Cikkek
 

MÁJUS 9

A GYŐZELEM NAPJA

A Szovjetunió volt tagállamaiban mindenhol megünnepelték a fasiszta Németország felett aratott győzelem 65. évfordulóját. Volt, ahol állami szinten is, mint Oroszországban, Beloruszban és Ukrajnában, s volt, ahol szinte illegálisan, mint a balti országokban és Grúziában. A kommunisták azonban mindenhol ott voltak.

Moszkvában tízezrek vonultak fel vörös zászlók alatt.   A tömeg a „Sztálin, Haza, Győzelem”, a „Minden hatalmat a szovjeteknek” jelszavakat skandálta. Fájó aktualitása volt a „Nato a Vörös téren – Oroszország veresége” feliratú transzparensnek. Oroszország tőkés urai a szent ünnepből ugyanis önnépszerűsítő, a nyugat kegyeit leső pr-ünnepséget igyekeztek kreálni. Minden hagyományt felrúgva amerikai, angol és francia egységeket hívtak meg a díszszemlére. Helyesen értsük, nem az egykori szövetségesekként masíroztak a Vörös téren, nem korabeli egyenruhában – mint például a lengyelek -, hanem harsány Nato-bakancsban, jelenlegi erejüket és gőgjüket demonstrálva. Talán erre is válasz volt a kommunista nagygyűlés színpada mellett feltűnő óriás felirat: „Legyőztük a fasizmust - legyőzzük a kapitalizmust is!”

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest VIII., Baross utca 61.; Telefon: 334-1509; Telefax: 313-5423;
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu