A rendszerváltás óta úton-útfélen hirdetik, mekkora nagy magyar demokráciában élünk.
Csupán pár kérdés merül fel ezzel kapcsolatban. Nagy? Magyar? Demokrácia?
Nagy, mikor még a kicsiny területünkön élő kisebbségek problémáit sem tudjuk kezelni?
Magyar, amikor már nem csak hazai iparunk, de tősgyökeres mezőgazdaságunk sincs?
Demokrácia? Amikor szépen-csúnyán összeszedett kopogatócédulákkal kell igazolnod választhatóságodat?
Vicc az egész. Rossz vicc, kinek van már itt kedve nevetni?
Persze, a hatalmat anno elcsaklizóknak van móka és kacagás, tökmindegy, melyik oldalon ülnek, holnaptól, bármit is hoz a választás, úgyis meglesz a maguk kis bőrszéke.
Mert kéz kezet mos.
Ő is tud valamit a másikról, fordítva is igaz.
Ha nem így lenne, urak-hölgyek magánvillákban, házi őrizetben csücsülnének? Békén hagynák Demszkyt, Kocsist és a többieket, ha nem ajánlottak volna „valami fontosat”?
Nekik más a fontos, mint az egyszeri, dolgozó, dolgozni akaró embernek.
Nekik más a fontos, mint nekünk.
Ők csak pénzt akarnak, a saját zsebükbe, s hatalmat, amivel azt megszerezhetik.
Örvendenek most, hogy a Munkáspárt nem juthat a parlamentbe. Persze: kinek kell a fogadatlan prókátor, aki lépten-nyomon felhívná a figyelmet a stiklikre?
Nem kell, aki napról napra észreveszi, hogy olyan rendelkezéseket hoznak, amik az embereknek rosszak, csak a gazdagoknak jók!
Elérték, hogy a Jobbik teret nyerjen – ő számukra a kisebbik rossz, a Jobbik ugyanúgy kapitalizmust akar. Nem fenyegeti „kicsinyes” megélhetésüket.
Számoltak azzal, hogy ez bakancs-dübörgéssel, náci felhanggal jár? Miért tették volna? Nekik egyszeri apropó kellett, de ím, a tanítvány túlnőtte mesterét. Jobbról is, balról is.
A Jobbik akkor sem lesz jobb alternatíva.
Más lehet, mint a mostani kormányzó pártok – immár húsz éve – de jobb nem lehet. A gyűlölet, a megfélemlítés, mások földbe tiprása nem válasz az országot sújtó problémákra.
Főként úgy nem, hogy soraikból egyre több jelöltről derül ki ilyen-olyan sikkasztás, bűntény, korrupció. Ez lenne a szebb jövő? Ugyan!
Ez egy nagyon sötét jövő lenne.
De pillanatnyilag tisztességes szót nem engednek a nyilvánosság elé, így bennünket sem.
Nem tetszik nekik, hogy mi nyíltan kimondanánk: az EU, a NATO, az IMF modernkori gyarmatosítók. És mi nem kérünk a gyarmat-létből!
Lehet, az elmúlt évek alatt sikerült elhallgatniuk, hogy a Munkáspárt mindenütt ott van, ahol az emberek érdekében fellépni kellett. Lehetett jó vágóképet találni az Otthonvédőkkel, kórházvédőkkel készült felvételeknél, hogy ne látszódjon a vörös zászló.
De ez nem mehet az örökkévalóságig!
Egyre többen leszünk, kampányunk szerencsére rengeteg politikai öntudatára ébredő munkást, dolgozót, fiatalt szólított meg. Értük is mennünk kell, tovább!
És megyünk, mert tesszük a dolgunkat továbbra is – kiállunk minden igazságtalanul sújtott emberért, legyen az kilakoltatás, egészségügyi hátrány, oktatási elmarasztalás, elfogadhatatlan bánásmód.
Keressenek bennünket, s jövünk! A Munkáspárt a jövőben is kiáll a kiszolgáltatottak mellett!

CSEH KATALIN