A nagy szavaknak lejárt az idejük. A választások itt állnak a kapuban: egy hónap múlva kihordják a kopogtatócédulákat, s ha az első 10-15 napban nem gyűjtjük be a jelöltjeinket megállító lapokat, végünk van. Game over.
     Ezek nem üres sorok: ez a véres valóság.
     Ha nem állunk startra készen az első nap előtt, ha nem indulunk hajnalban az első napon, ellenfeleink fizetett „hordárai” elszedik az összes kopogtatócédulát az emberektől, akik sokszor meg sem gondolják, kinek adják a cédulákat.
     Mindenütt nekünk kell elsőnek lennünk!
     Azoknál is, akikről tudjuk, hogy ránk várnak, de főképp azoknál, akiknek szükségük van még egy jó szóra, még egy bátorításra, hogy merjék nekünk, a Munkáspártnak adni a „kopogtatót”. S ha valaki észérvek miatt nekünk adta a lapját, miért ne menne el szavazni, ránk?
     Nehéz harc ez, én csak Budapestről tudom, mennyire utálják az emberek, hogy idegenek ötpercenként rájuk csöngetnek, a lakásukban zavarják a nyugalmukat. Mégis, ahol jártam, főként társasházakban, a kedves, mosolygós hangra kinyitották a kaput: „Jó estét kívánok, kopogtatócédulát jöttünk gyűjteni, megtenné, hogy beenged?” - sok helyen meg sem kérdezték, kinek gyűjtünk, csak berregett a kapunyitó.
     Sokan mondták akkor is – most is fogják – a Munkáspártnak úgy sincs esélye. Nekik mondjuk el, hogy igenis, van! Nemcsak nekünk, az egyszerű, dolgozó embereknek is. Mert lehet, hogy ma az 1 százalék is eredmény lehet, holnap bent leszünk a parlamentben, s felszólalhatunk mindazokért az elnyomottakért, akikért küzdünk, húsz éve immár.
     Nálunk nincsenek korrupt, köpönyegforgató politikusok, nincsenek botrányok, viszont vannak megmozdulások a kilakoltatások, a kórház-privatizáció, a jogtalan elbocsátások ellen.
     Lehet, nálunk sok az idős párttag, de ennek is oka van: az idősek megélték az előző rendszer napsugarát és árnyoldalát is, de mégis itt vannak – a mostani rendszerben sokkal rosszabbul élnek, mint annak idején.
     S vannak fiataljaink is, szerencsére most már szép számmal: ők csak a kapitalizmus kizsákmányolását, a munkanélküliséget, a tandíjat, a kiszolgáltatottságot ismerhették meg. Ezért vannak velünk – változtatni akarnak a sorsukon!
     Minden szavazónak szüksége van a változásra: munkára, tisztességes egészségügyi ellátásra, oktatásra, nyugdíjra, törvényes rendre és élhetőbb életre. Melyik szavazó mondhatja most el, hogy mindezt megkapja? Egyik sem, kivéve, ha valamelyik gazdag-negyed villájának kapuján kopogtatunk. De hát azt minek tennénk? Őket már valahol megvették. Valakik…
     Rengeteg kifogást találhatunk, miért nem megyünk kopogatócédulát szedni. Idősek vagyunk, betegek, dolgozunk (szerencsére), sorolhatnám. Itt is megvan a megoldás: szomszédja, barátja, ismerőse, boltosa mindenkinek van. Legalább tőlük kérjük el!
     Mi, a férjemmel más taktikát alkalmazunk. A kopogtatócédula-gyűjtés első hetében mi szabadságot veszünk ki. Utcán, lépcsőházban, ajtóról ajtóra járva agitáljuk az embereket: a kopogtatót nekünk adják.
     Most győznünk kell!
 

CSEH KATALIN