|
Trianon, összetört álom, internacionalizmus
|
| |
|
 Több mint négy évtizeden keresztül nem beszéltünk Trianonról, de a forradalmi ifjúsági napok keretében a szocialista Magyarországon megemlékeztünk a Tanácsköztársaság dicsőséges 133 napjáról, az első népköztársaságról, amelyet Lenin lelkes szavakkal és aggodalommal üdvözölt, akár saját hazájának forradalmát. Mert a magyar proletárok az új magyar szovjet-köztársaságért harcoltak, egy jobb világért, a munkások hatalmáért, amiért mi is napjainkban.
|
A Vix jegyzék átadását követően – amely az antanthatalmak területi követeléseit tartalmazta – Károlyi Mihály köztársasági elnök és Berinkey Dénes miniszterelnök a lemondását fontolgatta.
Kun Béla és Garbai Sándor, a KMP és az MSZDP egyesülése után kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot, átvették a hatalmat a gyenge lábakon álló polgári kormánytól. Kun az új kormányban külügyi, majd hadügyi népbiztos lett. Március 24-én jegyzéket küldött a párizsi békekonferenciához, amelyben elutasította a Vix-jegyzéket.
A Forradalmi Kormányzótanács csak úgy fogadta volna el az új demarkációs vonalat, ha a megszállók nem avatkoznak az ország belügyeibe, és az ország visszakapja Szegedet és Aradot. Ekkor Smuts brit tábornok befejezte a tárgyalásokat, a románok és a csehek támadást indítottak a fiatal proletárállam ellen. A Vörös Hadsereg elkezdte a területek visszafoglalását az ellenségtől. Ki volt az ellenség? Az imperialista nagyhatalmak, a szintén imperialista, nagyhatalmi álmokat dédelgető román és cseh állam. Nem a román, szlovák, cseh munkás és paraszt! Nem véletlenül harcolt ugyanazon ellenség visszaszorítására, azonos célokért a 16. felvidéki század, amely többségében szlovák nemzetiségű katonákból állt. De harcoltak a magyar vöröskatonák mellett szerb és román proletárok is, többen életüket áldozva a magyar Tanácsköztársaságért.
Antonin Janousek, cseh kommunista lett az Eperjesen kikiáltott Szlovák
Tanácsköztársaság elnöke. Őt támogatták a független szlovák állam hívei is.
A vörösök rendkívül nehéz helyzetben voltak, harcolniuk kellet a belső ellenforradalmi lázadók ellen, és védeniük kellett a hazát. A forradalmi kormányzótanács tisztában volt azzal, hogy ha az imperialisták összefognak, el fog veszni a proletárállam. A franciák támadása azonban bizonytalan volt, bár Wilson és Lloyd George azt javasolta, hogy az intervenciót a franciák hajtsák végre. Ők azonban nem sok hajlandóságot mutattak erre. Egyre nagyobb nyomás nehezedett rájuk saját népük békeakarata formájában is, a németek pedig vonakodtak aláírni a békeszerződést.
A cseh burzsoá hadseregnek Szlovákiában és Kárpát-Ukrajnában több zászlóalja és ütege állt készenlétben. Ez volt az egyik fő veszélyforrás.
Május 30-án kora reggel az északi arcvonalon megindult a Vörös Hadsereg támadása. A front balszárnya már az első napon elfoglalta Losoncot. Merész támadásokat hajtott végre az 1. budapesti nemzetközi vörösezred, főleg Vilke és Panyidaróc ellen. A felszabadított területeken óriási lelkesedéssel fogadták a vörösöket a magyar és szlovák dolgozók. „Amikor az első csapatok Losoncra beértek, a losonci proletariátus, az összes dolgozó örömrivalgással éljenezték a bevonuló Vörös Hadsereget. Végig az egész utat virággal szórták be előttünk” – így emlékezett egy vöröskatona. A proletár hadsereg minden nap újabb sikereket ért el. Elfoglalták Tiszalucot, Szendrőt, Tornaalját, Lévát, Sárospatakot, Selmecbányát, Korponát. A csehszlovák hadvezetés kétségbeesetten kért segítséget a román vezérkartól. Június 6-án az ellenséges csapatok megtámadták a vörösöket, akik példátlan erővel verték vissza őket. A vöröskatonák megkergették a cseh intervenciósokat. Június 7-én Budapest népe örömünnepet tartott. A Parlament előtti téren Kun Béla, Rákosi Mátyás, Szántó Béla és mások lelkesítő beszédeket mondtak.
A Vörös Hadsereg felszabadította Salgótarjánt, Debrecent a román és cseh intervenciósok megszállása alól. Harcolt a munkáshatalomért és a magyar hazáért, de gazdasági és katonai ereje nem volt elegendő, a Székely Hadosztály pedig a románok előtt letette a fegyvert.
A munkáshatalmat véres fehérterror követte, a román hadsereg még 1919 novemberében is Budapesten tobzódott.
A nagyváradi és máramarosi magyarul beszélő zsidóság értelmiségi rétegét felszámolták, többségüket állásaikból kirúgták, mert rokonszenveztek a tanácskormánnyal. „Paranycsura Piroskának kezét-lábát összekötözték és hagyták meghalni” – emlékezik egy szemtanú.
|
„Tehát mi is a versailles-i szerződés?
Hallatlan béke, rabló béke, amely az emberek tízmillióit, s köztük a legcivilizáltabbakat rabszolgasorba taszítja. Ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.” „Ez az egész nemzetközi rendszer, az az építmény, amelyet a versailles-i béke tart fent, vulkánra épült…”
Vlagyimir Iljics Lenin
|
A magyar tanácshatalmat, a vöröskatonák harcát egyetlen ország támogatta és ismerte el, a Lenin által vezetett Szovjet-Oroszország.
A Vörös Hadsereg volt az egyetlen, amely a történelmi határok visszaállításáért vérét ontotta, és ezt Trianon kapcsán elhallgatni nagy hiba!
Elődeink összetört álmát megvalósítani nem lehetetlen. Egy egységes vörös Európában igenis lehetséges. A történelmi Magyarország határait talán nem lehet visszaállítani, de azon belül a sebek begyógyítását, a kisebbségek autonómiáját meg lehet és meg kell valósítani a lenini gondolatok nyomán. Ez elkezdődött Romániában, a II. világháború után, a Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával, amelyet meggondolatlan, felelőtlen cselekedet szüntetett meg.
„Trianonban útonállók, gyilkosok diktálták a békét” – mondta a világproletariátus nagy vezére, Vlagyimir Iljics Lenin. Ezt Orbán Viktornak is el kellett volna mondani, mert csak így teljes a történelmi igazság.
Már megint két igazság van? A proletároké és a hatalmasoké. Igazat mondott Móricz Zsigmond. A másik parton vannak a gazdagok… Nekik érdekük a feszültség élezése, az uszítás.
A kettős állampolgárság gazdaságilag semmire sem való, csak az állampolgárság megadása nem ér semmit. Kizárólag a határon túli magyarok sebeinek begyógyítására szolgál. „Hazavándorlók és itt maradók keserves sírása felhat az égig” – írta Benedek Elek, aki a rablóbéke után üres vonaton utazott feleségével, Fischer Máriával Erdélybe, ahonnan tömött vonatok érkeztek az óhazába. És ott maradt, mert „ott van dolgom”.
Nacionalista indulatok nem voltak a vöröskatonákban, akik különböző nemzetiségű kommunistákkal együtt az új hazáért küzdöttek, egy olyan köztársaságért, ahol nincsenek kiváltságosok. Bennünk/bennem sincsenek, amikor azt mondom, hogy a kettős állampolgárság nem bűn, csak orvosság egy régi sebre, amelyet a világforradalom fog végérvényesen begyógyítani. Önmagában senkinek sem árt, hasonlóan a kiterjesztett román állampolgárságra, ami ugyanazt jelenti román barátaink számára.
Az unokák, a székely paraszt, a köpeci bányász, a kolozsvári tanár, a felvidéki munkás visszakapta a nagyapák emlékét 90 esztendő után.
