Aktuális Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

BÜSZKÉK VAGYUNK A SZOLNOKIAKRA!

Munkáspárt az idén Szolnokon tartotta kampányzáróját. A rendezvényre sokan jöttek el a megyéből, de szép számmal voltak jelen Budapestről is. Részt vett az Elnökség több tagja, köztük Thürmer Gyula elnök, Vajda János és Karacs Lajosné, a párt alelnökei.
   Bencsik Mihály megyei elnök köszöntője után a párt jelenlévő egyéni jelöltjei szóltak. Thürmer Gyula, a párt elnöke elmondta, hogy a Munkáspárt két céllal indult ezen a választáson: a mostani kormányt leváltani, illetve, hogy jusson be új politikai erő is a parlamentbe.

   A pártelnök hangsúlyozta: a kormány rengeteg kárt okozott a nemzetnek, elegünk van belőle, mennie kell az MSZP-nek. Ezt a célunkat el is fogjuk érni, igaz, nem egyedül, de mi is szerepet játszottunk ebben. Fontos, hogy jussanak be új politikai erők, új személyiségek a parlamentbe. Most ugyanis nincsenek ott munkások, pályakezdő fiatalok, praktizáló orvosok, pedagógusok, pedig rájuk van szükség.

   Thürmer Gyula elmondta: a Munkáspárt számára a választási kampány nagyon nehéz volt. A nagy pártok már a kopogtatócédula-gyűjtést is meg akarták nyerni. Ezért nem sikerült túl sok jelöltet állítani, kivétel Jász-Nagykun-Szolnok megye, ahol négy egyéni jelölt is van.

   Kitért a szélsőjobb előretörésére is, hangsúlyozva: nem a Munkáspárttól kell számon kérni, miért erősödött meg a szélsőjobboldal, a tüzet azoknak kell eloltaniuk, akik gyújtották. A magyar tőkésosztály teremtette meg a Jobbikot, ők hozták életre, akárcsak a Lehet Más a Politikát is. Más-más célokért, de az ő kre­ációjuk. Ezeknek a pártoknak bőségesen van pénzük, aktivistájuk. Ha nem féltek a szélsőjobboldali veszélytől, akkor most nézzen vele szembe a Fidesz, az MSZP! Amit mi tehetünk, az az, hogy lerántjuk a leplet a Jobbikról. A Jobbik nem antikapitalista párt, ugyanúgy benne hagyja a kapitalizmus csávájában Magyarországot, a magyar dolgozót a cigányokkal egyetemben, mint ahogy az összes többi párt teszi.

   Mi kínálunk a dolgozó számára alternatívát. Ez pedig az, hogy lépjünk fel a tőke ellen, küzdjünk meg a munkahelyünkért, a jobb életünkért, vívjuk ki a szocializmust — tette hozzá a pártelnök.

   Thürmer Gyula köszönetet mondott a párt minden tagjának helytállásukért, és külön kiemelte a szolnokiak teljesítményét.

   Büszkék vagyunk a szolnokiakra! – tette hozzá a párt elnöke.

Az utolsó percig dolgoztak

Borsodban is aktív munka folyt még a választások előtti utolsó napokban is. Televíziós szereplések, szórólapozás, egyszóval, volt mit tenni. Thürmer Gyula, a párt elnöke a finisben kereste fel Tiszaújvárost, Miskolcot, Ózdot és Borsodbótát, ahol jó hangulatú nagygyűlés zárta a 2010. évi megyei kampányt. A párt elnökével együtt szerepeltek a párt egyéni jelöltjei, Váli Zoltán, Gulyás János és Kónya Béla, és természetesen a megyei elnök és egyben listavezető, Budai Ferenc is.

Orosházán járt Thürmer Gyula

A váratlan rossz idő jócskán megzavarta a Munkáspárt orosházi kampányrendezvényét, mely a Piactéren tett sétával indult, és egy áruház előtti szórólaposztással, valamint sajtótájékoztatóval folytatódott. A rendezvényen részt vett Thürmer Gyula, a párt elnöke is. Bemutatták Gál Ferencet, a Munkáspárt orosházi képviselő-jelöltjét. A Munkáspárt kivételével mindegyik választáson induló párt a tőkét szolgálja, ezért aki baloldali jelöltet, a hivatásos politikusok helyett munkásembert látna szívesen a Parlamentben, az jól teszi, ha Gál Ferencre szavaz – mondta a Munkáspárt elnöke. Thürmer elmondta, hogy a Munkáspárt munkahelyeket teremtene, államosítana és elszámoltatna. Thürmer Gyula orosházi látogatását az Alvégi temetőben, a szovjet emlékmű koszorúzásával folytatta. Délben a párt megyei vezetőivel értékelték a párt választási munkáját.