KOMMUNISTÁNAK LENNI ÉLETFORMA!

Bereczki Gyula a rendszerváltás után lett kommunista, mivel rájött: a szocializmus biztonságos életet teremtett, a kapitalizmus pedig elvett mindent, ami értékes. „Tönkretették az országot, nyomorba és igénytelenségbe taszították az embereket. Ezt az országot már minősíteni sem lehet. És nem értem az embereket, hogy nem ébrednek rá a valóságra. Nem a különböző pártok dumáinak, hanem a valóságnak kell hinni. Meg kell nézni a környezetet, a világot, ami körülvesz.”

– Hogyan kerültél a mozgalomba?

– Soha nem voltam az MSZMP tagja, de akkoriban munkanélküli sem voltam, mert a szocialista rendszerben nem alázták meg az embert azzal, hogy kirúgják az állásából vagy a lakásából. És ha mégis elhagyta valaki a munkahelyét, egy nap alatt talált két-három másik állást, ami közül válogathatott. Akkor nem létezett a kapitalista “röghöz kötés” intézményrendszere. Hivatásos katona voltam párttagság nélkül. Sokan voltunk így. Na nem olyan „hivatásos” zsoldos katona, mint a maiak. Magyar emberként szégyellem, hogy zsoldos katonák idegen országok megszállásában vesznek részt, és ezek az emberek a honfitársaim.
   A párttal való kapcsolatomról kérdeztél... A Szikra moziban láttam egy jó filmet majdnem húsz esztendővel ezelőtt. Ez olyan gyújtópont volt az életemben, hogy beballagtam a Munkáspárt székházába, és találkoztam Balogh Attilával, az elnökségi iroda vezetőjével. Hosszan elbeszélgettünk. Éreztem, hogy jó helyre jöttem. A legjobb helyre, ahol valaha is jártam. Rövidesen a VIII. kerületi szervezet tagja lettem. Azóta is itt vagyok, és maradok életem végéig. Soha egyetlen pillanatig sem inogtam meg, pedig sok nehéz esztendőt átéltünk már az elvtársaimmal.

– Most mivel foglalkozol?

– Biztonsági őrként dolgozom, és várom a nyugdíjas éveket. Munkanélküli is voltam, borzasztó nehéz ebben az országban állást találni. Nem igaz, hogy sok állás van. Igen, van kínálat, de az annyi, mintha egy szelet kenyeret akarnánk szétosztani egy századnak. A munkahelyteremtésről szóló mesék, igen, valódi mesék... Van targoncavezetői és háztartási-felszerelés eladói képzettségem is, de ebben a rendszerben semmit nem érek velük.

– Családod hogyan viszonyul politikai meggyőződésedhez?

– A családban egyedül vagyok kommunista. Ezt el kell, hogy fogadják, számomra ez életforma. Képzeld el, hogy még a Nőtagozatnak is tagja vagyok. Minden rendezvényen segítek, kellemes hangulatot teremtünk, és jókat mulatunk. Nem is tudom, mikor lettem tagja, de mintha mindig is ott dolgoztam volna.

– Van vörös inged?

– Ez természetes. Vörös pólóm is van, és most veszek egy rövidujjú inget. Minden párttagnak már régen be kellett volna szereznie ezt a szép, elegáns és sokatmondó ruhadarabot.

– Mi a véleményed a mai rendszerről?

– Ez a rendszer egy kupac szemét, amibe bele akarnak fullasztani bennünket. Tönkretették az országot, nyomorba és igénytelenségbe taszították az embereket. Ezt az országot már minősíteni sem lehet. És nem értem az embereket, hogy nem ébrednek rá a valóságra. Nem a különböző pártok dumáinak, hanem a valóságnak kell hinni. Meg kell nézni a környezetet, a világot, ami körülvesz.
   Azért vagyok a Munkáspártban, hogy harcoljak a kapitalizmus ellen, és minél előbb népi hatalom, a nép köztársasága legyen Magyarország. Szégyen, hogy az emberek hajlonganak egy ilyen hazug, szemét rendszer kiskirályai előtt.

– Jutott időd olvasásra az utóbbi időben?

– Sok a munka, de nagyon szeretek olvasni, és arra mindig szakítok időt. Főleg a politikai jellegű könyveket szeretem. Nemrég a Fehér Könyvet olvastam az 1956-os ellenforradalomról. Most három könyvet is olvasok erről a korszakról. Remek írások, mindenkinek el kellene őket olvasni. Szeretem a Tanácsköztársaságról szóló történelmi műveket is. A kommunista mozgalomban mindig a leggerincesebb emberek harcoltak. Ma sincs ez másként! Természetesen A Szabadság újságot minden héten olvasom.

– Mi a kedvenc ételed?

– Nincs kedvenc ételem. Kedvenc ételeim vannak, sok mindent szeretek. A sültek, hurkák mindig jólesnek. Na talán a pacal, amivel viszonylag későn ismerkedtem meg, de bármikor szívesen megeszem. Volt idő, amikor 100 forintért lehetett enni levest, hatalmas adag pacalt és egy korsó sört. Magyar volt, jó volt a minősége és bárki meg tudta fizetni.

– Ha lehetne egy kívánságod, mit kívánnál?

– Hogy legyen szocializmus!