FOGARASI ZSUZSANNA
|
A Nobel-díjas kommunista
 - José Saramago emlékére –
Egy egyszerű portugál zsurnaliszta, akiből nemzete legnagyobb írója lett, Nobel-díjat is kapott. A munkások szószólója, a tőke dühödt ostorozója, akinek halála után többnapos nemzeti gyászt rendelt el a jobboldali kormány. Egy „megveszekedett ateista és kommunista”, akinek haláláról a Vatikán is megemlékezett. A klérus utálta hősünket, az ellenféltől nem várható hízelgés, így idézzünk a Vatikán lapjából, a L, Osservatore Romanoból: „értelmiségi volt, aki nem engedett meg semmi metafizikát, és végsőkig bezárkózott a történelmi materializmusba, azaz a marxizmusba vetett rendíthetetlen bizalomba”.
Ő volt José Saramago. Múlt pénteken, 87 évesen hunyt el.
Saramago egy kis portugál faluban, Azinhagában született 1922. november 16-án. Tanulmányait anyagi okokból félbehagyta, és géplakatosként, később irodákban dolgozott.. Segített az 1947 áprilisi forradalomban, aktív résztvevője volt a fasizmus elleni harcnak. 1959-től kiadóknál és újságoknál dolgozott. 1969-ben belépett a Portugál Kommunista Pártba, több társadalmi funkciót vállalt – haláláig a PKP elkötelezett tagja maradt. Később lapigazgató lett a Diário de Notíciás című polgári napilapnál, ahonnan 1975-ben elbocsátották. Ezután fordításból élt, majd sorra jelentette meg műveit. Saramago 1998-ban életművéért, és jelentős részben az egész világon óriási sikert aratott Vakság című, 1994-ben kiadott regényéért kapott Nobel-díjat. A portugál parlament tiltakozása miatt azonban nem kaphatta meg az Európai Irodalmi Díjat, ezért elhagyta Portugáliát, és a Kanári-szigeteken, Lanzarotén telepedett le, itt élt élete végéig.
„A portugál kultúra egyik nagy alakja volt, halálával kultúránk szegényebb lett” – mondta róla most mégis José Sócrates portugál miniszterelnök. José Saramago regényeiben az elnyomott, kisemmizett emberek perspektívájából mutatta be hazája történelmét, de a hibátlan korrajznál jobban érdekelték a történelmi eseményekből levonható következtetések. Ebből a szemléletből táplálkozott az a diszkurzív prózastílus, amelyben az események elbeszélésénél hangsúlyosabb szerepet kaptak az író megjegyzései, eszmefuttatásai.
Véleményét nem csak könyveiben, „civilben” is keményen kimondta a kommunista író. „A Biblia rossz erkölcsi szokások gyűjteménye, kegyetlenségek katalógusa, amely még mindig jelentős – és nem feltétlenül jó - befolyást gyakorol kultúránkra, sőt, életmódunkra is.” Ezt utolsó könyve, a Káin című bemutatóján mondta Saramago a meghökkent újságíróknak. Az író azonban mosolyogva összegzett: „olvasd el a Bibliát, és elveszíted a hitedet”.
Saramago napi politikai kérdésekben is megszólalt, nem csak odahaza, külföldön is. 2002-ben több neves európai író és parlamenti képviselő társaságában ellátogatott az Izrael által megszállt palesztin területekre, majd az ott szerzett élményeinek hatására kijelentette: „Ezentúl a zsidók nem érdemlik meg a világ rokonszenvét a holokauszt szenvedései miatt”. A megszálló izraeli hadsereg tevékenységét a második világháborús német táborokban elkövetett tettekhez hasonlította.
A haiti pusztító földrengés után idén januárban Saramago kezdeményezte, hogy Kőtutaj című regényét adják ki újból a világban ott, ahol már megjelent, és az eladásból származó bevételt utalják át a katasztrófa áldozatainak.
Igaz ember volt, ahogy maga mondta egyszer: kommunista, portugál és ibériai. Majd mosolyogva hozzátette: Európa csak ezután következik.
|
|
