A VÁLASZTÁSOKRA NÉGY ÉVEN ÁT
KELL KÉSZÜLNI!

Bencsik Mihály politikai eszköztára rendkívül széles, példaértékű. Szórólapozás, utcai kitelepülés, ünnepségek, rendezvények, sportesemények, elnöki látogatások, könyvbemutatók – s jó kapcsolat az emberekkel, a sajtóval. Folyamatos, céltudatos munkája meghozta eredményét: négy jelöltet is megállítottak a megyében, s az ötödik is csak kevésen múlott.
   Nem véletlen üzenete minden kommunista számára: „A választásokra négy éven át kell készülni. Legyenek ott folyamatosan, a mindennapokban az emberek között! Minden eseményt ragadjanak meg, és hívják oda a sajtót. Az életben, a valóságban kell dolgozni!”

– Hogyan kerültél a munkásmozgalomba?

– 1957-ben lettem KISZ-tag, alapítója voltam a szervezetnek az ellenforradalom után. 1971-ben felvettek az MSZMP-be. Nem előzmény nélküli ez a beállítódás. Szüleim 1944-es párttagok. Édesapám fizikai munkásból lett pártaktivista és munkásigazgató. Járási tanácselnök volt, de a „padláslesöprésekben” nem akart részt venni, ezért leváltották. Nem a törvényes, kötelező beszolgáltatásra gondolok itt, ami egy háború után szükséges, hanem a valódi lesöprésre. Otthonról hoztam a baloldali gondolkodást, meghatározó a családi háttér abban a vonatkozásban, hogy hol helyezkedem el a politikai palettán. Ha abbahagynám, szüleim emlékét is megsérteném. A rendszerváltás előtt alapszervezeti párttitkár voltam a munkahelyemen. 1990-ben csatlakoztam az újjászerveződő kommunista párthoz, a Munkáspárthoz. 1990-ben alapszervezeti titkár, majd 1991-ben KB-tag lettem. 2005-ben választottak megyei elnökké. Tíz évig önkormányzati képviselő voltam, majdnem négy esztendeig a Szociális Bizottságban dolgoztam.

– A megyében ismert ember vagy, sok mindent csinálsz.

– A Polgárőrség alapító tagja vagyok, bár ma már nem foglalkozom vele aktívan. Hetente egyszer elmegyek futballozni, és rendszeresen járok uszodába. Nagyon szeretem a sportot, a mozgást. Jó fizikai állapotnak örvendek. Nem is tudnék otthon üldögélni a semmittevés csendjében. Lételemem a mozgás és a munka, de szeretem a színházat is. Tíz éve bérletem van a Szolnoki Szigligeti Színház előadásaira. Holnap is megyek az unokámmal.

– Hogy ment az ajánlószelvény gyűjtés?

– Kemény munka volt! Sokat mentünk kevesen, de mentünk, és sikerült négy jelöltet megállítani. Elégedetlen és csalódott vagyok, mert az ötödiket nem sikerült. Ehhez a munkához feltétlenül szükséges a kapcsolatok ápolása az emberekkel. Választástól választásig is menni kell. Nekünk soha nem elég a szórólap, a háromszorosát is ki tudjuk szórni. Ez az egyik legfontosabb fegyverünk: a szóró­lap és az utcai agitáció. Csak így ismernek meg bennünket.

– Van valami, amit nem tudsz elviselni?

– Igen, a sok beszédet szívből utálom, írni sem nagyon szeretek. Abból nem szokott jelentős eredmény származni. Cselekedetek kellenek. Rendszeresen megjelenünk a város közéletében, az önkormányzat által szervezett ünnepségeken, és megszervezzük a magunkét is. Március 15-én, március 21-én, április 4-én a magyar áldozatokra is emlékezünk, május 1-én, május 9-én is rendezvényt tartunk. Mi október 6-át is mindig megünnepeljük. Ott vagyunk az Aradi Vértanúk emlékművénél. Sajtót rendszeresen hívunk, és általában el is jönnek. Az sem zavar, ha negatív a lehozott hír. Ilyenkor feltétlenül reklamálunk, és meg is hívnak sajtóbeszélgetésre – ez újabb lehetőség a médiaszereplésre.

– Sok elnöki látogatást szerveztél...

– Az elmúlt években kéthavonta eljött az elnök elvtárs. Van olyan választókerület, ahol háromszor is voltunk. Erről mindig hírt adnak. Rengeteg munkával, utánajárással, telefonhívással és pénzkiadással jár egy ilyen látogatás, de megcsináljuk, mert megéri. A Kisújszálláson megrendezett augusztus 20-i ünnepségnek is jelentős volt a hozadéka.

Jó csapattal dolgozom, az elvtársaim közül többen kiteszik a szívüket a pártért, és ez sokat jelent. A Túrkevei Munkáskupa, a kubikos megemlékezések, a sakkbajnokságok nagyon jelentős események. Ezeket minden évben megtartjuk.

Thürmer Gyula könyvének a megjelenése is jó alkalom volt a társadalmi kapcsolatok kiszélesítésére. Ez az a könyv, amit szinte egyszuszra kiolvastam. Csináltunk egy csomó meghívót, amit a buszpályaudvaron osztogattunk. Hozzátenném még, hogy gyakran készítünk saját szórólapot. Ezzel valóban meg lehet szólítani az embereket.

– Tapasztalt vezetőként mit tanácsolsz a fiatal kommunistáknak?

– A választásokra négy éven át kell készülni. Legyenek ott folyamatosan, a mindennapokban az emberek között! Minden eseményt ragadjanak meg, és hívják oda a sajtót. Az életben, a valóságban kell dolgozni!