Válság után forradalom?

A válságos helyzetek mindig nagy próba elé állítják a kommunista pártokat. Gondoljunk csak a mostani görögországi helyzetre! A válságban, a gyorsan változó helyzetben mindig benne lehet a forradalom lehetősége. Félünk elszalasztani, hiszen tudjuk: a forradalomhoz olyan helyzet kell, amikor a tömegek már nem akarnak a régi módon élni, az uralkodó osztály pedig már nem tudja az országot a régi módon irányítani. De kell még valami: a forradalmi párt, amely egységes cselekvéssé forrasztja össze a széles tömegek cselekedeteit. De vajon tényleg megvan-e a forradalom lehetősége?

Válság Magyarországon

Ezzel a problémával kerülnek szembe a KMP vezetői is az 1920-as évek végén. 1929. októberében ugyanis kitör a kapitalizmus addig ismert legnagyobb válsága. A KMP szempontjából azonban van egy fontos tény: egyetlenegy ország kerüli el a válságot, a szocialista Szovjetunió.

A válság Magyarországra is kiterjed. Az 1920-as években Bethlen István kormánya viszonylag sikeresen stabilizálta a magyar gazdaságot. Kihasználta, hogy nyugaton javult a helyzet, hajlandók voltak többet vásárolni a magyar termékekből, ráadásul elfogadható áron. Hiteleket is lehetett kapni, s azokat is kedvező feltételek mellett. Bethlen erre ráépítette a belpolitikáját, melyet a korábbi részekből ismerünk. Kiegyezett az MSZDP vezetőivel, ketten lecsendesítették a munkásságot. Hiába létezett a Szovjetunió, a forradalom messze elkerülte Magyarországot. De most minden változik.

Magyarország agrárország. Az export 70 százalékát adja ekkor a mezőgazdaság. Ausztriának, Németországnak nem kell a magyar gabona. Lemennek az árak. A búza ára 70 százalékkal, az álla­tok, és az állati eredetű termékek ára átlagban 50 százalékkal csökken. Drágább lesz viszont minden, ami a parasztnak kell. Az ipari és mezőgazdasági áruk közötti különbség, az agrárolló 70 százalékkal nyílik meg. A termelők előre próbálnak menekülni, kölcsönökből fenntartani a termelést, de nem megy. Tömegével adósodnak el.

Az iparban azzal próbál a tőkés megoldást találni, hogy csökkenti a termelést. A válság alatt közel 20 százalékkal esik vissza az ipari termelés: a vas- és acélgyártás, a bányászat (a szénbányászat kivételével), a kohóipar, a gépgyártás, valamint a faipar szenvedi el a legnagyobb termeléscsökkenést. A könnyűipar viszonylag könnyebben vészeli át.

A válság tönkreteszi a parasztok, a munkások nagy részét, súlyos helyzetbe kerülnek a kistisztviselők, a kisiparosok, az értelmiségiek. A nagybirtokosok, a középréteg felső csoportjai azonban meg tudták őrizni a korábbi életszínvonalukat. Az emberek tömegei mennek tönkre, tömeges az elégedetlenség. De vajon lesz-e forradalom?

Új káderek csatasorban: mártírok születnek

A KMP reagál a változásokra. A feladat nem könnyű. Ne felejtsük: a KMP tíz éve illegalitásban van. A párt konspiratív módszerekkel dolgozik. Nem ismerik egymás nevét, mindenki csak néhány emberrel tartja a kapcsolatot. A vezetők havonta változtatják a lakásukat, hogy a rendőrség ne találja meg őket. Ennek ellenére folyamatosak a lebukások.

A KMP 1929-ben megerősíti a Magyarországon dolgozó káderállományát.  Változtatnak a vezetési struktúrán. Korábban a pártot a Külföldi Bizottság irányította, míg itthon a titkárság ennek alárendelt szerve volt. 1929 nyarán itthon nagyobb önállósággal rendelkező szervetet, hazai KB-t hoznak létre. Az első titkár egy rendkívüli ember, Szerényi Sándor. Az akkor 24 éves asztalosra még furcsa életút vár. Később a Szovjetunióba kerül. 1932-ben letartóztatják és hosszú évekig börtönben van. Ezekről az évekről hallgatnia kell, és ő méltósággal tud hallgatni. Sokszor mellőzik később is, de soha nem válik a szocializmus ellenfelévé. 2004-ben jelenik meg könyve Tizennégy év a Gulagon címmel. A szocialista Magyarországon magas tisztségeket tölt majd be, a Pártfőiskola igazgatója, később a KEB tagja. A Magyar Sakkszövetségnek 1960-tól 1989-ig volt az elnöke. 102 évesen hunyt el. Egyike azon keveseknek, akiket Kádár János tegezett és barátságával tüntetett ki.

