Befejeződött a 2010. évi parlamenti választások első szakasza, a kopogtatócédulák gyűjtése. Feladatunk ma az, hogy értékeljük az elmúlt hónapokban végzett munkát, és döntsünk a választásokig hátralévő feladatokról.
   A tényeket ismerjük.  A Munkáspárt nem tudta elérni a kitűzött céljait. Kevés egyéni jelöltünk van, kevés területi listánk, és országos listánk sincs.
   Ennek meglesznek az azonnali következményei. Így, például, kiszorulunk az országos listával rendelkező pártok kampánylehetőségeiből. Anyagilag is érint bennünket, hiszen kevesebb jelölt után kevesebb pénzt kapunk. Április 11-et pedig annak tudatában várjuk, hogy az ország nagyobbik részében semmilyen formában nem lehet majd a Munkáspártra szavazni. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy a sikertelenség, és különösen az, ahogyan a tőkés média ezt tálalni fogja, a párttagság hangulatát negatívan befolyásolja.

   A választások egész folyamatának értékelését, a politikai és egyéb következ­mények felmérését el kell végeznünk, de természetesen nem ma. Javasoljuk, hogy a Központi Bizottság április 17-én, egy héttel az első forduló után értékelje a választásokat, és kezdje el a munkát annak meghatározására, hogy miként, milyen eszközökkel, milyen formában tudunk dolgozni a jövőben.
   A kopogtatócédula-gyűjtés értékelésénél is előre kell bocsátanunk egy tényt. Számtalanszor elmondtuk egymásnak, hogy a polgári demokratikus választásokon való részvétel önmagában nem minősít egy kommunista pártot. Ezeket a választásokat nem azért találták ki, hogy a kommunisták a polgári, tőkés hatalom közelébe jussanak, hanem azért, hogy távol tartsák őket tőle.
   Ez igaz a mai Magyarországon is. A magyar tőkések és külföldi támogatóik tisztában vannak azzal, hogy az embereknek elegük van a parlamen­ti politizá­lásból, radikális változásokat sürgetnek. A polgári intézmények ezért manipulálják az embereket. Azt sugallják, hogy a kapitalizmus nincs veszélyben, három párt között kell választani, s a győztest is meghirdetik. A Munkáspártot ezúttal is elhallgatják.
   A magyar tőkésosztály eközben rendezi sorait. A szocliberális erőket támogató tőkés erők a Fidesz mellé álltak. Nyolc év szocialista-liberális kormányzás után lecserélik a kormányzó erőket.
   A politikai életbe beengedték a Jobbikot. Abban bíznak, hogy a Jobbik leköti majd a radikális változást akaró rétegeket, és meg lehet akadályozni a balratolódást.
   A tőke ennek tudatában bátran konfrontál minden fronton, tömegesek az elbocsátások, szakszervezeti vezetőket tesznek az utcára.
   Mégegyszer mondom: a mostani választás a tőkésosztály politikai eszköze. Ez a tény nem mentesít bennünket azon felelősség alól, amelyet az elkövetett hibákért, az el nem végzett munkáért viselünk, de ha ezt nem látjuk, akkor nem értjük helyesen a kapitalizmust, és helytelen vágányra visszük a párt politikáját.
   Kezdettől fogva tudtuk, hogy szinte semmivel nem rendelkeztünk a sikerhez, de úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére elindulunk a választásokon.

   Tudtuk azt is, hogy a Munkáspárt – csupán szervezeteire támaszkodva – nem tudja a kopogtatócédulákat összegyűjteni. Ezért azt mondtuk, hogy szervezeteink munkája mellett néhány helyen építsünk más politikai erők segítségére.
   De időközben gyökeresen megváltozott a politikai helyzet, két szempontból is.
   Az EP-választások világosan jelezték, hogy két-hárompárti parlament lesz, a Fidesz világos fölénye mellett. Ez az egyik körülmény. A másik tény az, hogy a Munkáspárt az EP-választásokon szerény eredményt ér el, s ez alaposan leértékelt bennünket lehetséges partnereink szemében.
   A helyzetet súlyosbította a Fidesz, az MSZP és a Jobbik taktikája. Nyíltan meghirdették, hogy összegyűjtik a kopogtatócédulák többségét, ezzel óriási lélektani nyomás alá helyezték a társadalmat.
