AZ ESZME ÉL ÉS GYŐZNI FOG

„A fiatalok maguk adnak ki újságot. Igaz, csak 50 példányban … Az újságot körbeadják, így több fiatal olvashatja” – írja Lékai János, a kommunista fiatalok lelkes szervezője a Tanácsköztársaság leverése után. Lékai nem akárki. 1918 őszén ő vállalja, hogy lelövi Tisza Istvánt, a háborús miniszterelnököt. A pisztoly nem sül el, de Lékai tette ennek ellenére „szikra a nagy, kikerülhetetlen robbanáshoz”. Még csak 23 éves. Még hat éve van hátra, a tüdőbaj viszi el. Lékai elárulja nekünk azt is, hogy miként szervezik a fiatalokat. „Kis csoportok jönnek létre, amelyek másokkal is kapcsolatban vannak.” Még valami fontosat megtudunk tőle. „Ezek a csoportok önmaguk tartják fenn önmagukat, és a leghősiesebb áldozatkészséggel arra törekednek, hogy a legszörnyűbb nyomorban élő fiataloknak kisebb segítséget adjanak.”

A TÖRTÉNELEM HARCI FEGYVERÜNK

LÉKAI JÁNOS

   Hogyan tovább? Merre kell menni? Mit kell tenni? Vannak-e receptek? Sokan teszik fel e kérdéseket mostanság. A harc formáit, módszereit mindig megszüli a konkrét élet, de segítségünkre van a múlt. Mit tettek hasonló helyzetben elődeink? Miért ne alkalmazhatnánk azt, ami már egyszer jó volt? „A múltba csak azért tekintünk vissza, hogy ezzel is a jövőt készítsük elő.” Az idézet a Proletár című kommunista lap 1920. decemberi számából származik, bizonyítva, hogy a párt a legfontosabb feladatok egyikének tekintette, hogy legyen állandó kommunikációs eszköze. Ez ma is így van, legfeljebb újabb és újabb eszközök állnak rendelkezésünkre, mint például az Internet.
   A következő hetekben A Szabadság hasábjain megnézzük, hogy mi is történt a magyar kommunistákkal 1919 augusztusa után. Hogyan szervezték a pártot? Miből finanszírozták a munkát? Hogyan neveltek új párttagokat?
   Más idő, más kor, mégis rengeteg hasonlóság van a között, ami 1919 és 1945 között volt, és amivel ma szembesülünk. 1919 augusztusában leverik a Tanácsköztársaságot, 1989-90-ben megbuktatják a szocializmust. Akkor, és ma is a szocializmus korszaka után vagyunk. A tőke akkor is, ma is összehord minden hazugságot azért, hogy lejárassa a szocialista kort, megtévessze a dolgozó embereket.
   1919 augusztusában a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) kikerül a hatalomból. 1990-ben a régi MSZMP is elveszti a hatalmat, és a mai Munkáspárt is távol van a hatalomtól. Lényeges különbség, hogy a KMP illegális, a Munkáspárt pedig legális párt, bár az évek során nem egy kísérlet történt korlátozására jogi és más eszközökkel.

SZOCIÁLDEMOKRATÁK ÉS NYILASOK

   1919-ben a szocialisták, szociáldemokraták megtagadják a kommunistákat és legális létezésük, túlélésük érdekében kiegyeznek a tőkés hatalommal. Az MSZP 1990-ben részese a tőkés ellenforradalomnak, és azóta is részese a magyar kapitalizmusnak. A szociáldemokraták akkor is, ma is nagy hatást gyakorolnak a munkásságra, eltérítve őket a tőke elleni osztályharctól.
   Mindkét korban polgári demokratikus választási rendszer működik. A Horthy-rendszerben kevesebb, mint 3 millió ember szavazhatott, ma mintegy 8 millió. A látszat az, hogy a mai rendszer demokratikusabb. De ez csak a látszat. A valóság az, hogy sem akkor, sem ma nem engedik be a kapitalizmus ellenfeleit a parlamentbe. A Horthy-rendszerben a választókerületek 80 százalékában nyílt szavazás volt. A csendőr jelenlétében a választónak szóban kellett nyilatkoznia, hogy kire szavaz. Ma nincs csendőr, de van kopogtatócédula, ami gyakorlatilag a nyílt szavazás trükkös változata.
   A kommunista párt nem nagy a két világháború között sem, és nem nagy létszámú ma sem. A 20-as évek elején 200-300 tagja van a pártnak, 1925-ben 1500 főről számolnak be a kongresszuson. Ezt 25 éven át nem is lépik át. A mai Munkáspárt is kis létszámú, és nagy munkát jelent a pártépítés.
   Hol dolgozhat a párt az 1920-as, 1930-as években? A szakszervezetekben, a legális civilszervezetekben? Hol dolgozhat ma? A szakszervezetekben, civilmozgalmakban. Nem könnyű feladat. Őri Károly 1925-ben arra panaszkodik, hogy a szakszervezetekben csak 60-65 párttag van, a civilszervezetekben is csak 95-100. Őri ekkor 27 éves, az illegális pártot szervezi két éven át. Aztán lebukik, és négy évet ül a tőkés börtönben.
   Könnyű-e fegyelmezett, hatékony pártot építeni? Nem volt az a felszabadulás előtt sem, s nem az ma sem. Rákosi Mátyás a párt 1925-ös I. Kongresszusa idején 33 éves, a pártvezetés tagja, de hamarosan lebukik, és hosszú időre Horthy börtönébe kerül. Ő mondja: „kommunista csak az, aki aktív munkát végez”. Ugye, ismerős ez a probléma?

   A kommunista párt számára mindig nagy kihívást jelent a szélsőjobboldal. Így volt ez a felszabadulás előtt is, így van ma is. „A dolgozók érdekeit végeredményben csak az új vezetők harcolhatják ki, azok a Vezérek, akik a küzdelemben elől menetelnek, nem pedig maguk előtt terelik a munkásságot. Az új igazság a nacionalizmus és szocializmus életösszhangja. És ezen a helyen ismételten és újra kijelentem: nacionalista és szocialista vagyok. Ellensége vagyok minden nacionalizmusnak, amelyben nincs szocializmus, de ellensége vagyok minden szocializmusnak is, melyben nincs nacionalizmus. A hungarizmus a kettőt szervezi ideológiai és gyakorlati egységbe. Ezt az ideológiát a munkásság elfogadja, érte vállalja az áldozatokat, mert a munkás látja és tudja, hogy a kenyérhez az út ideológián keresztül vezet.” Szálasi Ferenc, a felszabadulás előtti szélsőjobboldali fasiszta mozgalom vezérének szavai ezek. 1938-39-ben 250-300 ezer tagjuk van. Az 1939-es választásokon a nyilaskeresztes párt a szavazatok 15,41 százalékát kapja. Ez nem kevesebb, mint 750 ezer szavazat. Sok helyütt a munkások is elhiszik, hogy a nyilasok felszámolják a munkanélküliséget, megvédik a magyar földet, a kisipart, a kiskereskedelmet, felszámolják az „élősdi jövedelmeket”.

NE CSÜGGEDJETEK!

   „Itt vagyunk újra, hogy megerősítsünk Benneteket ama megingathatatlan hitetekben, hogy a proletárság ügye nem veszett el… Ne csüggedjetek! Az eszme él és győzni fog!” – adja hírül a Kommu­nisták Magyarországi Pártjának első itthon kiadott röplapja – ma azt mondanánk, szórólapja. 1919 decemberében vagyunk, alig négy hónappal a Tanácsköztársaság leverése után. Innen kezdjük kalandozásunkat a magyar kommunisták történelmében.