A KMP vezetése 1928-ban Buda­­­pestre küldi Sallai Imrét, a Külföldi Bizottság tagját. Feladata ekkor az illegális pártnyomda felállítása és irányítása. A nyomda a VIII. kerület, Orczy út 42. számú házban volt. Sallai kilenc hónapig végzi a munkát, majd visszamegy Moszkvába. 1931 szeptemberében ismét visszajön, ezúttal a titkárság vezetését végzi. Sallai optimális választás, ekkor 34 éves, tapasztalt pártmunkás, előbb az MSZDP tagja, majd 1918 novemberétől a KMP tagja. A Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság politikai osztályán Korvin Ottó titkára, majd helyettese. Fürsttel együtt hamarosan a mozgalom mártírjaiként vonulnak be a történelembe. De ekkor ezt még senki sem sejti.

1932. áprilisában jön haza Fürst Sándor. Fürst feladata a nagyüzemi pártsejtek munkájának irányítása, a titkárság és az alsóbb szervek közötti kapcsolatok biztosítása. Fürst ekkor 29 éves. A KMP-be 23 évesen lép, közel két éven keresztül az ő feladata, hogy összefogja az MSZDP-ben és a szakszervezetekben dolgozó kommunistákat.

1932. júliusában jön Budapestre még egy kiváló kommunista, Karikás Frigyes. Ekkor 41 éves. 1919-ben ő a legendás 39. dandár politikai biztosa. A Szovjetunióból jön haza Bécs érintésével. „Dús életű ember” volt, ahogyan írják róla később: politikus is, munkás is, író is, gazdasági szakember is, agitátor is. Aki szereti Svejket, tudnia kell: Hasek művének első magyar megszólaltatója éppen Karikás. 1932-ben a Sallai-perben majd őt is elítélik, s a Szovjetunióba kerül. Mint sok más esetben már láttuk, az ő neve is szerepel a Vologya nevű ügynök, azaz Nagy Imre jelentésében. 1938-ban ér véget élete a Szovjetunióban.

Új helyzet, új lehetőségek, új eszközök

Az új helyzet új lehetőségeket és új megoldásokat szül. Megélénkül a Kommunista Ifjak Magyarországi Szövetségének (KIMSZ) munkája. Az 1930-as évek elejétől vezetője Kilián György, az Egyesült Izzó egykori esztergályosa. Ekkor 23 éves. Részt vesz az eszperantista mozgalomban is, amelyben számos más ismert munkásmozgalmi személyiség is szerepet vállal, így Hámán Kató, Kulich Gyula.  Kiliánt elítélik majd a Sallai-perben, de kiszabadul. 1943-ban a fasiszták elleni harcban a szovjet hadsereg egyenruháját viselve hal hősi halált.

A KMP 1928. októberi plénuma már dönt a „baloldali munkásfront kiépítéséről”. Az új feladat az, hogy a KMP „a baloldali áramlatokat közvetlenül saját vezetése alatt egységesítse”. A KMP létrehozza 1930-ban a Munkanélküliek Országos Egységbizottságát. A szervezet az egyes szakmákban működő munkanélküli bizottságokat egyesíti az illegális KMP irányítása alatt. Tüntetéseket szerveznek, összehangolják a munkát.

1931-ben megszületik az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék, amely a szakszervezetekben eddig is működő olyan erőket kapcsolja össze, amelyek elégedetlenek a szakszervezeti vezetők megalkuvó politikájával.

A KMP óriási sajtókampányba kezd. A párt soha olyan gazdag sajtóval nem rendelkezett, mint a válság éveiben. Mindenkihez akarnak szólni. Megjelenik a KMP hivatalos lapja, a Kommunista. Az ifjúsági szervezet kiadja Az Ifjú Proletár című lapot. Külön lap, a Pártmunka foglalkozik a pártélettel, Tamás Aladár vezetésével adják ki a „100%” című irodalmi, művészeti lapot. A szakszervezeti ellenzéket is laphoz juttatják. Ekkoriban jelenik meg az Új Építőmunkás, a Bőrös Ellenzék és még sok minden más.

A párt kiadja a jelszót: ki az utcára! A budapestiek 1919 óta nem láttak ennyi vörös zászlós embert. A párt tömegbefolyása lassanként nő. Sok száz kisebb-nagyobb tüntetésen át jutnak el odáig, hogy 1930. szeptember 1-én megszervezik a Horthy-korszak alatti legnagyobb munkástüntetést.

Néha az ellenség jobban lát bennünket, mint mi saját magunkat. Nos, mit mond az ellenség a KMP módszereiről? Az egyik tüntetéssel kapcsolatos perben mondja Lindmayer Béla dr. királyi ügyész a következőket: „A KMP minden alkalmat felhasznál arra, hegy életjelt adjon magáról azoknak, akik eszméikkel szimpatizálnak. Jól tudjuk, hogy a legfőbb pártkeret, amelybe sikerült beférkőzniük, az MSZMP, amelyet szemérmetlen nyíltsággal fedő szervezetnek használtak föl. De felhasználnak ők minden néven nevezendő pártkeretet céljaik elérésére, így felhasználják a szociáldemokrata pártot, levente-, diák- és sportegyesületeket, mindenhová beférkőznek, ahol céljaik elérésére csak egy kis reményük is lehet. Természetes, hogy egy olyan ünnepélyt, mint a március 15-i ünnepély, nem mulaszthattak el, hogy magukról életjelt ne adjanak.” De lesz-e forradalom? Erről következő folytatásunkban.