Cikkek
 

BALSZEMMEL

 

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak
a  jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy,
balszemmel. Ezután minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen
esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.

PERELIK A MÁV-OT

Azt írja az újság, hogy Amerikában beperelték a MÁV-ot. Persze, Amerika az Amerika, ott szinte sportot űznek abból, hogy mindenkit feljelentenek. A bíróságon meg győzzön az, akinek nem biztos, hogy igaza van, de nevesebb ügyvédet tud megfizetni. A mostani hír azonban mégis más egy kicsit. Az újság szerint a „magyarországi holokauszt áldozatai” indítottak pert a chicagói bíróságon a Magyar Államvasutak ellen, mondván, hogy 1944-ben a MÁV vagonjaival vitték a zsidókat a haláltáborokba. Tovább olvasva persze kiderül, hogy nem a holokauszt áldozatairól van szó, hiszen többségük nem élte túl a szenvedést, és a túlélők közül is már sokan eltávoztak. 95 felperesről van szó, túlnyomórészt a holokauszt áldozatainak izraeli és Egyesült Államok-beli lakhellyel rendelkező hozzátartozóiról.
   A holokauszt szörnyűségeit nem lehet vitatni. Azon már lehet elmélkedni, hogy a holokauszt okozta kárt meg lehet-e téríteni, lehet-e kárpótolni az áldozatokat vagy családjukat.

   Ha igen, akkor miért éppen 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik? Na, de mindegy, ez az ő dolguk. Én a MÁV-ot nem értem. Miért rezelnek be a vasútiak attól, hogy akármelyik amerikai bíróságon akárki is pert indít ellenük? Miért reagálnak egyáltalán az ügyre? Mi az, hogy 60 napon belül reagálni kell? Miért kellene százmilliókat amerikai ügyvédi irodákra költeni? Mi köze az amerikai bíróságnak Magyarországhoz? Mitől fél a MÁV? Attól, hogy az amerikai turisták nem fognak a magyar vonatokon utazni? Az ameriakaiak persze szeretik a kalandokat, de egy Budapest-Kistarcsa utazás a MÁV közismerten nagyszerű vonatain már túlzott kihívás lenne számukra is. De, jó, tegyük fel, hogy a vasutasok bátortalanok, félnek a felelősségtől. Akkor viszont a magyar kormányban miért nem akad valaki, aki azt mondaná: fiúk, Magyarország nem az USA egyik állama! Én ezt mondanám a MÁV-nak is, a felpereseknek is, az amerikai kormánynak is.

JELENTSÜK FEL AMERIKÁT!

Ha már itt tartunk, nekem meg ahhoz lenne kedvem, hogy feljelentsem az Egyesült Államok elnökét. Szerintem nem akadna magyar bíróság, amely befogadna egy ilyen ügyet. Pedig, higgyék el, lenne miért beperelni az amcsikat. Itt van például az amerikai atomfegyverek ügye.
   Tudták azt Önök, hogy az Egyesült Államok még mindig tart Európában amerikai atomfegyvereket? Pedig már véget ért a hidegháború, már nem csak szovjet atomfegyverek nincsenek Európában, de a Szovjetunió sem létezik. Jogosan kérdezzük: miért és milyen alapon vannak még ilyen fegyverek Európában? A múlt héten a NATO külügyminiszterek tallinni értekezletén Németország, Belgium, Hollandia, Norvégia és Luxemburg hivatalos képviselői is szóvá tették az ügyet Clinton asszonynak. Hát ugye, hogy is van ez? Mikor viszik haza a rakétákat? A rakéták, ugye, zavarnak is, meg aztán pénzbe kerülnek. Ilyen válságos időkben van jobb helye is az euróknak. A hírek szerint az amerikai külügyminiszter legalább olyan kemény NO-t mondott, mint annak idején Gromikó szovjet külügyminiszter. Igaz, ő NYET-et mondott és az amerikaiaknak mondta. Szóval, ne jelentsük fel az amerikaiakat?

MI IS VAN GÖRÖGORSZÁGBAN?

Imádom a magyar sajtót. Lassanként lepipálják a fejlett nyugati országokat. Ma már példamutatóan tudnak mellébeszélni, elhallgatni, manipulálni. Görögországra figyel most a világ. A magyar sajtó megírja, hogy a görög válság közös európai ügy, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank, mind-mind ott vannak, s hogy ez is mutatja, hogy mi mennyivel okosabbak vagyunk. Ez utóbbit már nem soká írják, mivel jön az új kormány, amely, mint tudjuk, hivatalból okosabb, mint elődje. A magyar média azonban elhallgatja a lényeget: Görögországban nincs vége az osztályharcnak. Az emberek újra az utcán vannak, általános sztrájk van. Nem kérnek az IMF és az EU tanácsaiból. A dolgozók tömegei mögött pedig ott áll a PAME szakszervezeti tömörülés, mögöttük pedig a kommunisták. Görögországban nagyban megy a csata. A tőke javára oldják-e meg a válságot, mint Magyarországon, vagy a munkás és a dolgozó érdekét is figyelembe veszik? A multinacionális tőke fogja-e a jövőben is uralni Görögországot, úgy, mint Magyarországot, vagy elindulnak az önállóság útján? Marad-e a kapitalizmus, vagy valami más lesz?
   A magyar sajtó hazudik, ezért fizetik. De mondjuk el az igazságot, mindenkinek és mindenütt!

   A görögök harca a mi harcunk is.

THÜRMER GYULA