|
|
Mi
a
bal
szemünkkel
nézünk
a
világra.
Így
sok
mindent
észreveszünk,
amit
csak
a
jobb
szemünkkel
nem
látnánk.
Másként
is
látjuk
a
világot,
mondjuk
úgy,
balszemmel.
Ezután
minden
számunkban
elmondjuk,
miként
is
látjuk
az
éppen
esedékes
eseményeket
a
saját
politikai
értékítéletünk
alapján,
balszemmel.
|
Semmi sem történt?
Már csak ilyen az élet, Miniszterelnök Úr! Minden csoda három napig tart, és bizony a forradalom sem tart örökké. Egyszer csak jönnek a hétköznapok. Ilyenkor derül ki igazán, hogy volt-e forradalom igazából. A hadsereg vezetésének leváltását nem nevezném forradalmi tettnek, de Miniszterelnök Úr szerintem is helyesen járt el. Egy normális hadseregben ezekből az urakból nem lehetett volna tábornok. Nálunk lett. A hadsereggel azonban nem ez a legnagyobb baj. Csodálom Miniszterelnök Úr erőfeszítéseit arra, hogy az árvízzel szembeni védelemre minden mozgatható embert bevessen. Például a rendőröket, mostanság pedig már a börtönőröket és a vámosokat is. Nem mondom, ráfér a fiúkra egy kis mozgás, de az árvízvédelem azért inkább a hadsereg dolga. Ha lenne. De nincs, mármint hadsereg. Nincs kötelező katonai szolgálat sem, nincsenek tartalékosok, s nincsenek egyértelmű szabályok a gazdasági erőforrások, például magán-teherautók, erőgépek közérdekű mozgósítására. Árvíz pedig lesz még! De vegyünk mást! Miféle forradalomról beszél Miniszterelnök Úr, amikor az előző kormány tisztségviselőinek ugyanúgy sokmilliós végkielégítéseket fizetnek ki, mintha semmi sem történt volna? A forradalom azt jelenti, hogy a régi törvények nem érvényesek. Vagy lehet, hogy tényleg semmi sem történt?
Trianon
A 90. évforduló lázában élt a politikai elit az elmúlt héten. Törvény is született, ünnepség is volt, még a harangok is megszólaltak. Azt mondom: rendben van! Trianonra emlékezni kell! Trianon meg az egész békerendszer imperialista rablóbéke volt, és ezt nem Orbán Viktor mondta, hanem Vlagyimir Iljics Lenin. Ezzel nem lehet nem egyet érteni. Helytelen, hogy évtizedeken át nem emlékeztek történelmünk tragikus eseményére. Nem azzal kellett volna törődni, hogy mit szóltak volna mások, hanem azzal, hogy mi fáj nekünk, magyaroknak. Az emlékezés helyes dolog. Persze, nem ártott volna pár jó szót mondani a Tanácsköztársaságról. A magyar nemzeti területeket a 20. században ugyanis csak a Vörös Hadsereg munkásezredei tudták önerőből, azaz a hírhedt bécsi döntések és más külső beavatkozások nélkül visszaszerezni. A munkáshatalomért, de a hazáért is harcoltak.
Na, de mi van még? Szívesen olvastam volna néhány komoly tanulmányt arról, hogy mit tehettek volna a magyar kormányok az elmúlt két évtizedben Trianon felülvizsgálatáért. Miért nem kezdeményezték a térség viszonyainak átfogó felülvizsgálatát akkor, amikor az 1990-es években a balkáni háborúk nyomán átszabták a Balkán térképét? Miért nem jött szóba a múlt felülvizsgálata akkor, amikor a párizsi békerendszer egyik szülötte, Csehszlovákia megszűnt létezni? Miért nem beszéltek a magyar érdekek érvényesítéséről akkor, amikor Magyarország belépett a NATO-ba, s azon nyomban a Jugoszlávia elleni háború rendelkezésére bocsátotta területét? Miért nem emeltek kifogást a magyar tőkés kormányok egyik-másik olyan ország EU-csatlakozása ellen, ahol a magyarok helyzetét rossznak tartják? Miért nem jött szóba Trianon akkor, amikor a magyar kormány beleegyezését adta egy műállam, Koszovó létrehozásához? Gyanítom, azért, mert a saját tőkés hatalmuk megtartása fontosabb volt, mint a magyar nemzeti érdek. Arról elég beszélni, nem kell tenni érte semmit! A tőkés Európa most válságban van. Vajon a tőkés magyar kormány mire képes a nemzeti érdekekért ebben a helyzetben?
 Szégyenkönyvhét
Kimentünk a családdal az idei Könyvhétre, a Vörösmarty térre. Pár éve is voltunk. Akkor azt hittem, hogy annál rosszabb már nem lehet. Kiderült, hogy lehet. Amit Könyvhét címen megrendeznek a város szívében, arra csak egy szó van: szégyen. Kicsinyke pavilonokba sűrítve a magyar könyvszakma. A pavilonok előtt műanyag kempingszékeken szoronganak a magyar írók, teljes érdektelenséggel és kihűlt pogácsákkal körülvéve. Egyedül Esterházy Péternél állnak sorba. Szombat délután van, nem hiszem, hogy máskor más lenne a helyzet. Mindenütt rengeteg ember. Részben azért, mert a külföldi turisták sem tudnak másfelé menni, meg aztán a környék üzletei is nyitva vannak. Új könyveket keresünk. Nem könnyű feladat. Jobb helyeken még rátesznek egy cetlit az új könyvekre, de ez sem általános. Viszont szinte mindenütt árulnak régebbi könyveket 20-50 százalékos árengedménnyel. A könyvhét átalakul könyvvásárrá. Persze, fizetni kell a magas bérleti díjakat. A friss könyv drága, a könyvhéti könyvek átlagára 2753 forint. Ezért a CBA-ban 3 és fél kiló csirkecombot vehettem volna. Látszik a könyves szakma minden baja. A könyvkiadók kiszolgáltatottak a néhány nagy könyvterjesztőnek. Nagyjából úgy, mint a magyar termelő a bevásárlóközpontoknak. Sok könyv van, túl sok. Többségüket nem lenne szabad kiadni. Olyan rosszak. Szerintem, ha korszerű, művelt Magyarországot akarunk, kezdhetnénk a könyvvel. A könyvtárak kapjanak több pénzt könyvvásárlásra! A könyvterjesztők monopolhelyzetét szüntessék meg!
A jó könyvek legyenek olcsók, az állam adókedvezménnyel támogassa! Mondjuk: egy jó könyv egy kiló csirkecomb áráért!
THÜRMER GYULA
|
