AZ IGAZI KOMMUNISTA

Ha Csepel, akkor Kiss Károly. Ha Kiss Károly, akkor Munkáspárt. A sajátos szójáték jól jellemzi a Munkáspárt „első számú” csepeli aktivistáját. Kiss Károly ott van minden rendezvényen, terjeszti A Szabadságot, a választások idején lakása volt a kopogtatócédula gyűjtők főhadiszállása, címét a csepeli újságban sem félt megjelentetni. Nem titok, nem tagja a pártnak, de többet tesz a Munkáspártért, többet szán a Munkáspártra, mint a „hivatásos tagok” egy része. Neki tisztelet és megbecsülés jár érte, a többiek meg „vegyék végre magukra az ingüket”, s vegyenek példát Kiss Károly elvtársról. Elvtársról, nagy betűvel.

– Hogyan kerültél a párt közelébe?

– 1984. novemberében beléptem az MSZMP-be. Kelenföldön dolgoztam akkoriban, és állandóan mondogatták, hogy milyen jó lenne, ha belépnék. Baloldali meggyőződésű ember voltam, tehát nem okozott problémát, de nem vagyok az a párttag-típusú ember. Még csoportbizalmi is voltam. Aztán jött a rendszerváltás, és a munkahelyeken megszüntették az alapszervezeteket. Én pedig kimaradtam, de gondolkodásom nem változott meg.
   Feleségem révén ismertem meg Kőszeginé Benedek Annát és Gábort. Sokat segítettünk egymásnak a magánéletben, építkezésben és egyebekben. Nem volt nehéz velük jó emberi-baráti kapcsolatba kerülni. Segítettem különböző pártmunkákban Csepelen. Az elvtársak befogadtak, jól éreztem magam, és egyre több feladatot vállaltam. Miután Anika megbetegedett, én lettem a Szabadság-futár. Nyugdíjazásom után többet tudtam vállalni, hiszen több szabadidővel rendelkezem.

– Mi tart itt?

– Szavahihető, rendes emberekkel vagyok körülvéve. Minden héten bemegyek a pártközpontba, ahol szintén jól érzem magam, és barátságos emberekkel találkozom. Ismerem a Munkáspárt programját, célkitűzéseit, amelyekkel rokonszenvezek. A választások során a lakásomban rendeztük be a pártirodát, mivel helyiséget bérelni igen sok pénzbe került volna. A Csepel újságban is meghirdettük, mint kopogtatócédula leadóhelyet. Az elvtársaktól is én gyűjtöttem be a cédulákat. Hozzám jöttek megpihenni, elfogyasztani egy meleg kávét a gyűjtés során. Nálam volt a propagandaanyag is, itt lehetett „tankolni”.
   Szeretem az embereket, és ezt a tulajdonságomat itt kamatoztatni tudom. Thürmer elvtárs látogatásakor is végig jelen voltam.

– Megkérdezték már, hogy miért nem vagy párttag?

– Igen, de egy tipikus női válasszal leszoktattam őket róla. Csak! Ettől függetlenül elmegyek taggyűlésre és mindenféle rendezvényre, mert érdekel, hogy miről van szó. Ismerek embereket, akik büszkén lobogtatják a kis piros könyvecskét, de nem teljesítenek kommunistához méltón. Nem támogatják a pártot sem pénzzel, sem pedig elegendő munkával. Biztos vagyok abban, hogy kívülről is becsülettel lehet szolgálni az eszmét és a nemes célokat. Ha valaki így érez, nem szabad beleerőszakolni a szervezetbe. Mindenki eldönti, hogy mit tud vállalni. Ez a hozzáállás szerintem sokkal tisztességesebb.

– Mik a tapasztalataid a jelenlegi rendszerről?

– Mikor átmegyek Kelenföld-Ipartelepen, mindig elszorul a szívem. A sok gyár megszűnt, és a nagy semmi van helyette. A vasútnál végbemenő változások sem szívderítőek.
   Egy aprólékos munkával felépített országot, rengeteg életet tettek tönkre.