Az örökifjú Szabadság-futár

„Ha az ember hisz valamiben, akkor szívesen áldozza rá a szabadidejét.” Ez a mondat csak látszólag egyszerű és egyértelmű, hiszen hányszor és hányan éppen a nehezen szerzett „szabadidejükre” hivatkozva teszik sokadik helyre a Munkáspártot, a pártmunkát.

Farkas Imre számára élete során sohasem volt kérdéses, hogy minek kell az első helyen állnia. A kecskeméti kommunista örökifjú – 77 évesen, pártvezetőként sem szégyell beállni Szabadság-futárnak, ha arra van szükség.

– Híres családból származol, édesanyád népdalénekes volt...

– Sokat tanultam tőle, kitartást, állóképességet, versenyszellemet, máig végigkísér életutamon. Akkoriban nehéz munkát végeztem az erdőgazdaságban, vízhordó voltam, 1.48 fillér volt az órabérem. Aztán egy nádas céghez mentem. Itt megtanultam a precíz, aprólékos munkát. A testvéremmel együtt jártuk a Tisza-mentét. Stukador nádat készítettünk, ami igen jó minőségű volt, a nyugati országok nagy mennyiségben vásárolták építkezési célra. 1953-ban vonultam be katonának. Két évet Győrben, egyet Pápán húztam le.

– 1956 Pápán ért?

– Igen. Akkor is szereltem le, november 4-e után. Kalandos úton jutottam el Budapestre, sokat gyalogoltam, majd felkapaszkodtam egy vonat fékezőfülkéjébe és a Ferencvárosban szálltam le. Akkor még nagy lövöldözések voltak Pesten. A katonaruhára civil munkásruhát öltöttem, mert veszélyes volt egyedül egyenruhában járkálni. Sok vonat érkezett a fővárosba élelemmel. Egy ilyen üres visszamenő vonattal érkeztem haza. A sógorom azonnal munkát szerzett nekem egy építőipari vállalatnál. A kiegészítő parancsnokságtól nehézrádió-kezelői és hírműhely-vezetői igazolással rendelkeztem. A megyei tanács engedélyezte, hogy vizsgát tegyek, így felemelték az órabérem is. Hamarosan felkerestek a Honvédelmi Szövetségtől. Ismertek, már katonakoromban leveleztem az MHSZ osztályvezetőjével. A morze ismereteimre volt szükség. Békéscsabán vizsgáztam, műszaki vizsgát is tettem. Az épületgépészeknél beindítottunk egy tanfolyamot, és a fiatalok örömmel vettek részt rajta. Az MHSZ látott el rádiókkal. Ha a seregnek szüksége volt emberre, közülünk hívtak be.

– Hol kamatoztattad a tudásod?

– Két évig dolgoztam a magnetofongyárban művezetőként az alkatrész üzemben. Ott használtam a megszerzett tudást. Két év múlva meghívtak az MHSZ-be

lokátoros főelőadónak. Ez teljesen új terület volt. Nyolc esztendeig itt dolgoztunk a feleségemmel együtt. Utána a Megyei Közútkezelőhöz mentem. Lakást is kaptunk egy szalagházban. A gépészeti üzemben dolgoztam, és innen mentem nyugdíjba 1993-ban, de utána még 12 évig dolgoztam, mert nagyon kicsi nyugdíjat állapítottak meg, amiből nem tudtunk volna megélni. Azóta már kétszer korrekciózták.

– Rádiósként sok kitüntetés gazdája vagy.

– Van belőle rengeteg, a mai napig járok versenyekre. A rókavadász versenyen 1964-ben megelőztem hat ország legjobbjait, 1965-ben pedig tagja lettem annak a csoportnak, amely Lengyelországban a harmadik lett az Európa-bajnokságon. Sajnos egy gerincműtét miatt le kellett állnom, de mikor rendbejöttem, újrakezdtem. 1996-ban Németországban voltam világbajnokságon, borzasztó nagy vihar volt az erdőben, de célba értem. Öreg kínai komámnak is segítettem, mert gyengélkedett. Ilyenkor engedélyezve van a segítség. 2000-ben Kínában, Nankingban versenyeztem. Az hatalmas élmény volt. Onnan egy bronzérmet hoztam.

– Hogyan értekeztek például a kínaiakkal?

– A rádiós nyelvezet nemzetközi, megértjük egymást, segítünk a versenytársaknak. Ez egy ilyen sport. Példát mutat a hétköznapi életben is. Ez nem arról szól, hogy átgázoljunk egymáson.

– Voltál munkásőr?

– Kerek harminc esztendeig. Büszke vagyok rá, bár tudom, hogy ezzel ma nem divat előhozakodni. Elvégeztem a Munkásőrség Parancsnoki Iskoláját. A mindenkori Bács megyei Munkásőrség híradófőnökének a helyettese voltam. A fizetett embereknek mindig akadt valami gondjuk, hol tanulmányok, hol egyéb, úgyhogy én ezt a funkciót évről-évre megtartottam. Sok munkával járt. Hasznos volt például az árvízi védekezésnél. A munkásőrség rengeteget dolgozott a tiszai és dunai áradásoknál is.

– Ezt társadalmi munkában végezted?

– Természetesen, ahogy a pártmunkát is. A kiképzések is főleg hétvégén voltak. Ha az ember hisz valamiben, akkor szívesen áldozza rá a szabadidejét. Most a pártban dolgozom. Egyik elvtársammal váltjuk egymást Szabadság-futárként, minden héten elvisszük az újságot Bács megyébe. Aztán ha a pártmunka után is marad időm, kimegyek a kertbe fát oltani. A növényeimmel foglalkozom, ami feltölt és megnyugtat.