„ÉN IS SZERVEZETT MUNKÁS VAGYOK”

„Én is szervezett munkás vagyok” – olvashatjuk Buchinger Manó könyvében, amely A szociáldemokrata pártszervezet címet viseli. Buchinger a 20. század első évtizedeiben a szociáldemokrata mozgalom egyik legszínesebb egyénisége. Zsidó származású, és később szabadkőműves is lesz. Mondhatni, hogy a kommunisták ellenfele. Ő egyike a négy szociáldemokrata vezetőnek, aki 1919-ben ellenzi a szociáldemokraták és a kommunisták egyesülését, és magát a Tanácsköztársaságot is. (A többiek: Garami Ernő, a Népszava főszerkesztője, Peidl Gyula, a Tanácsköztársaság utáni első kormány miniszterelnöke és Propper Sándor, az MSZDP gazdasági vezetője, Peyer Károly barátja.) Buchinger emigrál, és csak az 1930-as években jön haza. 1944-ben a németek Mauthausenbe deportálják. A felszabadulás után nemzetgyűlési, majd 1953-ig, haláláig országgyűlési képviselő. 1948-ban elfogadja az SZDP és az MKP egyesülését, a Magyar Dolgozók Pártjának létrehozását.

Buchingert azért idézzük fel, mert a szociáldemokratáktól is lehet tanulni. Az 1920-as évekre már több mint háromévtizedes tapasztalat van a hátuk mögött, különösen olyan területeken, mint az emberekkel folytatott napi munka, a meggyőzés, a nem pártjellegű tevékenység. A kommunisták tanulnak is tőlük, hiszen egy részük az MSZDP-ben, illetve a szakszervezetekben dolgozik.

GAZDASÁGI HARC ÉS POLITIKAI HARC,
SZAKSZERVEZET ÉS PÁRT

A munkás viszonylag könnyen felismeri, hogy a magasabb bérek, a jobb munkakörülmények kivívásában a szakszervezet hasznos segítője. Egyedül nem vívhatja meg a gazdasági harcot, szervezetten, másokkal összefogva viszont igen. Azt viszont nehezebben ismeri fel a munkás, hogy nem elég a gazdasági harc. A munkatörvénykönyv, illetve a munkásokat érintő más állami intézkedések ellen politikai téren lehet küzdeni, s ehhez a munkásnak meg kell találnia az utat a párthoz. Ez nem megy parancsszóra, csak sok-sok meggyőző munkával. Ebben a szociáldemokratáknak kiváló tapasztalataik vannak. „Ma még a legtöbb munkás megfeledkezik arról, hogy csak egyik lábával áll a munkásmozgalomban az a munkás, aki csak szakmai szervezetének tagja, aki nem jutott el még odáig, hogy a politikai pártszervezetet épp oly sokra becsülje, mint amily becsben tartja gazdasági szervezetét” – írja Buchinger. Megtudjuk tőle azt is, hogy e munka hőse a „gyárban szüntelenül agitáló bizalmi férfi”, vagyis a párt embere, aki alapos, fokozatos munkával győzi meg munkástársait. S, még valamit mond: „a politikai pártszervezetek munkája sem tűri meg a szünetet”. Ugye, ezt akár ma is mondhatta volna?

„EZERFÉLE TEKINTETBEN
SZORUL MA A PROLETÁR ÉS CSALÁDJA
TANÁCSRA ÉS VÉDELEMRE”

Az emberek politikai meggyőzése ott kezdődik, hogy valami hasznosat teszünk számukra. A szociáldemokraták hirdetik is, és teszik is ezt. Ingyenes jogi segítséget adnak, fellépnek a kilakoltatásra ítélt emberek védelmében. Élelmiszert, ruhát gyűjtenek a rászorulóknak. Odafigyelnek a gyári munkások napi problémáira, megkérdezik tőlük: hogy vagytok? Az emberek természetesnek veszik a szociáldemokraták közeledését, nem a pártot látják bennük, hanem a segítő kezet nyújtó embert. Ezek a módszerek sohasem mennek ki a divatból.

TANULJ, MUNKÁS!

A szociáldemokraták tudják, hogy a dolgozó ember munkásösztöne, az az érzés és tudat, hogy ő munkás, nagyon fontos, de nem elég. Meg kell ismerni a kapitalizmust, ami ellen harcol, meg kell érteni, hogy mi a kizsákmányolás, és ebből adódóan azt is, hogy miért kell harcolni, miért van szükség osztályharcra. A szociáldemokraták kezdettől fogja kiemelten fontosnak tartják a párt- és szakszervezeti oktatást.

