Cikkek
 

AKTUÁLIS

Helytállás Szlovákiában, duplázás Belgiumban

A hétvégén parlamenti választásokat tartottak Szlovákiában. A kommunista párt közel 21 ezer szavazatot kapva 0,8 százalékot ért el – a tavalyi uniós választáson a párt 1,6; négy éve 3,6 százalékot szerzett.

Szlovákiában az alapvető helyzet ugyanaz, mint nálunk. A párt nehéz anyagi körülmények között küzd, miközben a hatalom mindent megtesz az ellehetetlenítésére. Jó példa, hogy a választási kampány során, miközben Jozef Hrdlicka pártelnök a kevés „engedélyezett” rádiónyilatkozatai egyikét adta, „véletlenül” feltörték a kocsiját. A Robert Fico vezette szociáldemokrata Smer hangzatos szólamaival és óriásreklámjaival elvonta a baloldali szavazókat, s elveszett voksnak nevezte a kommunistákra adott szavazatot. Ráadásul a Felvidéken pedig a két magyar párt sulykolta lépten - nyomon, hogy nemzetiség alapján kell voksolni. A Magyar Koalíció Pártja szerint szinte nemzetárulóvá válik, aki nem őket választja. A tavaly alapított Híd párt pedig magát a nemzetiségek közötti megbékélés egyetlen letéteményeseként reklámozta. Magyarországhoz hasonlóan itt is volt frissen gründolt „új-arc-párt”, a szlovák LMP tíz százaléknál többet kapott. A szlovák kommunisták eredményét mindezek figyelembe vételével kell értékelni.

Gratulálunk helytállásukhoz!

Százezer szavazat

Belgiumban a kommunistáknak a vasárnapi választásokon sikerült megduplázniuk korábbi eredményüket. A Belga Munkáspárt 1,6 százalékot ért el. Az utcán végzett napi munka, a friss és hatékony internet-kampány meghozta eredményét. Kelet-Európában is érthető jelszavuk: Az ember az első, utána a pro­fit! Nem kellett magyarázni ezt sem: Vessünk véget a politikai cirkusznak!

Igaz, minden jelszó annyit ér, ahány embernek sikerül elmondani! A belga kommunistáknak ez több mint százezer választó esetében sikerült. Ennyien látták és „hallották” meg plakátjaik ébresztőóráját. Ennyien szavaztak rájuk.

A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest VIII., Baross utca 61.; Telefon: 334-1509; Telefax: 313-5423;
A Szabadság e-mail címe: info@aszabadsag.hu; internetcím: www.aszabadsag.hu
Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN 0865-5146

A Munkáspárt internetcíme: http://www.munkaspart.hu