A JÖVŐÉRT MEG KELL DOLGOZNUNK

– Hányadik május elsején vesz részt?

– Sokadikon. Nagyon szeretem május elsejét. Gimnazista korom óta, tehát az 1960-as évek óta kijárok felvonulásra. Nem igaz az, hogy a szocializmusban erőszakkal kikergettek bennünket az ünnepségre. Szívesen mentünk. A mi gyülekező helyünk a Dembinszky utcában volt. Ott vártunk másfél-két órát, amíg elindult a menet a Dózsa György úton. Volt zene, ének. Volt sör is, virsli is, de a lényeg mégiscsak az ünnep volt. Tudtuk, hogy ez a munkásember ünnepe, a dolgozóké.

– A rendszerváltás megváltoztatta az ünnepet. Kell-e, lehet-e ma ünnepelni május elsejét?

– A rendszerváltáskor el akarták törölni május elsejét. Nem lehetett! Azért nem lehetett, mert az emberek ragaszkodnak hozzá. Erre kitalálták, hogy más tartalmat kell neki adni. A harci és szolidaritási ünnepből a hatalom így csinált majálist, Európa Napot, meg ki tudja, még mit. Sajnos, ebben a szakszervezetek vezetése is partner. Az emberek manapság nem harcolni jönnek a Városligetbe. Nincs abban semmi rossz, hogy a mai nyomorúságos világban egy kis kikapcsolódásra, örömre vágynak. Sokan jönnek nosztalgiából, visszagondolnak a szocializmus éveire. Még nincsenek sokan azok, akik tényleg a munkásszolidaritás ünnepének tekintik, de azért vannak. Tudja, változik a helyzet, változik az ünnep tartalma is. Lesz még itt nagy felvonulás!

– Van egyáltalán szolidaritás ma Magyarországon?

– Nincs! A tőke arra nevel, hogy csak magaddal törődj. Pontosan ezzel szerel le bennünket, ezzel veszi el a lehetőséget a harctól. Meg kell értenünk, hogy a tőkéstől semmit nem kapunk ingyen, csak akkor, ha megharcolunk érte. Aztán meg kell tanulnunk, hogy egyedül nem lehet harcolni. Össze kell fogni, egy üzemben, egy szakmában, sőt az országban. A görög munkások sem egy nap alatt értették meg, hogy általános sztrájkra van szükség, ha a tőkével és a tőkés kormánnyal szemben sikert akarnak. A mi dolgunk, a Munkáspárt dolga pedig az, hogy mindezt megértesse az emberekkel. S, eljön az idő, amikor nekünk kell az élére állni, mint, mondjuk Görögországban.

– Milyen a Munkáspárt idei felvonulása?

– Szerényen, de megszervezzük. Én azt mondtam az elvtársaimnak: akkor is lesz felvonulás, ha hárman megyünk. Ez elvi kérdés, a mi hagyományunk. Majd jönnek a többiek is. A felvonulás mindig erőt ad, a pártnak is, az embereknek is, nekem is.

– Erre most szükség lehet, mert a Munkáspárt nincs könnyű helyzetben. Mégis, hogyan képzeli a jövőt?

– Ma nincs forradalmi helyzet Európában. Feszültség és megoldatlan probléma azonban rengeteg van. Az emberek tömegével még nem érzik, hogy az ő életük csak akkor lesz jobb, ha a munkás, a dolgozó dönthet saját sorsáról. Ma még azt gondolják, hogy elég a Fideszeseket a parlamentbe küldeni, és majd ők adnak munkát, jó fizetést, becsületet a munkás embernek, rendet. Nem így lesz! Megint mások a Jobbik radikális handabandázását veszik készpénznek. Az MSZP-ről és az LMP-ről már nem is beszélve. Fel fogják ismerni, hogy nekünk van igazunk! Nem ma, nem holnap, de be fog következni. Nekünk, a pártnak erre kell felkészülnünk. Ez nem egyszerű feladat. Meg kell dolgozni érte! Lehetne azt mondani, hogy változtassuk meg a párt nevét, legyen más jelvényünk, sőt, változtassunk a mondanivalónkon is! És akkor mi fog történni? Tömegesen jönnek hozzánk az emberek? Biztosan nem! Dolgoznunk kell! Be kell épülnünk a társadalom minden részébe, ott kell lennünk mindenütt, ahol munkás, dolgozó van. Az embereket egyenként kell meggyőzni. Az Interneten, a propagandában, a napi munkában, az utcai rendezvényeinken, és persze május elsején is. Meg kell értetnünk velük, hogy a kapitalizmus rossz.

– Mitől Önben ez a kiapadhatatlan hit?

– Tudom, hogy igazunk van. Tudom, hogy a kapitalizmus lényege éppen az, hogy a tőkés elveszi a munkástól az általa megtermelt értéktöbbletet. Tudom, hogy a tőke kapzsisága iszonyú éltető erő, de ez is öli majd meg a kapitalizmust. A mi hitünk erre a tudományos felismerésre épül. De azért hinni is kell, mert a győzelem még messze van. Ebben viszont megint a munka, a közösség segíthet. Most elkezdünk egy beszélgetést a párt minden tagjával. Az én feladatom, hogy a Központi Bizottság minden tagjával, a megyei elnökségek tagjaival elbeszélgessek. Külön-külön, az időt nem sajnálva. Sok munka, de megéri. A párt valamennyiünké, nekünk kell benne és érte dolgoznunk, nekünk kell eltartanunk is. Az első beszélgetések alapján azt látom, hogy a párt élni akar és élni is fog.
De most, jöjjenek velünk ünnepelni!
Május elseje van, a mi ünnepünk!