A Vakok Állami Intézete – jogelőd intézményét is figyelembe véve – több mint százéves múltra tekint vissza, nyújt bentlakásos ellátást, foglalkoztatást látássérültek számára. Először 1825-ben jelent meg ez az intézménytípus.

Az Intézet, s így annak vezetője sem politizál, mégis megtisztelték jelenlétükkel a Munkáspárt május elsejei ünnepségét. Miért? Talán azért, mert mi velük is szolidaritást vállalunk, mint mindenkivel, aki az aktuális kormány rendelkezésének kárvallottja lehet. Mi úgy érezzük, nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra: az emberség és az egyén tisztelete mindenek felett áll.

– Milyen rendszerben működik most a Vakok Állami Intézete?

– Jelenleg négy telephelyen működünk. A Hermina úti egységben rehabilitációs tevékenység folyik, illetve nappali szol­gáltatás. Ez azt jelenti, hogy a klubba körülbelül harminc látássérült ember jár be rendszeresen. Bejönnek, napközben ott tartózkodnak, utána hazamennek, köz­ben szolgáltatásokat vesznek igénybe. Van családsegítő szolgáltatás is, ahol első­sorban a régióból érkező látássérültek és családtagjaik számra nyújtunk segítséget, de telefonon az ország bármely csücskéből is megkereshetnek bennünket. Ezen a telephelyen működik a VERCS (Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja), ami egy 30 éves múltra visszatekintő, a közelmúltig egyedülálló tevékenység. Szolgáltatásunk keretében megtanítjuk a mindennapi élet­vitelhez szükséges alapvető tevékeny­sé­ge­ket: mosást, varrást, főzést, lakáson belüli és az utcai közlekedést, speciális kommunikációt. Azokat a látássérült embereket is segítjük, akik felnőttkorban veszítették el látásukat, és azokat is, akik vakon születettek; integrált oktatásban részesülnek, de szükségük van a speciális technikák elsajátítására.

– Konkrét segítséget nyújtanak? Adminisz­tratív tevékenységet is tanítanak?

– A látássérült embereknek szakvélemény birtokában, normatív alapon fogya­té­kos­sági támogatás jár. Nyilván, ha nem tudja valaki, hogy azt hogyan kell igényelni, hozzánk fordul és mi szakmai tanácsot adunk, konkrét segítséget nyújtunk, eligazítjuk, információt adunk. A látás­sé­rült embereknek is szükségük van jöve­delemre ahhoz, hogy az önállóságuk biz­tosítva legyen. Bármiben segítünk, ami a mindennapi élethez szükséges, beleértve a munkaerőpiacon való eligazo­dást is.

– Különbség van azok között, akiknek van látásélményük, és akiknek nincs?

– Igen. Akik vakon születtek, teljes ér­tékű emberek, ugyanúgy élik az éle­tü­ket, mint a látók. Szeretnek, dolgoznak, szó­rakoznak. Ugyanakkor nem élték át a látásvesztés krízis-élményét. Más a hely­zet azokkal, akik fiatal vagy felnőtt­korban veszítik el a látásukat, nekik van látásélményük. Az ő segítségükre mű­kö­dik a VERCS, és többségük komplex pszichológiai szolgáltatást is igénybe vesz, hiszen a látásvesztés egy rendkívül súlyos krízishelyzet, amely egyéni szük­ség­le­tekre igazított „támogatási csomagot” igényel. Nekik újra tanítjuk élni az éle­tüket. Természetesen, aki vakon szü­­letett és hozzánk fordul, szintén oktatásban, illetve segítségben részesül.

– Gyakran szorongunk, ha egy vak em­ber­nek segíteni kell…

– Sajnos az embereknek nincsenek ismereteik erről. Ha egy vak embert látunk, oda kell lépni és meg kell kérdezni, hogy segíthetünk-e. Lehet, hogy nem kér segítséget, de ezen nem kell megsértődni. Amennyiben kér, ajánljuk fel a karunkat, semmiképpen ne ragadjuk meg, és ne kezdjük el jó szándékkal sem taszigálni. A villamoson soha ne mondjuk, hogy ott van egy hely, hiszen ő nem tudja, hogy hol van az ott. Mondjuk azt, hogy az ön jobb oldalán van egy hely. Feltétlenül el kell  mondani az irányt.

– Igazgató Asszonynak nem szorult össze a szíve, mikor ezt a munkát vállalta?

– Egy szakembernek az a feladata, hogy minden tudásával segítse a látássérülteket, és egyenlő partnernek tekintse őket. Tudtam, hogy mit vállaltam, és ennek fényében dolgoztam-dolgozom immár négy esztendeje.