Aktuális Cikkek
 

MOZGALOM

Nincs bölcsek köve,
a munka a megoldás!

„Átmászom a gyár kapuján, ha kell!” – mondja a Görög Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. Giorgios Marinos ma az athéni parlamentben dolgozik, képviselő, ma ez a pártfeladata. A „képviselő úr” azonban most is ott van a tüntetők első soraiban, harcol a sztrájktörők ellen, ki- és felhasználja a mandátumát. A görög kommunistákat ma egész Európa munkásmozgalma példának tekinti. Mitől jobbak? A megoldás egyszerű: szervezett napi munka és tudatos elvi felkészültség. Ezek nem csak szavak: ezt a párt elvárja és számon is kéri. Csak így lehet kommunista valaki, csak így lesz kommunista valaki.

– A görög kommunistákra ma mindenki példaképként tekint. Mi az Önök „bölcsek köve”? Miért megy ki a Görög Kommunista Párt, a vörös szakszervezet hívó szavára ma tüntetni több tízezer ember?

– Szép és egyszerű lenne, ha most a táskámból kiemelhetném és odaadhatnám a Munkáspártnak a mindenre választ adó bölcsek kövét. Ha lenne ilyen, természetesen meg is tenném. De sajnos nincs ilyen. Pontosabban van munkamódszer, van hozzáállás, van példa, amiből talán érdemes tanulni. S higgyék el, jó is ez így: csak a harc, a munka által elért eredmények érnek valamit.

– Kezdjük az elején. A görög kommunisták is voltak nehéz helyzetben, a Szovjetunió szétesése után válságban volt a párt, szakadt is, a „demokratikus baloldali összefogást” hirdetők kiváltak.

– Így van. Azonban a párt magja megmaradt. Elsősorban azért, mert megmaradt az elvi egység. A GKP kommunista párt volt és maradt, nem alkuszik meg a tőkével, nem enged a munkásjogokból pillanatnyi engedményekért cserében sem. Ezt mondtuk akkor is, amikor kevesebben voltunk, és ma is, amikor százezrek követik a vörös zászlónkat. Ezek nem csak puszta szólamok: ezt a küzdelmet az alapszervezetek, a Központi Bizottság és a párt legfelsőbb vezetése szintjén is meg kellett vívni. De mondok valamit: ezt a harcot minden nap meg kell vívnunk! Mindig lesznek, akik a megalkuvás, az opportunizmus egyszerűbb útját választják. Ez fájdalmas küzdelem, hiszen nem általában, hanem nap, mint nap, konkrét emberekkel kell megvívni. Konkrét embereket kell meggyőzni az igazunkról, párton belül és kívül is. Volt és lesz, amikor egykori elvtársainknak kell elmondani: ők rossz útra tértek, innentől nem mehetünk velük tovább együtt. Ha kell, ba­ráttal és szomszéddal szemben kell képviselnünk az igazunkat, még ha adott esetben az nem is népszerű. Mindig.

– Munkahelyen is? Görögországban szervezkedhetnek a gyárban, vállalatnál?

– Ott kell szervezkedni, ahol lehet. A görög tőke természetesen nem hagyja a kommunista agitációt, de nem hagyja a szociáldemokrata szakszervezet sem. Nekünk kell kitalálni és megszervezni, hogyan jutunk el a dolgozókhoz.

– Nem lehet együttműködni a szocialistákkal?

– Nincs miért együttműködni velük. Elárulták és elárulják a munkásjogokat. Hangzatosan a társadalmi igazságosságról és közteherviselésről beszélnek, azonban ez csak duma. Az igazság az, hogy el akarják venni a jobb helyzetben lévő munkástól kiharcolt juttatásait, csökkentik fizetését, hogy a tőkés profitja megmaradjon. Szembeállítják az állami alkalmazottat, a tanárt, az orvost, a köztisztségviselőt a magánszférában dolgozóval. A mi feladatunk, hogy felhívjuk erre a figyelmüket, hogy az ellentét mesterségesen szított, a közös érdek viszont valódi. Ne higgyék, hogy nálunk a média segít. Ugyan… Pár hete százezren voltunk kint Athén utcáin, s ebből tíz másodpercet sem mutattak a televíziók, egy sort sem írtak a polgári lapok.

– Mi a megoldás?

– A munka! A mindennapos munka! Nem kell nagy dolgokra gondolni, ezek egyszerű módszerek. Én is, Ön is, fiatal és idős, dolgozó és nyugdíjas egyaránt megteheti. A munkahelyen tiltják az agitációt? S tiltják, hogy ebédszünetben beszéljünk kollégánkkal? Tiltják, hogy munka után leüljünk egy kávé vagy po­ hár sör mellett beszélgetni? Tiltják, hogy szomszédunknak elmondjuk, mi a mi igazságunk? A nyugdíjas nem beszélhet például a postással? Megoldható, ugye? Mint ahogy semmi akadálya annak, hogy a párt lapját, szórólapjait nap, mint nap kivigyük az embereknek. Mindig, hétköznap is, vasárnap is. A vonat- és buszmegállóba, az étkezdébe, a bolt elé. Ha nem kerülünk be a médiába, akkor adjuk a véleményünkkel a szórólapot egyenesen az emberek kezébe. Ugye, hogy megoldható? Vagy Magyarországon nincs kommunista, akinek autója van, s rá hangszórót szerelve végigmegy az utcán?

