Huszonegy éve, július első hetének mindig van egy napja, melyen egy magyar kommunista megemlékezik. Ehhez a megemlékezéshez az idők folyamán egyre fiatalabbak csatlakoztak, akik fogadalmat tettek és tesznek amellett, hogy ez a hagyomány még nagyon sokáig nem szakadhat meg. Mi már az a korosztály vagyunk, amelynek koránál fogva sok életélménye nem lehet a szocialista rendszerből, csupán szüleink, nagyszüleink és elvtársaink emlékeire támaszkodhatunk. Nekünk már nem adatott meg az a szerencse, hogy kisdobosok, úttörők lehessünk, nem tudjuk, mi az a létbiztonság, ingyenes oktatás. Ugyanakkor nap, mint nap tapasztalhatjuk a kilátástalanságot, a jövőnk bizonytalanságát.

Kádár János halálával nem csak a dolgozók veszítettek el egy olyan rendszert, amely a szociális és kulturális felemelkedést biztosította több millió magyar embernek. A magyar ifjúság a legnagyobb vesztese a 89-es ellenforradalomnak, mert akkor a rendszerváltó elit nem csak az ország jelenét tette keservessé, hanem ellopták és megsemmisítették a jövőt is, a mi jövőnket, a magyar ifjúság jövőjét.

Voltak olyanok, akiket az egyéni ambíciók, a hatalomvágy és a meggazdagodás elve vezérelt. Ők azok, akik az állam pénzén diplomát szereztek, és a megszerzett tudásukat nem a szocialista Magyarország építésére használták, hanem annak megdöntésére. Ők a rendszerváltók, ők a mai Magyarország tőkés urai, akik elárulták múltjukat, meghamisítják a történelmet. Ők azok, akik nap, mint nap meggyalázzák Kádár János emlékét azáltal, hogy egy embertelen és igazságtalan diktatúrának hazudják a szocializmus évtizedeit.

A rendszerváltó urak és hölgyek szeretik magukat a rendszer áldozatának beállítani, a „kommunizmus üldözötteinek”, miközben ők abban az időben sem a börtönökben sínylődtek, hanem az egyetemen, főiskolán és az igazgatói székekben! A legvadabb antikommunista, magát demokratának hazudó politikusnak is ott van a vörös csillag a diplomáján!

De vajon a szép, új világ, amit a tőkés rendszerváltók elhoztak nekünk, fia­taloknak, tényleg annyival jobb, mint az „átkos pártállam”, ahogyan ők mondják?

Mit adott nekünk, fiataloknak a kapitalizmus? Egy elértéktelenedett világot, ahol nem a munka, hanem a pénz a mindenható. Ahol a fiatalokat nem a csapatmunkára, a közösség szeretetére, hanem a karrierizmusra, a pénzhajhászásra nevelik.

Kádár Jánosnak nem volt vérszerinti gyermeke, de fogadottból tízmillió is akadt! Mi ezeknek az embereknek a fiai, lányai vagyunk! Kádár János unokái vagyunk, ezért sem szabad hát megtagadnunk munkásságát, mindazt, amit a dolgozó nép boldogulása érdekében tett.

Nekünk jutott az a nehéz, de szép feladat, hogy tanulva a múltból, a jó és rossz dolgokból egyaránt, a jelen évszázad munkásmozgalmát képviselve, megalkossuk az új szocialista rendszert.

BERÉNYI IMRE