Az új Országgyűlés már megalakulásakor megmutatta, hogy mire számíthatunk az elkövetkező négy évben. A Fidesz látványgesztusok mögé rejtette, hogy érdemben ugyanazoknak a tőkés csoportoknak az érdekét szolgálja, mint a korábbi hatalom.

Az MSZP azonnal bizonyította, hogy az „embereket szolgáló politika” számára kizárólag a frakció tagjainak, s a szocialisták mögött álló érdekcsoportok érdekeinek védelmét jelenti. A Jobbik az első „mellényügy” sikerén felbuzdulva biztosra veszi, hogy a parlamentben is elég harsánykodni. Az LMP pedig már első kezdeményezéseivel megmutatta – ez a politika bizony nem lehet más.

Gesztusokban nem takarékoskodtak az új parlament alakuló ülésén, látszott, hogy nem hiába foglalkoztatják a tengerentúli és hazai reklámgurukat. A fideszesek a Batthyány-örökmécsestől indultak a Parlamentbe, majd annak főkapuja előtt fényképezkedtek.

Mutatni kellett mindennel: ők a legnagyobbak, már-már az egyetlenek.

Pénz vagy fasizmus 

A szocialisták Bibó István szobrától sompolyogtak be az ország házába. Horváth Csaba budapesti polgármesterjelölt úgy érezte, hogy a BKV ingyenessé tétele mellett politikailag is meg kell örvendeztetnie választóit: egy rikító antifasiszta jelvényt tűzött ki zakójára, ezzel tiltakozva Vona Gábor mellénye ellen.

Horváth úr azonban nem elégedett meg ezzel a „divatválasszal” sem; úgy érezte, hogy a magyar Országgyűlés alakuló ülésére a legalkalmasabb kitűznie egy összefonódó magyar és izraeli zászlót ábrázoló jelvénykét. Az emeszpés politikus ugyanis délben Izrael állam megalakulását ünnepelte egy belvárosi szállodában, s a jelek szerint úgy gondolta, hogy ezzel mindenkinek el is büszkélkedik. Meg aztán szavai szerint ez is antifasiszta jelkép…

A fasizmus, vagy legalábbis a Jobbik ellen aztán már nem küzdöttek ilyen ha­tározottan a szocialista képviselő urak és hölgyek, ugyanis elsőre minden további nélkül belementek abba, hogy a szélsőjobboldalé legyen a nemzetbiztonsági bizottság irányítása – cserébe a költségvetésiért.

Hiába, a régi reflexek működtek: ha választani kell a nemzet biztonsága és az állami pénzek felügyelete között, nem nehéz a döntés. Aztán, amikor a botrány hatására mégis cserélni kellett, azt is szánalmasan tették, a „jó és bölcs”, az „ostoba marakodó kölyköket felügyelő osztályfőnök” szerepét átadva – a Fidesznek.

A Jobbik frakciója templomi imáról érkezett, a Szent Koronára is felesküdött – ez legutóbb Szálasi Ferencnek jutott eszébe a magyar Parlamentben –, majd egységesen ünnepelte Vona zakó alól elővarázsolt gárdista mellényét. Ez a ruhadarab majdani alkotmány- és törvényváltozást is feledtetett a „politikai szakértők és közírók” szemében, s a játékba belementek a parlamenti politikusok is. S miközben mindenki a demokráciát védte egy fekete mellény ellen, a Jobbik képviselői elkezdték belakni a Parlamentet. Azonnal rájöttek, ugyanezt tehetik itt is, mint az utcán, mindössze itt verbálisan és fizikailag kell döntögetni a kukákat. S itt ezért ráadásul még legális fizetést is kapnak…

Új politika

A Lehet Más a Politika tagjai a nemzeti kokárdát kombinálták a BKV-zöld szalaggal, az Országgyűlésbe is „zölden”, gyalog érkeztek. A képviselő úr és hölgy megszólítás, az ingyen laptop és iroda, az állam által fizetett titkárok és titkárnők hada persze már az alakuló ülés előtt átalakította világképüket. Az LMP-s politikusok vérre menő küzdelmet folytattak minden egyes bizottsági posztért és fizetésért. A „más politika” valósággá válását jól tükrözi egyik első törvényjavaslatuk: emeljék fel (!) a pártok választásra szánt pénzkeretét egymilliárd forintra. Némileg profánul: úgy küzdjünk a korrupció ellen, hogy legálisan lopunk többet. Eredeti, szabaddemokratákat idéző idea…

Forradalmi változásokat a Fidesz is meghirdetett, s kellő lendülettel neki is látott megvalósításukhoz. A biztos kétharmad tudatában még demokratát is lehetett játszani, igaz, a három ellenzéki pártnak az egymással való marakodás után már alig maradt ideje az ország dolgainak megtárgyalására.

Ez a képlet tökéletesen megfelelt és gyaníthatóan a jövőben is meg fog felelni Orbánék elképzeléseinek. Az emberek tehetetlen és önző ellenzéket, de határozott és tenni akaró kormányzatot lássanak.

A határozottság első körben persze náluk is parlamenti funkciókat és az új kormányzati struktúra helyeinek elosztását jelenti. Mert hát, valljuk meg, attól még nem lesz nagyobb a közbiztonság, hogy belügyminiszternek hívják igazságügyi helyett a rendőrminisztert. S az állam sem lesz olcsóbb, ha felére csökkentjük a miniszterek számát, viszont megtriplázzuk az államtitkárokét.

Első a látvány

Az első törvényjavaslatok is a látványpolitikát szolgálják. Persze, a kisebb parlament szép gesztus, az önkormányzati képviselők számának csökkentése az egész rendszer átalakítása nélkül azonban félő, hogy csak „politikus áthelyezést” jelent. Az természetesen vitathatatlan, hogy a jo­gosítvány megszerzéséhez elvárható az általános iskolai végzettség.  Nyilván az is rettenetesen fontos, hogy már a parlament első tényleges munkanapján szó essék a parkolási rendszer reformjáról. Mindez így egy fillérbe sem kerül, hasonlóan a határontúliaknak megadandó kettős állampolgársághoz. Viszont lényegében nem is sokban változtat a mindennapjainkon, forradalmi, messze ható változásnak pedig végképp nem nevezhető.

Meglehet persze, hogy ez csak a kezdet, az igazi munka csak később következik. Rövidesen csökkentik az adókat, megregulázzák a multikat, s a médiamágnás Fellegi Tamás szétcsap a szintén milliárdos Csányik, Demjánok és Leisztingerek között. Aztán lesz lakásépítés, meg újabb és újabb munkahely. Hiszen ezt ígérték, s ebben akart és akar hinni majd hárommillió magyar.

Szép új parlament!

Régi-új álom!

Régi-új ébredés…