   Külön kell szólnunk magának a pártnak teljesítményéről. Pártszervezeteink önálló gyűjtése sem ment úgy, ahogyan gondoltuk, és ahogyan a párt helyi vezetői ezt több alkalommal megígérték. Természetesen tisztában voltunk a Munkáspárt helyzetével. Az EP-választások is figyelmeztető erővel bírtak, hiszen a kopogtatók gyűjtése akkor is lassan ment, s az utolsó hétig fennállt a veszélye annak, hogy nem is tudjuk összegyűjteni.
   Sokat lehetne beszélni arról, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. Ez általában is egyik hiányosságunk. A kérdés a jövő szempontjából nem az, hogy miért nem tudtuk a legtöbb helyen összeszedni a cédulákat. A kérdés az, hogy miért voltunk képesek erre közel húsz helyen.
   Nincs titok, két dolog kellett hozzá: a társadalmi kapcsolatok és sok személyes munka. Ott, ahol a szervezeteinknek kialakult a kapcsolatrendszere, ahol ismerik az embereinket, ott könnyebben ment. Ez sem lett volna elég, ha nem tettek volna hozzá sok-sok személyes munkát.
   A tisztesség kedvéért meg kell mondanunk, hogy több helyütt dolgoztak sokat, de mégsem értek el eredményt. Ilyen is van. Általános következtetésként azon­ban le kell szögeznünk: ott, ahol szervezeteink kihasználták az elmúlt éveket, ahol gyökeret vertek a helyi társadalomban, és ahol ehhez most még nagyon sok munkát is hozzátettek, ott nem maradt el a siker. Igaz a következő is: sehol sem értek el sikert megfelelő társadalmi háttér és nagyon sok munka nélkül!
   Engedjétek meg, hogy azok példáját említsem meg, akik az elsők között adták le a cédulákat. Ezzel nem kívánom kisebbíteni a többiek munkáját, akik ugyancsak számos jó tapasztalattal rendelkeznek.
   Nagy Attila elvtárs, és a Munkáspárt helyi szervezete Salgótarjánban az elmúlt hónapokban megdolgozták a helyi sajtót. Támaszkodtak a hagyományos gyökerekre Salgótarjánban, és a környező falvakban, s sikerült.
   Szabó Jenőné elvtársnő Makón benne van a közéletben, ismerik. De ez kevés lett volna, ha nem párosul kitartó gyűjtéssel.
   Herceg Antal elvtársat Mezőtúron sokan ismerik, mint péket, mint vállalkozót. De Herceg elvtársék minden évben megszervezik a kubikus ünnepet, komolyan részt vesznek a túri fesztiválon. Mögötte állnak a túrkevei elvtársak, akik két évtizede szervezik a sakkversenyeket, a focibajnokságot.
   Belovitz Károly elvtárs Dunaszigeten alpolgármester, ismerik a faluban, ismerik az erdőgazdaságokban. A cédulák zömét egymaga ebből a két forrásból gyűjtötte össze.
   A megyék közül pozitív példaként szeretném megemlíteni Jász-Nagykun-Szolnok megyét. Négy éven át tették a dolgukat. Számtalan elnöki látogatást szerveztek, benne vannak a szolnoki közéletben, van kapcsolatuk a sajtóval, s most is sokat dolgoztak. Az eredmény négy egyéni jelölt, egy megyei lista.
   Javaslom: a Központi Bizottság teremtse meg annak feltételét, hogy a párt minden szervezete tanulmányozza és hasznosítsa az eredményesen dolgozó szervezetek tapasztalatait. A jövő munkamódszereit nem kitalálnunk kell, hanem az élet által megszült jó módszereket kell terjesztenünk.
   A választásoknak még nincs végük, ki kell használni a kampány adta lehetőségeket. Biztassunk mindenkit, hogy menjenek el szavazni, és válasszák a Munkáspártot, természetesen ott, ahol van jelöltünk. Ennek érdekében kiadunk egy újabb szórólapot is.
   Javaslom: a Központi Bizottság világosan erősítse meg: a Munkáspárt tagjai minden területen, ahol egyéni jelölt vagy lista van, a Munkáspárt jelöltjeire szavaznak.
   A Munkáspárt tagjai ugyanakkor ne vegyenek részt a szavazáson olyan területeken, ahol a Munkáspártnak nincs egyéni jelöltje vagy listája.
   Távolmaradásunk jelezze, hogy egyetlen tőkés pártot sem támogatunk.