Cikkek
 

INTERJÚ

A rendszerváltók sosem voltak kommunisták

Beszélgetés Kékesi Ferencnével,
a Munkáspárt támogatójával


Kékesi Ferencné dr.

1930-ban született Budapesten, munkáscsaládban. Édesanyja vasesztergályos volt, ami abban az időben, a háború utáni újjáépítés időszakában természetes volt. Mindkét szülő régi kommunista. Ebben a környezetben belenőtt a kommunista mozgalomba, hiszen szemináriumokra is mindig magukkal vitték, mert nem volt kire hagyni. 1948-ban érettségizett, és azonnal pártalkalmazott lett. A párt küldte közgazdasági egyetemre, aminek elvégzése után rövid ideig az ELMÜ-nél, majd a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérumban dolgozott. Beruházó szakemberként jelentős élelmiszeripari beruházások beindítását szervezte meg.

Nem tagja a Munkáspártnak, de igazi kommunista, aki nem csak jelenlétével, de jelentős összegekkel is támogatja a mozgalmat.

Kékesi Ferencné 54 évig volt párttag, a Fényes Szelek nemzedékének mindmáig büszke, öntudatos kommunista képviselője. Elítéli a rendszerváltást, s különösen annak végrehajtóit, akik kommunistához nem méltó módon egoizmusuk, karrierizmusuk, haszonlesésük miatt tönkretették a szocializmust, mely a többségnek volt jó. Egyértelmű üzenete a ma fiatal kommunistái, vezetői felé: „Legyen türelmük és idejük meghallgatni az elvtársakat, az egyéni problémáikat is! Tartsák nyitva az ajtókat, ne zárkózzanak be, mert az emberekkel, szimpatizánsokkal való párbeszéd viszi előre a mozgalmat!”

– Természetes módon csatlakoztál a párthoz...

– 1948-ban lettem párttag. Ötvennégy év után kimaradtam a pártból, de kommunista vagyok és támogatom a pártot, még ha kötöttségeket nem is vállalok. Szüleim is igaz kommunisták voltak, ezt az utat járom gyerekkorom óta.

– A Fényes Szelek nemzedékéhez tartozol. Büszke vagy rá?

– Természetesen. Az aktív munkásmozgalmi szerepvállalásomat a SZIT-tagságom kezdetétől számítom. Szép idők voltak. Készültünk a Világifjúsági Találkozóra. Én vittem az angyalföldi fiatalokat, egyenruhában, amit a párt adott. Erről a ruháról ismertük meg egymást, mi magyarok. Igazi testvéri kapcsolat volt akkor a fiatalok között. Közösek voltak a céljaink, közös dolgok iránt érdeklődtünk.

– Hogyan jutott el az ország a rendszerváltásig?

– Az egyéni érdekek elsőrendűsége vezetett ide. Eltűrtük, hogy karrieristák szállják meg a pártszervezeteket. Ők nem voltak soha kommunisták, a párt a munkahelyük volt, ahol emelkedni lehetett a ranglétrán és gyarapodni anyagilag. Volt olyan miniszterhelyettes, aki a Szovjetunióban tanult, amit mélységesen lenézett. Soha nem gondolkozott el azon, hogy a dolgozó nép miért taníttatta őt vérén-verítékén. Ez a hozzáállás sok embert fordított el a párttól. Az ilyen ember nem viselkedik kommunistaként, mert a kommunista ember nem egoista.

A rendszerváltás óta mellőzik azokat az embereket, akik tisztességesek voltak. Ők mindig is egymást támogatják. A szocializmus a többségnek jó volt, a rendszer jó volt, de nem lett volna szabad utat engedni az ilyen magatartásformáknak, amelyek idegenek a kommunista emberek számára.

– Sokat utazol?

– Mindig sokat utaztam. Nem gyűjtöttem vagyont, nincs telkem. Minden jövedelmem utazásra és a párt támogatására költöttem. Bejártam szinte az egész világot, Európától Ázsiáig. Nagyszerű élményekben volt részem. Nemrég Peruban jártam. Megismertem különböző kultúrákat, embereket, tájakat. Csodálatos világban élünk. Észak-Koreában régen voltam. Megtapasztalhattam, hogy milyen fegyelmezetten, fáradságot nem ismerve tudnak dolgozni az ottani emberek. Annak idején mindenki vakítóan fehér ingben és sötét nadrágban járt a háború sújtotta, gazdasági nehézségekkel küzdő országban, de rongyos emberrel nem találkoztam. Voltam Kínában is, a felhőkarcolók között. Szocialista viszonyok közepette igenis lehet nagyot alkotni, amit az egész nép élvezhet.

Régen olcsón lehetett utazni, sajnos ma már egyre drágábbak az utak.

– Szeretsz olvasni?

– Nagyon szeretek, olyannyira, hogy még irodalmi naplót is vezetek az olvasmányaimról. Lassan és válogatva olvasok, de sokat. Szerencsére mindig el voltam látva ötletekkel az olvasmányokat tekintve. Kedvenceim közé tartozik Veres Péter Talpalatnyi föld és Osztrovszkij Az acélt megedzik című könyve.

– Milyen tanácsod lenne a fiatal vezetők számára?

– Legyen türelmük és idejük meghallgat­ni az elvtársakat, az egyéni problémáikat is! Tartsák nyitva az ajtókat, ne zárkózzanak be, mert az emberekkel, szimpatizánsokkal való párbeszéd viszi előre a mozgalmat! Legyen példaképük Mező Imre, akinek mindig nyitva állt az ajtaja minden párttag előtt.