Aktuális Cikkek
 

MUNKÁSPÁRT

A BALOLDAL MI VAGYUNK!

Államosítás! Számonkérés! Munkahelyteremtés! – ezzel a hármas jelszóval vág neki az áprilisi parlamenti választásoknak a Munkáspárt. A Központi Bizottság szombati ülésén elfogadta az országos választási listát, és döntött a megyei listavezetők személyéről is.


Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke kijelentette: csak a Munkáspárt képviseli a baloldalt a következő választásokon. Erről a párt választási programját megerősítő ülésen beszélt, ahol kimondta, hogy államosítani kell az 1990 után privatizált vagyont, magyar kézbe kell venni a közüzemeket, a mezőgazdaságot és az ipart, a vasúti teherszállítást, valamint az OTP-t is állami tulajdonba kell venni. Thürmer Gyula kifejtette: a multinacionális cégek lejáró szerződéseit nem kell meghosszabbítani, ugyanakkor támogatni kell a magyar vállalkozókat. Azt is kimondta, hogy szükség van számonkérésekre, mert „azok, akik loptak, csaltak, korrumpálódtak, azoknak nem a politikában, és főleg nem a Parlamentben a helyük”.A Munkáspárt a nemzetközi kapcsolatokat is új alapra helyezné, “nem a Nemzetközi Valutaalap és nem a nemzetközi tőkéskörök érdekeit segítené”, hanem azt tartaná szem előtt, hogy mire van szüksége Magyarországnak.

A MUNKÁSPÁRT TERÜLETI
LISTÁINAK VEZETŐI

Dr. Thürmer Gyula, Budapest
Kajli Béla, Pest megye
Berényi Imre, Győr-Moson-Sopron megye
Gelb Zoltán, Baranya megye
Kalapos Mária, Bács-Kiskun megye
Juhász Norbert, Heves megye
Gál Ferenc, Békés megye
Budai Ferenc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Szabó Jenőné, Csongrád megye
Espár István, Fejér megye
Edelényiné Nagy Mária, Hajdú-Bihar megye
Tóth István, Komárom-Esztergom megye
Szabó Lászlóné, Nógrád megye
Bencsik Mihály, Szolnok megye
Szabó Imre, Somogy megye
Tóth Péter, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Váncsa Csaba, Tolna megye
Székely Sándor, Vas megye
Borbás István, Veszprém megye

 

MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT
ORSZÁGOS LISTÁJA

2010 PARLAMENTI VÁLASZTÁS

1. Dr. Thürmer Gyula

közgazdász, a Munkáspárt elnöke, 57 éves

2. Karacs Lajosné

vállalkozó, a Munkáspárt alelnöke, 60 éves

3. Vajda János

pártalkalmazott, a Munkáspárt alelnöke, 59 éves

4. Dr. Frankfurter Zsuzsanna

orvos, a Központi Bizottság tagja, 56 éves

5. Gilicze Attila

postás, az Elnökség tagja, 36 éves

6. Váncsa Csaba

munkás, a Központi Bizottság tagja, 36 éves

7. Szabó Tamás

egyetemi hallgató, a Baloldali Front elnöke, 23 éves

8. Kajli Béla

nyugdíjas, az Elnökség tagja, 65 éves,

9. Bencsik Mihály

nyugdíjas, a KB tagja, Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnök, 67 éves

10. Fogarasi Zsuzsanna

pártalkalmazott, a Központi Bizottság tagja, 40 éves

11. Kovács István

pártalkalmazott, a Központi Bizottság tagja, 41 éves,

12. Berényi Imre

egyetemi hallgató, 26 éves

13. Fléger Tamás

munkás, a Központi Bizottság tagja, 57 éves

14. Csikány Józsefné

nyugdíjas, a KB tagja, a Nőtagozat elnöke, 59 éves

15. Juhász Norbert

személy- és vagyonőr, a Központi Bizottság tagja, 21 éves

16. Kerezsi László

alkalmazott, az Elnökség tagja, 56 éves

17. Paulik Péter

biztonsági szakember, a Központi Bizottság tagja, 50 éves

18. Váncsa Csabáné

alkalmazott, 34 éves

19. Gulyás János

Borsodbóta polgármestere, 54 éves

20. Belovitz Károly

erdész, a KB tagja, Győr-Sopron-Moson megyei elnök, 59 éves