A mi eszménk a dolgozó ember!

„Az Önök istene a pénz, a mi eszménk a dolgozó ember. Ezért vagyunk mi jobbak, és ezért fogunk győzni!” – üzent Magyarország tőkés urainak Kádár János halálának 21. évfordulóján a Munkáspárt. A Fiumei úti temetőben magyar és külföldi kommunisták emlékeztek a XX. század legnagyobb magyar államférfiára. „A szocializmus bennünk él, a mi lelkünkben, a mi génjeinkben. A mi dolgunk, a mi szent kötelességünk és történelmi küldetésünk, hogy továbbadjuk a megélt történelmet, eszménket, hitünket” – mondta Thürmer Gyula. A következőkben a Munkáspárt elnökének, valamint Berényi Imrének, a Baloldali Front soproni elnökének, Olajos Nagy Erzsébet, a Szerbiai Kommunista Párt vajdasági elnökének, valamint Giorgios Marinos, a Görög Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjának ünnepi beszédeiből idézünk.

Évente egyszer eljövünk ide, a Fiumei úti temetőbe. Eljövünk, mert itt nyugszanak a magyar munkásmozgalom legkiválóbbjai. Frankel Leó és Komjáth Aladár, Hámán Kató és Sík Endre. Sallai Imre és Ságvári Endre, Szabó Ervin és Rudas László, Mező Imre és Sziklai Sándor, és még nagyon sokan. 21 éve itt helyezték örök nyugalomra a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségét, Kádár Jánost is.

Eljövünk, mert elődeink, mártírjaink, hőseink nyugszanak itt. De vajon beszélhetünk-e nyugalomról? Vajon hagyják-e a ma élők békében nyugodni őket? Az elmúlt években elvitték innen Rajk Lászlót és Szakasits Árpádot. Ki tudja, hányadszor már, új helyre temették József Attilát is. S, mindezt miért? Azért, mert a ma élő leszármazottaknak nem tetszettek a hős társak, akikkel együtt pihentek. Vagy azért, mert a hivatalos hatalom újra és újra át akarja írni a történelmet.

De mindez semmi! Három esztendeje meggyalázták, kirabolták Kádár János sírját is. Földi maradványait megcsonkították, és ma sem tudjuk, hogy hova vitték őket. A sírt villámgyorsan visszahantolták, a nyomozást, amilyen gyorsan csak lehetett, lezárták.

Tisztán akarunk látni végre! Tudni akarjuk, kinek a kezében volt a csákány? Tudni akarjuk, ki állt a csákányos ember mögött? Felszólítjuk a budapesti városvezetést: adjon végre hiteles tájékoztatót a Kádár-sír meggyalázásáról! Közölje: ki vagy kik utasították Hagyó Miklós, volt főpolgármester-helyettest a titokban való újratemetésre?

Sajnos, még ma is vannak olyanok, akik nem hajlandóak megbékélni a történelemmel. Mit akarnak ezek az erők? Bepótolni negyven évet, amikor nem ők uralkodtak Magyarországon, hanem a munkás, a dolgozó? Bosszút állni 1945-ért, 1956-ért?

Betiltották a vörös csillagot, bíróság elé vitték a Munkáspárt vezetését, átírták a történelmet. De ez nem elég! Most kiszorítanak bennünket az önkormányzatokból, sőt, a képviseleti demokrácia minden intézményéből. Legutóbb pedig törvénnyel szabályozták azt, hogy mit gondolhatunk a múltról és mit nem.

Vörösinges barátaim!

Veszélyes emberek vagyunk, mi, valamennyien. Nem azért, mert sokan lennénk. Nem vagyunk sokan, de mégis erősek vagyunk. Mi lelkünkben, génjeinkben hordozzuk egy jobb társadalom eszméjét. Ezért vagyunk veszélyesek.

Azt kérded, mi a szocializmus? Mi tudjuk! Azt kérded, mi volt jó régen? Mi tudjuk! Azt kérded, miért rosszabb a kapitalizmus? Mi tudjuk!

Óriási a mi erőnk. A mi agyunkat nem mosták át. Van mit mondani gyerekeinknek. Nézd, itt volt a Ganz-Mávag, ma kínai piac van helyette! Nézd, itt dolgozott 60 ezer ember a Csepel Művekben, ma romhalmaz! Nézd, itt volt a Sasad, a magyar mezőgazdaság egyik büszkesége, ma holland virágokat árulnak a helyén!

A május elsejék hangulatát, az ünnepek ízét mi adhatjuk tovább. Mi emlékszünk a házgyárakra, amelyek, jól vagy rosszul, de otthont adtak milliónyi otthontalannak. Mi emlékszünk az első metróra, a budai vár újjászületésére, az Erzsébet hídra és Farkas Bertalan űrutazására.

S, mi emlékszünk Kádár Jánosra. Kádár János nekünk a szocializmust jelenti. Mi ezért tiszteljük, mások ezért gyűlölik.

A szocializmus bennünk él, a mi lelkünkben, a mi génjeinkben. A mi dolgunk, a mi szent kötelességünk és történelmi küldetésünk, hogy továbbadjuk a megélt történelmet, eszménket, hitünket.

