely egy kicsit is baloldali lenne, mely egy kicsit is azért akarna tenni, hogy a dolgozónak, a tanulónak, a nyugdíjasnak valóban többet juttassanak az államkasszából.
   Ilyen csak a Munkáspárt lehetne, de rólunk minden médium jobbnak látja hallgatni: még a végén valóban gondolkodni kezdenének az emberek. Az meg az aktuális hatalomnak – a rendszerváltás óta folyamatában – igencsak érdekei ellenére van.
   Igen, azt mondom, nincs baloldali párt a hazai nagypolitikai palettán. Miért? Nyilvánvaló. A Fidesz egyértelműen polgári, jobboldali párt, még akkor is, ha programjában szerepelnek olyan tervek is, melyek szociális törekvéseikben bal­oldalinak mutatkoznak. Mutatkozhatnak – úgysem lesz belőlük semmi.
   MSZP? Ne nevettessük egymást. Még mindig, komolyan elhisszük, hogy a milliárdos Gyurcsányok, Medgyessyk, Bajnaik valaha is a népre gondolnak, s nem a saját, valamint barátaik, rokonaik zsebére? Ha kell, pártutasításba adják: minden hithű szocialistának így kell eljárnia, nehogy feltűnjön a különbség… Így hát nincs is, az egyszerű tag ugyanúgy a mocskot választja, mint gazdái.
   MDF, SZDSZ, LMP? Az a csoda, hogy léteznek egyáltalán. Dávid Ibolya lefektette már pártját a Fidesznek, az MSZP-nek, most az árnyék-pénzeszsákká változott SZDSZ-nek: mindig annak, aki többet ígért „az együttműködésért”. Hát, ez sem az emberek jobb körülményeinek érdekében történhetett…
   S itt van a politikai reality show legalja: a Jobbik. Másnak is eszébe jut, hogy a fennen hangoztatott „Szebb jövőt!” jelszó rémesen emlékeztet a „Heil Hitler!” csatakiáltásra?
   A történelem ismétli önmagát, attól tartok, most túl gyorsan. S úgy tűnik, a megkeseredett, változást, jobb életet, kicsivel emberségesebb körülményeket kívánó emberek gyorsan elfeledték a történelemkönyvek borzalmait. A bakancsok, fekete egyenruhák, harsány-kihívó magyarkodás, a gyűlölködés, a fröcsögés senkinek nem juttat eszébe egy bizonyos nyilas időszakot a XX. századból?
   Valóban a Jobbik lenne az, amelyik rendet tesz az országban? Az a Jobbik, amelyik eddig kizárólag rendzavarásaival tudta magára vonni a figyelmet? S ha rend, hát milyen rend? Az ő rendjük? Ahol mindenkinek kuss és hazaáruló a neve, aki nem üvölt együtt az acsarkodó tömeggel?
   Ők akarnak jobbat Magyarországnak? Mivel? Zsidóüldözéssel, cigányveréssel?
   Nem, ők is csak maguknak akarnak jobbat. Parlamenti széket, szép fizetéssel, mentelmi joggal.
   Kizavarják a multikat? Dehogy. A Jobbik – neve is mutatja – ízig-vérig jobboldali párt. Kapitalizmust akar, s ez a ma Magyarországán óhatatlanul együtt jár a külföldi tőke kiszolgálásával. De az se sokkal jobb, ha a hazai nagytőkének pitiznek majd, úgy is az MSZP vagy a Fidesz csatlósai maradnak.
   Akkor sem lesz több bére a dolgozónak, nem lesz kevesebb munkanélküli, hajléktalan, kilakoltatott; akkor sem lesz ingyenes oktatás vagy betegellátás.
   A jobboldali eszme legfőbb mondanivalója: mindenki boldoguljon, ahogy tud. Ha nem tud – hát ez jutott…
   Csúnya valóság ez, 2010-ben, Közép-Európa szívében.
   S mi csak egyetlen helyen hívhatjuk fel minderre a figyelmet: személyesen, az utcán, agitálva, beszélgetve, ha kell, kiabálva.
   Mert a füleket mézes-mázos viasszal lezárták, a szíveket reménytelenné tették.
   Mert ha mi nem megyünk tovább, nem csak a választási kampányban, de utána is, akkor húsz esztendős legénynek vackán újra álmodni fog – a nyomor.
   Talán sosem látott méretekben.

CSEH KATALIN