Schlesinger Sámuel Ármin nevéről aligha jut valami eszünkbe. Pedig ő az, aki Szabó Ervin néven a munkásság nagy tanítója lesz. Könyvein nemzedékek nőnek fel. Szerencsére az utókor nem feledkezett meg róla teljesen. Az ő nevét viseli a fővárosi könyvtár.

A tőke és a munka harca című könyvét ma is olvashatnánk, sőt, kellene is olvasni. „A kapitalista azért termel, mert pénzt kap érte. Nem azért, mert áruja hasznos. Ha százszor is káros, akkor is előállítja. Csak pénzt kapjon érte. Ha termelés nélkül kaphat pénzéért több pénzt: még jobban szereti.” Szóról szóra igaz ma is.

Ma még sok munkásban vannak illúziók, mondván, majd az új kormány jobb lesz. Mit mond Szabó? „Minden osztály annyit kap a szociálpolitikában az államtól, amennyi hatalmat jelent az államban, és hatalmat annyit jelent, amennyi szervezett erőt jelent. És ezért lehetetlen, hogy bármiféle törvény vagy szabály helyettesíthesse az osztályok harcát; mert az erőnek csak egy igazi próbája van: az erők  összemérése – a harc.” Ugye, hogy így van ma is?

A harcra tanít Buchinger is: „Minden jó elvtárs naponként tapasztalja, hogy a munkásság osztálytudatos szervezkedése és a szocializmus igazságai ellen állandóan folyik a harc… ellenségeink sem alusznak ám”.

Az 1920-30-as években a pártoktatás alapját az ismeretterjesztő munkáselőadások jelentették. A középfok volt a szeminárium, a felsőfok a munkásfőiskola. Az intézményesített párt- és szakszervezeti oktatás a munkásság 8 százalékát érintette, ami nem kevés.

A „MUNKÁSSÁG NEMES MŰVELŐDÉSÉÉRT”

Az Ózdi Városi Művelődési Központ előcsarnokában olvasható e gondolat. Az egykori „Olvasó”-t a tőkések hozzák létre, hogy lekössék a munkásságot, de a munkásmozgalom is ráépül. A felszabadulás előtt Debrecenben a „Margit” a szociáldemokrata munkásmozgalom központja. A Munkásotthon, azaz a „Margit” a Károly Ferenc József út 3. sz. alatti telken áll, az akkor még létező Fürdő utca sarkán. Itt működik 1927-től a Gyermekbarát Egyesület, 1928-34 között az Alkoholellenes Munkásszövetség és az Eszperantista Munkások Egyesülete. Hosszú időn keresztül itt edzenek a Debreceni Munkás Testedző Egylet sportolói, köztük az országos hírű birkózók. A Munkásotthon helyiségeiben a különböző egyesületek, szervezetek fedezete alatt szervezkednek az illegális kommunista mozgalom debreceni aktivistái, csoportjai, itt alakulnak meg a KMP helyi sejtjei.  

Az országosan szerveződő Természetbarátok Turista Egyesületében olyan kitűnő ember vállal fontos szerepet, mint Stromfeld Aurél. Nagyon sokat tesz a természetbarátok képzéséért, a budai erdők bejárásáért és a turista útjelzés felfestéséért is. A pilisi Kevély-nyeregben a Stromfeld-emlékpad őrzi nevét. Stromfeld hivatásos katona. 1918-ban a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia parancsnoka. A forradalom az MSZDP-be sodorja. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke. Egykori „bajtársai” soha nem bocsájtják meg neki az átállást. 1919 után lefokozzák, két év, kilenc hónap börtönt kap. E nagyszerű ember áll szabadulása után a szociáldemokraták Rendező Gárdájának élére. 1925-től tagja az illegális kommunista pártnak is. Az MTI 1927. október 18-án adta hírül: „Hétfőn hajnalban, negyvennyolc éves korában, difteritisz-ben meghalt a Szent László kórházban Stromfeld Aurél, a proletárdiktatúra idején a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke. Mint ismeretes, Stromfeld a nemzeti hadsereg bevonulása után hadbíróság elé került, majd két év, kilenc hónapi vizsgálati fogság után szabadon bocsátották, de megfosztották rangjától és kitüntetéseitől. A szociáldemokrata pártnak ez időtől kezdve tevékeny tagja lett. Legutóbb egy kalapgyár cégvezetője volt.” A német Vorwarts lap pesti tudósítása szerint „népgyász” volt temetésén.