Veszélyes emberek vagyunk, mi, valamennyien. Mi tudjuk, hogy a szocializmus nevében ezernyi hibát és bűnt követtek el. Mi tudjuk, hogy nem volt jó a gyárkapun belüli munkanélküliség. De azt is tudjuk, hogy ezerszer jobb volt, mint a gyárkapun kívüli munkanélküliség. Az elsőt fel lehet számolni, a másikat nem, mert az maga a kapitalizmus.

Mi tudjuk: jobb az a rendszer, amely kevesebbet ad, de mindenkinek, mintsem az, amely sokat ad, de keveseknek. Az első még lehet jobb, adhat többet és még többet. A másik sohasem lesz jó és igazságos, mert mindig több jut a gazdagnak és kevesebb a szegénynek.

Mi tudjuk, hogy a szocializmusban történelmileg rövid idő alatt sokat értünk el, de nem eleget. De tudjuk, hogy többre vagyunk képesek. És ezt mások is tudják. Talán véletlen az, amit az új magyar külügyminiszter a kapitalizmus fellegvárában, Washingtonban mondott a tőke társadalmáról? Igen, ő mondta: a kapitalizmus „hosszú távon sikeresebb, eredményesebb, élhetőbb gazdaságot, társadalmat tud teremteni, mint a tekintélyelvű rendszerek”.

Nos, miniszter úr! Mi arról vagyunk meggyőződve, hogy a szocializmus hosszú távon legyőzi a kapitalizmust. Az Önök istene a pénz, a mi eszménk a dolgozó ember. Ezért vagyunk mi jobbak, és ezért fogunk győzni.

A tőkés rendszer mindenütt a világban válságban van. A tőkés világ urai megijedtek. Már nem az a kérdés, hogy sikerül-e a termelést újraindítani, sikerül-e a bankokat megmenteni. A kérdés ma már más: sikerül-e a kapitalizmust megmenteni?

A tőke mindenütt Európában könyörtelenül támadja a munkásokat, a dolgozókat. Elveszik a munkásság szerzett jogait, csökkentik a dolgozók életszínvonalát, emberek százezreit teszik az utcára. Szembeállítják a hazai munkást a bevándorlókkal. Egymásnak uszítják a magyart a szlovákkal, magyart a cigánnyal.

Világosan ki kell mondanunk: mindannyiunk ellenfele a tőke. Nem jutunk előbbre, ha engedjük, hogy a tőke szembeállítson bennünket. A harcot közösen kell megvívnunk.

Örülünk, hogy a görög kommunisták ma itt vannak közöttünk. Az ő harcuk a mi harcunk is. Köszönjük a bátorságukat, helytállásukat, hősiességüket!

Köszönjük, hogy nehéz időszakainkban mellettünk állnak, soha nem adják fel közös nagy eszménket, a proletárinternacionalizmust.

Az új magyar kormány új módszereket használ, de a cél a régi. Az áprilisi választások nem változtattak a munkások, a dolgozók helyzetén, de nem is változtathattak. Magyarországon kapitalizmus volt, és van ma is.

A munkást, a dolgozó embert egyetlen párt sem képviseli a parlamentben, egyetlen párt sem tekinti sajátjának az ő gondjait.

A hivatalos politika célja nem az, hogy a munkás, a dolgozó élete jobb legyen.  Az egykulcsos személyi jövedelemadó a dolgozókat sújtja, és a gazdagokat segíti.

A kilakoltatásokat az év végéig ugyan leállították, de ez kevés. Lenne megoldás: alkotmányba iktatni a lakhatáshoz való jogot, és sok olcsó lakást építeni. A kormány e helyett a hét végén közölte: „a lakhatási jog alkotmányba illesztése nem képezi a kormányprogram részét”.

Mi tenni fogjuk azt, amit tettünk az elmúlt húsz évben is: szolgáljuk a magyar munkásságot. Kommunista pártként fogjuk figyelni az új tőkés kormány politikáját. Küzdeni fogunk minden és min­denki ellen, ami, és aki korlátozza a dolgozókat, sérti a munkások és a dolgozók érdekeit, növeli a kizsákmányolást. Minden nap elmondjuk véleményünket, megmondjuk, mi jó a dolgozó embernek és mi rossz.

Nehéz munkára vállalkozunk. Sok még az illúzió, a téveszme. Minden munkással, minden dolgozóval meg kell értetnünk: jobb sorsot nem a kormánytól kell várni! Jobb sorsra csak akkor számíthatnak, ha megküzdenek érte. Ígérem: ebben számíthatnak a Munkáspártra.

A legjobbat kell kihoznunk magunkból. Minap egy fiatal elvtársamat kértem, hogy vállaljon el egy feladatot. Nincs hozzá elég tapasztalatom, mondta. Nos, ez a válasz jó volt tegnap, de ma más kell! Amit nem tudunk, meg kell tanulnunk! Amihez nincs erőnk ma, majd lesz holnap! Hívok minden fiatal elvtársunkat és barátunkat: jöjjenek, csatlakozzanak a nagy vállalkozáshoz, amit úgy hívnak: Munkáspárt!

Mutassuk meg, hogy bennünket nem lehet legyőzni! Mutassuk meg, hogy a mi helyünket nem lehet elvenni!

Mutassuk meg, hogy mi vagyunk Kádár János unokái, a forradalmárok új nemzedéke!

Előre vörös ingesek! Előre proletárok!