Van, aki fél a rendőrtől, vagy még inkább attól, hogy az emberek az utcán, a gyár előtt visszautasítják. Netán kommunistáznak…

– Miért, azt hiszik, hogy Görögországban a kommunista név mindenkinek egyenlő a tisztességes, becsületes dolgozó emberével? Azt gondolják, hogy a görög tévé és rádió nem rágalmaz meg minket? Hogy nem kiáltanak ránk kígyót és békát, hogy nincsenek előítéletek? Dehogynem. Ezért kell dolgozni. Lehet, hogy ha ma adod át a barátodnak vagy munkatársadnak, szomszédodnak a párt röplapját, utólag eldobja. De ha látja, hogy nem csak üres ígérgetés, ami benne van? Ha látja, hogy ott vagy te is, s a párt is, amikor leépítés van az üzemében? Akkor másodszor elfogadja a röplapodat, és tovább is adja. Harmadszorra pedig melletted emeli fel a vörös zászlót. A gyárba be kell mászni a kerítésen, ha máshogy nem engednek! Ha elkergetnek, menj vissza! Ha odamegy a rendőr, gyertek vissza többen, álljatok ki együtt az igazatokért! A párt egység, ha egyet bántanak, a többi kiáll mellette. A polgári demokrácia törvényeit a tőke teremtette, ezek nem a mi törvényeink. Ha elég erősek vagyunk, megváltoztatjuk őket. De addig is meg kell találni a kiskapukat, s feszegetni kell a törvényeik határait.

– A görög kommunisták pár hete elfoglalták az Akropoliszt, és nem hagyták, hogy a kikötői munkások sztrájkját megakadályozza a rendőrség.

– Így igaz. Van, amikor lehet és kell is bátornak lenni, megsérteni a tőkés „normákat”. De ez csak akkor működik, ha a párttag tudja, mögötte a párt. Lehet, hogy a vörös zászlót, a transzparenst csak tucatnyi kommunista tűzi ki, de ők tudják, hogy ha baj van, a többiek is ott lesznek mögöttük. Ezért nagyon fontos a már említett elvi egység, az, hogy ne engedjük sorainkba az árulókat, s határolódjunk el a megingóktól. S egy nagyon fontos dolgot ne feledjünk: mindez csak szervezetten megy. Az Akropolisz elfoglalásának minden másodpercét ki kellett dolgozni: mindenki tudta, mi a feladata. Volt, aki transzparenst festett, volt, aki zászlórudat hozott, más a rendőrre figyelt, megint más a sajtót hívta. Így kell dolgozni a nagygyűlések, tüntetések esetében is. A központ tudja, hogy egy kerületből ki jön, s például hány zászlót hoz a felvonulásra. Legyenek elő-gyűlések a nagygyűlés előtt, együtt érkezzenek az elvtársak, hozzák a szimpatizánsokat. A központ ezt szervezze, segítse, de kérje is számon. Erős pártközpont nélkül nem mehet a munka. Lehet, hogy ezek apró dolgoknak tűnnek, de csak ezek vezetnek sikerre, ezt a tapasztalatunkat adjuk át a világ más kommunista pártjainak.

– A nemzetközi munkásmozgalom megosztott, gyakorta évente fordulnak pártok erre-arra. A Görög Kommunista Párt álláspontja viszont nem változik.

– Hinnének nekünk, ha mást mondanánk itthon, mint külföldön? Hinne nekünk a görög munkás, vagy Önök elhinnék az igazunkat? Ugye, hogy nem?! A nemzetközi baloldali mozgalomban sok olyan párt van, amely megalkudott a tőkével. Vannak köztük olyanok is, akik kommunistának nevezik magukat. Az Európai Baloldali Pártban számtalan ilyen szervezet van, velük nem lehet közös út, bármilyen együttműködés. Görögországban annak idején létrejött az úgynevezett „demokratikus baloldali alternatíva”, a Synaspismos szép szavakkal gyengítette a munkásmozgalmat – mára kiderült, csak a polgári erőket szolgálták. Ezekkel nincs, és nem is lehet közös utunk. Álságos összefogási jelszavaik a munkásmozgalom gyengítését szolgálják. A dolgozókkal és nem az árulókkal kell összefogni! Az elvi egységnek belföldön és külföldön is működnie kell, köszönjük és örülünk neki, hogy ebben megbízható harcostársunk a Magyar Kommunista Munkáspárt, a magyar kommunisták.